1,5 millió forintjába kerül

2020.11.20. 19:50

16 éves diákjával a fürdőkádban hancúrozott a szexi tanárnő, amikor a férje rájuk nyitott

A lelkes tinédzser még a hittanórákat is ellógta, hogy megélhesse a gyönyört a tanárnővel.

Forrás: Shutterstock

A 35 éves Amanda Katherine Steele 2016 utolsó hónapjaiban követte el a szóban forgó bűncselekményt. A dekoratív tanárnő fiatal tanítványa még az iskola utáni hittanórákat is ellógta, hogy felmehessen a pedagógus lakására, ahol aztán az együttlétek is megtörténtek – íja a Ripost.

Az egyik alkalommal épp habpartival egybekötve bujálkodott a fürdőkádban a tanár-diák páros, amikor Amanda férje korábban hazaért a tervezettnél, és rájuk nyitott.

A helyi sajtó beszámolói szerint a hatóságok először 2017-ben szereztek tudomást Amanda üzelmeiről, miután az akkori apósa feljelentést tett a szexuális együttlétekkel kapcsolatban. A rendőrség azonnal nyomozást indított, ami sajnos egy év után sem jutott eredményre, mivel a tanárnő, illetve a feltételezett áldozat sem volt együttműködő. A vádlónak pedig nem álltak tényszerű bizonyítékok a rendelkezésére.

Amikor Amanda elvált a férjétől, a férfi első útja a rendőrségre vezetett, hogy vallomást tegyen.

Részletesen beszámolt arról, hogy exfelesége kit és hogyan rontott meg. Sőt, még a fürdőkádas lebukásról szóló történetet is elmesélte nekik. A bizonyító erejű vallomás után azonnal letartóztatták a szexéhes tanárnőt, aki beismerte minden bűnét – tette közzé az amerikai People magazin internetes kiadása.

Az ügyészség 10 év börtönt kért a nőre, mivel Idaho állam törvényei szerint egy 16 éves gyerek még beleegyezéssel is csak nála maximum 5 évvel idősebb partnerrel létesíthet szexuális kapcsolatot. Amanda ügyvédeinek sikerült azonban elérnie egy vádalku segítségével, hogy

90 napot kelljen csak rács mögött töltenie, amit 7 év próbaidő fog követni. Emellett 4600 dollár – 1,5 millió forint – kártérítés megfizetésére kötelezték, a pénzt a sértett kapja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!