Nagyvilág

2016.10.17. 15:43

Nevelőmunkára ítélték a Lukoil alelnökének fiát

Moszkva - Hivatalos személyek sértegetése miatt háromszáz órányi nevelőmunkára ítélték a legnagyobb nem állami tulajdonú orosz olajtársaság, a Lukoil alelnökének fiát, aki tavasszal Moszkvában luxusterepjáróval próbált meg rendőrautókat lerázni.

Moszkva - Hivatalos személyek sértegetése miatt háromszáz órányi nevelőmunkára ítélték a legnagyobb nem állami tulajdonú orosz olajtársaság, a Lukoil alelnökének fiát, aki tavasszal Moszkvában luxusterepjáróval próbált meg rendőrautókat lerázni.

Az ügy nagy port vert fel, mert az elítélt, Ruszlan Samszuarov társaival együtt egy 170 ezer dolláros, rendszám nélküli Mercedes terepjárón száguldozott, miközben a hajszát élőben, nevetve és a hatóság embereit provokálva közvetítette a Periscope közösségi oldalon. Samszuarov, amikor látta, hogy a helyzetből nincs kiút, helyet cserélt egyik társával a volánnál.

Az orosz közvélemény előtt az ügy annak a fokmérőjévé vált, hogy a hatóságok mennyire mernek fellépni befolyásos emberek aranyifjakként viselkedő gyerekeivel szemben. Nagy feltűnést keltett, hogy az illetékes ügyészség három alkalommal is ejtette a rendőrség által Samszuarov és társai ellen huliganizmus címén indított eljárást. A hatóság azzal érvelt, hogy a vonatkozó törvénycikk a közrend durva, fegyverrel, illetve politikai, ideológiai, faji, nemzeti vagy vallási gyűlöletkeltés alapján történő megsértésére vonatkozik.

Olga Zelgyina bírónő hétfőn elvetette az ügyészség több mint kétévi szabadságvesztésre vonatkozó indítványát, mert szerinte a Samszuarovval és társaival szemben fellépő rendőrök testi épségét nem fenyegette veszély, de a terepjárót az állam javára lefoglaltatta.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!