Tudományosan igazolt: itt a trükk, amivel meg lehet szabadulni a mikroműanyagoktól

A vízforralás az egyik legrégebbi módszer, és mindig jó, ha potenciálisan szennyezett forrásból szerzünk vizet, ráadásul hatásos lehet a 21. század egyik legelterjedtebb szennyeződésével, a mikroműanyagokkal szemben is. Mindez egy kínai kutatócsoport új tanulmányából derült ki, amit nemrég tettek közzé, amely szerint a kalciumban gazdag csapvíz forralásával a nano- és mikroműanyagok (NMP-k) közel 90 százaléka eltávolítható. Bár a mikroműanyagokkal való szennyeződés

Az viszont bizonyos: vízkészleteink egyre inkább szennyezettek. Ezek a mikrorészecskék a milliméter ezredrészétől az öt milliméteres nagyságig terjednek. E műanyagok lenyelésének egészségügyi következményei pedig egyre nagyobb aggodalomra adnak okot, különösen amiatt, hogy képesek megzavarni az emberi bélmikrobiomját. Bár léteznek fejlett szűrőrendszerek a probléma kezelésére, ezek gyakran magas árkategóriát képviselnek, így hiányoznak a hozzáférhető, költséghatékony megoldások.

Zhanjun Li és Eddy Zeng, a Guangzhou-i Orvosi Egyetem kutatói olyan kísérleteket végeztek, amelyekben öt percig forraltak nano- és mikroműanyagokkal dúsított, kemény csapvízmintákat. Ahogy arra rámutattak, a kemény víznek magas az ásványianyag-tartalma, és forrázáskor természetes módon vízkő, azaz kalcium-karbonát (CaCO3) képződik benne.

Mindenütt jelen lévő probléma

Ez a felfedezés megmutatja, hogyan lehet eltávolítani a nano- és mikroműanyagokat kifinomult technológia nélkül, egy olyan, általánosan elterjedt dologgal, mint a tűzhelyen lévő vízforraló.

Azonban még a lágy vízben is (ahol a CaCO3 literenként kevesebb, mint 60 milligramm volt) a forralással sikerült a nano- és mikroműanyagok mintegy 25 százalékát eltávolítani.

– mutattak rá a tudósok a ZME Science online tudományos portálnak. – Tanulmányok kimutatták, hogy egy átlagos ember évente körülbelül 70 ezer mikroműanyag-részecskét nyel le; nemrégiben nano- és mikroműanyagokat találtak az emberi vérben és tüdőszövetben.

Ott rejtőznek a halkonzervekben és még a tengeri sóban is. Egy kilogramm só több mint 600 mikroműanyagot tartalmazhat, ami azt jelenti, hogy ha napi öt gramm sót fogyasztjuk, az napi három mikroműanyag-részecske lenyelésével egyenértékű.

Bár a nano- és mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt hatásának teljes képe még csak most rajzolódik ki, a kutatások több területen is problémákat jeleznek. Az egyik aggodalomra okot adó tényező az endokrin zavar, ahol a mikroműanyagok befolyásolhatják a hormontermelést és -működést, ami anyagcserezavarokhoz, fejlődési problémákhoz, sőt reprodukciós problémákhoz is vezethet.

A mikroműanyagok jelenléte a vízkészletekben egyre nagyobb aggodalomra ad okot: a legújabb megoldás egyszerűsége így igencsak üdvözlendő. Emlékeztetőül szolgál, hogy néha a leghatékonyabb megoldások talán karnyújtásnyira vannak és arra várnak, hogy felfedezzük őket a mindennapi életünk rutinjában - derül ki az Origo cikkéből.