gyorsforgalmi

2020.08.08. 14:45

Novemberben kezdődik az M83-as út fejlesztése Pápa és Győr között

Novemberben indul az M83-as út fejlesztése 132 milliárd forint állami forrásból, amely révén új nyomvonalon lesz elérhető Pápáról Győr és az M1-es autópálya – ismertették a térség országgyűlési képviselői a Győr-Moson-Sopron megyei Téten szombaton sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár (Fidesz), a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos azt emelte ki, hogy a 36 kilométeren, új nyomvonalon 2023-ban elkészülő úttal a térség kistelepülései könnyebben megközelíthetők lesznek, ezáltal csökken az elvándorlás.

Az új út is azt a célt szolgálja, hogy a kistelepüléseken élők életminősége növekedjen,

hasonlóan a Magyar falu programhoz – mondta, hozzátéve, hogy a kormány célja is az, hogy megállítsa a hazai kistelepülésekre évtizedek óta jellemző demográfiai csökkentést.

Ezért hirdette meg Orbán Viktor miniszterelnök 2018-ban a Magyar falu programot – emelte ki.

A 83-as út mentén fekvő településeken a korábbi években a népességszám stagnált, vagy csökkent, ugyanakkor már látszódnak a Magyar falu program eddigi intézkedéseinek az eredményei – fogalmazott a kormánybiztos.

Részletezte, hogy

az összes olyan településen az út mentén, ahol a családok jogosultak a falusi csokra, nőtt a népességszám az elmúlt másfél évben.

Példaként említette Tétet, ahol 141-gyel nőtt a lakosok száma, ez közel négy százalékos növekedés.

Kovács Zoltán Veszprém megyei fideszes országgyűlési képviselő azt hangoztatta, hogy a gyorsforgalmi úttal csökken a településeken az áthaladó teherforgalom, a közlekedés biztonságosabbá válik.

Felidézte, hogy másfél évtizede kezdődött a munka, hogy elkészüljön az út, amely regionális gyűjtőúttá válhat. Stratégiailag is fontos, hiszen így a pápai repülőtérnek közvetlen összeköttetése lesz Győrrel és az autópályával.

Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. 2016-ban kezdte el a tervezést, a megengedett maximális sebesség az úton óránként 110 kilométer lesz.

Hozzátette, hogy 2017 decemberében megszerezték az építési engedélyeket, 2019 májusában kezdődtek a régészeti munkálatok, amelyeket befejeztek, majd elkészültek a kiviteli tervek.

Két szakaszban épül meg az út, Pápa és Tét-dél csomópont, valamint a Tét-dél csomópont és Győr között. A kivitelezés mindkét szakaszon egyszerre kezdődik – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában