A rózsakerttől az aranymedálig: a debreceni virágkarnevál amerikai verziója

Oregon - A portlandi rózsafesztivál a mi debreceni virágkarneválunk észak-amerikai megfelelője.

A vörösfenyők hazája, írják Oregonról. A rózsák városa – ez pedig már Portland. Nem a főváros, de a legnagyobb, olyannyira, hogy világváros. Ez mind igaz, nekem viszont az volt a legszembetűnőbb, hogy fűkeverékből van a pázsit.

„Egy zsák porlant”

Hogy lesz ebből rózsás írás!? – ráncolhatja a homlokát a kedves olvasó. Csak egy rövid kitérő engedtessék meg: Kaliforniában és másutt is a déli államokban, egy fajból, a csillagpázsitból áll a díszgyepek többsége. Ez a faj makacs, és veszedelmes gyomnak számít, mert elnyomja az összes többi fajt. Hadd nyomja! – gondolhatják. A többi talán a meleget se bírja. Oregon határán belépve viszont hatalmas fűmagtermőföldek fogadják az érkezőt.

Portland egyik szelíd dombhajlatán hatalmas rózsa fajtagyűjtemény csalogatja a turistákat. A világ minden tájáról eljönnek ide az emberek is és a rózsák is. Amikor a legszebben nyílnak, akkor rendezik a Rózsafesztivált, amely a mi debreceni virágkarneválunk észak-amerikai megfelelője. Sajnos, én elnéztem a dátumot, és hiába virágzott versenyt minden rózsa, még egy pár napot várnom kellett volna. Ám Portland után várt még rám Washington állam. Az Unió bal felső sarkában fogadja magába a Kaszkád hegységet, amelynek havas csúcsait a rózsák közül is látom.

Itt alul az aranyérmes fajták közül láthatnak néhányat. Én magam az összes többinek is aranymedált szavaztam meg. Hozzáértő nem lévén, csak az a meggyőződés vezetett, hogy az ápolt és szeretett virágtövek egyaránt szépek, akár arany, akár bronz medál birtokosai. Sehol egy száraz levél, egy hervadni készülő virág. És legyünk prózaiak sehol egy tetű. Aki rózsát nevel, az tudja, a tetvek elleni harcban elég egy pár órát késlekedni a permetezéssel, és vége…

Itt pedig még a növényvédelmet is a látogatási időn kívül oldják meg. Nyoma sincs a tetűnek, de a permetezésnek sem.

A rengeteg turistának annál inkább. Nézzenek csak erre az egyébként szép gyepre. Vagyis hát ne nézzenek, elég, ha én ilyen gyep-őrült vagyok. Nézzék a rózsákat, nézzék ezt a három japán nőt.

A rózsabimbót, a legszebb szirmaival virágzó anyját, és a nagymamát, aki már mindkettő volt, és látja bennük saját magát. Dalra fakad az ember lelke: „Asszony lesz a lányból, a bimbóból rózsa…”

Portlandról csak a róla elnevezett cement jutott eszembe mindaddig, amíg nem láttam. Itt cseng a fülemben az öreg kőművesek szava: „egy zsák porlant”. Jelentem: se por, se lant, se cement. Rózsák mindenütt, nem csak a rózsakertben, mindenütt a gyönyörű városban.

ÉKN