Boross Péter: többször kellett bravúr a megmaradásunkhoz

A volt miniszterelnök a Magyar Nemzetnek kifejtette: a mostani ellenzék a Rákosi-korszak vezetőire emlékeztet, akik a magyarság iránt mérhetetlen ellenszenvvel viseltettek. Ez azonban nemzetbiztonsági kérdés is. El kell érni, hogy a nyugatról pénzelt politikai aktivista szervezetek ne mehessenek el bármeddig nemzetrongálásban.

A trianoni békediktátum centenáriumán megfigyelhető: az országot érő akkori rágalmak és a mostani külföldről és belföldről érkező támadások között kísérteties a hasonlóság. Minek tulajdonítható ez?

A huszadik század első évtizedeiben hatalmas szabadkőműves hullám kerekedett Európában, és még a mozgalmon belül is uralomra kerültek a legszélsőségesebbek. Párizsból áramlott a harcos ateizmus szelleme. Államosították a templomokat Franciaországban, a hagyományos vallások ellen hadat viseltek. Nálunk ugyanezt akarták elérni, s hallatlanul agresszíven léptek föl. Most is hasonló folyamatok zajlanak. Sok egyetemi karon ugyanaz az álliberális, nihilista, bomlasztó szellem uralkodik, mint a Galilei Körben annak idején. A száz évvel ezelőtt megszületett pusztító felfogás mindig is itt lappangott körülöttünk, most pedig megint előretört.

Vannak, akik ezt tartják társadalmi haladásnak és a szabadság legfelső fokaként ünnepeltetnék.

Pedig egyáltalán nem az, hanem az ellenkezője. A világon sokan megkérdőjelezik a választott törvényhozásokat, demokratikus működésüket aláássák. Hatalmas, civilnek beállított, felülről vezérelt szervezetek uralják a kommunikációs világot, felügyelve még azt is, hogy az emberek miként nyilvánulhatnak meg. A tömegek áldozatul eshetnek annak, hogy ezeket a hatalmi köröket domináns szerepbe engedték kerülni nemzetközi szinten. Olyan választási eredmények születhetnek, amelyek szétdúlják az országokat.

Az őszi önkormányzati választás mintha jelezte volna ennek a folyamatnak a veszélyeit idehaza is.

Mindennek a jegyeit magán viselte a főpolgármester-választás is, amelyen egy vitán felül alkalmas ember nem tudott győzni a posztra nyilvánvalóan alkalmatlan személlyel szemben. Az önkormányzati választás bebizonyította azt is, milyen káros következményekkel jár a fővárosi kerületeknek a túlzott önállósága. Miként fordulhat elő például, hogy egy egész Budapest ellátását szolgáló kórház felépítését a XI. kerületi baloldali polgármester akarja megvétózni?

Az ellenzéki kerületvezetők, élükön a főpolgármesterrel az ország vezetésébe is bele akarnak szólni és már-már parancsokat osztogatnak.

1950-ben a tanácstörvény felszámolta az addigi elöljáróságokat és szovjet mintára a tanácsokat tette a helyükre. Aztán kiderült, hogy a döntéseket a felsőbb pártvezetőség hozza. Összeválogattak tökéletesen alkalmatlan embereket és őket tették meg tanácselnököknek. Ilyesmit idéznek fel az ellenzéki polgármesterek is.

Erre azt mondják, hogy a választók döntöttek mellettük.

Az önkormányzati rendszer azonban így nem töltheti be a hivatását. A választás után elképzelhetetlen mértékű pozícióosztogatás, kártevés jelent meg a fővárosban és azokon a vidéki településeken, ahol az ellenzék adja a polgármestert vagy a testületi többséget. Mindebben közrejátszik, hogy senki által nem választott, soha nem legalizált szervezetek rombolják az ország közhangulatát és közállapotait.

Karácsony Gergely főpolgármesterre már tett utalást. Ő hovatovább a nyílt konfrontációt választja a kormánnyal szemben. Igaz, a baloldali pártok szerint éppen ez a fő feladata.

De az emberek nem ezért szavaztak rá, hanem amiatt, mert könnyelműen azt hitték, hogy jobban fogja vezetni Budapestet, mint a sok éven át bizonyító Tarlós István. Mégis azt látják, hogy az új városvezető kap egy páratlan gesztust a miniszterelnöktől azzal, hogy az előző főpolgármesternek tett ígéreteit fenntartja, ám az nem megköszöni és él a lehetőségekkel, hanem konfrontálódik. Aki volt már olyan helyzetben, hogy embereket kellett kiválasztania egy állásra, az tudja, hogy ha valaki bejön a terembe, rögtön látni a mozgásáról, fellépéséről, alkalmas-e. A főpolgármesterről tétova, bizonytalan tartása, mozdulatai alapján lerí, hogy alkalmatlan e vezetői pozícióra.

Visszatérve a száz évvel régebbi rágalmazó hadjáratokhoz: nem az váltotta ki már az akkori Magyarország-ellenes bosszúszomjat is, hogy a kiegyezést követően túl sikeresnek bizonyultunk?

A történelmünk olyan volt, hogy többször bravúr kellett a megmaradásunkhoz – de valahogy mindig sikerült. Sokáig meghatározó helyzetben voltunk Európában, aztán a kereszténységen belüli szakadás és az oszmán veszedelem egyszerre jelentkezett. A török hódoltság végére a magyarság a felére csökkent és már ekkor megkezdődtek a betelepítések, eközben egy másik birodalom, a Habsburgoké is felemelkedett. A magyar életakarás csodája, hogy a nemzet nem tűnt el. Ha a császári udvar erőlködött, a magyarság szabadságharccal reagált, ha pedig barátságos arcát mutatta, akkor minden eszközt bevetett, hogy kihasználja ezt, mint például Mária Terézia alatt. Még arra is képesek voltunk, hogy az elvesztett Rákóczi szabadságharc után előnyös békét kössünk 1711-ben Szatmárban. Ugyanígy az orosz hadsereg behívásával levert 1848/49-es szabadságharcot követően is jól tudtunk kijönni a vereségből az 1867-es kiegyezéssel. Csak hát az állandó küzdelem közben megfogyott a nemzet és megtelt az ország idegenekkel, behívott telepesekkel, népekkel, amelyek csak részben tudtak, illetve akartak magyarrá válni vagy legalább integrálódni.

A trianoni békediktátum ellenségeink szerint éppen azzal teremtett tiszta helyzetet, hogy a nemzetiségek önálló államokat alakíthattak.

Hatalmas tévedés! Az első világháború utáni gyalázatos béke nem úgy született meg, hogy az idegen többségű területeket hagyták volna önálló állammá alakulni. Helyette a magyarság harminc százalékát szorították ki az anyaországon kívülre olyan új, mesterségesen összetákolt államalakulatokba, amelyeknek az életképtelensége rövid úton be is bizonyosodott. A történelem, az azóta eltelt idő illusztrálja, milyen óriási hibát követtek el az oktrojált szerződésekkel.

Az 1920-ban diktatórikusan megállapított határok viszont mai napig érvényben vannak.

Fájdalmas, hogy száz év után változatlanul nagy magyar tömegek élnek idegen fennhatóság alatt. A magyar kormány ebben a helyzetben azt teszi következetesen, ami egyedül lehetséges. Mindig vannak fantaszták, akik arról ábrándoznak, hogy a régi határok visszaállíthatóak. Az viszont, amire a kormány törekvései irányulnak, valós célkitűzés, hogy a magyarság létét, pozícióit megerősítsük a Kárpát-medencében, a térségben.

A baloldali narratíva szerint az első világháború előtti nemzetiségi politikánk ütött vissza, mert az állam elnyomta a kisebbségeket.

Aki vereséget szenved egy háborúban és elveszíti uralmi helyzetét, azt menetrendszerűen gyanúsítások özöne éri. Ez történt velünk is. Egész Európában durva erőszakkal nyomták el a nemzeti kisebbségeket, jelentős részüket beolvasztva. Franciaországban példátlanul kegyetlen eszközökkel hozták létre a nyelvazonosságot. Magyarországon ehhez képest számbelileg is gyarapodtak a kisebbségek, virultak a nemzetiségi kultúrák, széleskörű nyelvhasználatot élveztek. Egy szó sem volt igaz a külső és belső ellenségeink által terjesztett erőszakos magyarosításból. A vádakat önmagában cáfolja, hogy egyetlen szabadságharc, felkelés sem robbant ki ellenünk soha.

Teleki Pál akkori külügyminiszterrel az élen akkor is többen megjövendölték a Párizs környéki békeszerződések katasztrofális hatásait Európára. Miért erőltették, ha kódolva volt a kudarc?

Nem miattunk, hanem főként a németek túlhatalmának, erőre kapásának a megakadályozására született az egész életképtelen békerendszer. Különböző államok létrehozásával meg akarták gátolni, hogy Németország szövetségesekre találhasson az antant-hatalmakkal szemben. Jellemző módon éppen ezt a célt érték el a legkevésbé. Csak Közép-Európa népeinek okoztak rengeteg fájdalmat. Németországban pedig a megalázás váltotta ki az ismert reakciót.

Lehet, hogy most is azért büntetnek bennünket, mert látjuk a hibákat Európában és ennek hangot is adunk?

Az igazság az, hogy az unióban van egy elhibázott nyomásgyakorlási testület, az Európai Parlament. Aki egy kicsit is ért a szervezéshez, az tudja, hogy sohasem szabad életre hívni világos koncepció nélkül egy szervezetet, majd utána kitalálni, hogy mi legyen a feladata. Az EP létrehozása megfontolatlan, elhamarkodott döntés volt. Viszont igyekszik terjeszkedni, fondorlatosan megtámadva mindent és mindenkit, aki ennek a felhatalmazás nélküli hatáskör bővítésnek az útjába áll. Az Európai Tanács, vagyis az európai állam- és kormányfők testülete, illetve az Európai Bizottság pedig bávatagon figyeli mindezt, ahelyett, hogy az EP-nél erősebb lehetőségeiknek, döntési kompetenciájuknak érvényt szereznének. Voltam kormánytag és miniszterelnök is, tudom, hogy a külföldi politikusok nem mindegyike szellemóriás. Az Európai Parlamentben tapasztalható alacsony színvonal viszont egészen megdöbbentő.

Ha már az EP-t említette, éppen az ottani baloldali képviselők szorgalmazzák a legelszántabban, legdühödtebben a vágyaik szerinti Európai Egyesült Államokat, az országok szuverenitásának az eltörlését, aminek szerintük mi keresztbe teszünk.

Nyugaton az váltja ki ellenünk az egyik legnagyobb rosszallást, hogy a magyar kormánynak van arculata, önálló akarata és kétharmados többsége, amelynek révén nem kell a baloldali pártokkal koalícióra lépnie, s ennek nagy előnyei vannak. Nyugaton ez nem így van, ennek következtében a pártok életképtelen koalíciókat kénytelenek kötni sokszor a legádázabb ellenfeleikkel.

Soros György mániája a nagykoalíció, amelynek révén a kisebb támogatottságú balliberális pártok rá tudják az NGO-k segítségével erőszakolni az akaratukat a konzervatív pártokra.

Nem teljesen érthető, miért nem foglalkoznak a milliárdos ügyeivel jobban az Egyesült Államokban, illetve nemzetközi szinten. Mert az alapítványainak, illetve szervezeteinek a támadásai, pressziói révén úgy tűnik, mindenütt eléri nyugaton, hogy a többség rákényszerüljön olyan magatartások támogatására, amelyek minden polgári demokráciában társadalomellenes devianciának minősülnek.

Minek tulajdonítja, hogy más, nálunk sokkal erősebb országokkal ellentétben ilyen katonásan ki tudtuk védekezni a jelek szerint a világjárványt?

Talán azért sikerült, mert történelmileg megedződtünk és a nemzeti szabadság megbecsülésének, védelmezésének erős hagyományai vannak nálunk. Működik a megelőzés önvédelmi ösztöne, amely Nyugaton mintha elhalóban volna.

Sokan hitték naivul, hogy a közös baj, a pandémia valamelyest önmérsékletre inti az ellenzéket és egy koronavírus-járvány ellen védekező kormányra nem támadnak majd még nagyobb vehemenciával. Ön szerint mi az oka, hogy nem így történt?

Ha a történelemmel többet foglalkoznának az emberek, tudnák, hogy Károlyi Mihályék, Jászi Oszkárék pontosan ezt művelték Trianon után. A különbség annyi, hogy akkor ők emigrációból támadtak, a mostaniak pedig itthonról engedik meg maguknak a hazaárulást. Viszont ennek a minősíthetetlen viselkedésnek van egy előnye: a tömegek megrettenhetnek és képet alkothatnak arról, milyen káosz, összevisszaság lenne itt, ha valami baleset folytán ez a gyülevész, agresszív társaság kormányt alakíthatna 2022-ben. Mindenki számára világossá válhatott, hogy azzal a romlott világgal szemben, amit baloldalnak neveznek, az egyetlen kormányképes erő a Fidesz–KDNP szövetség a mai Magyarországon. A fideszesek is voltak ifjú legények, de az a rosszindulatú, gyűlölködő suhanc- vagy sihederpolitizálás, amit a jelenlegi ellenzék megenged magának, mindig is rendkívül távol állt tőlük. Sajnálatos, hogy a baloldali pártokban eltűntek a színről a komolyabban vehető szereplők.

Hogyan lehetne hatékonyabban semlegesíteni, kivédeni a lejárató kampányokat?

Mivel a nemzetközi támadások célja a jobboldali nemzeti kormány megdöntése, a büntető törvénykönyv idevonatkozó passzusait határozottabban kellene alkalmazni. Hiszen itt sokszor hazaárulásról van szó, meg kell tehát találni a módokat, hogy ezt az aknamunkát legalább korlátozni lehessen. A mostani ellenzék némi leegyszerűsítéssel a Rákosi-korszak vezetőire emlékeztet, akik a magyarság iránt mérhetetlen ellenszenvvel viseltettek. Ez ugyanakkor alkotmányvédelmi, nemzetbiztonsági kérdés is. El kell érni, hogy a nyugatról pénzelt álcivil, politikai aktivista szervezetek, NGO-k ne mehessenek el bármeddig nemzetrongálásban. Főként a felsőoktatási intézmények ifjúságát kell megvédeni a fertőző hatásoktól.

Csakhogy ez a kíméletlenül nyomuló globalista társaság éppen a védekezés lehetőségét és képességét akarja elvenni a nemzetektől.

Éppen ezért fontos tudatosítani az emberekben, hogy azok a pártok, amelyek reggeltől estig gyűlölködve támadják az Orbán-kormányt, valójában álbaloldaliak, szélsőséges neokommunisták, akik helyet próbálnak csinálni a nemzetállamokat megszüntetni akaró destruktív erőknek.