Genderelmélet

2021.05.02. 12:00

A biológiai nemek tagadása káros hatással van a társadalomra

A héten zajlott a fellebbezési tárgyalása annak a nőnek, aki genderkritikus véleménye miatt vesztette el az állását. A tárgyaláson egy ügyvéd arról beszélt, hogy a biológiai nemet nem szabad összetéveszteni a nemi identitással, valamint hogy az előbbi tagadása káros hatással van a társadalomra – írja a V4NA hírügynökség.

A héten zajlott a fellebbezési tárgyalása Maya Forstaternek az Egyesült Királyságban. A nő korábban adószakértőként dolgozott, 2019-ben azonban elvesztette az állását, mert a genderideológiát kritizálta. A bűne mindössze annyi volt, hogy kijelentette, szerinte lehetetlen megváltoztatni vagy elhagyni az embereknek a nemüket.

Maya Forstatert a véleménye miatt sokan támadták és transzfóbnak bélyegezték. Az állását úgy vesztette el, hogy a munkaadója nem akarta megújítani vele a szerződést a személyes álláspontja miatt. Az ügyet akkor a munkaügyi bíróság elé vitte, ahol azonban az az ítélet született, hogy a munkáltatója nem kezelte őt igazságtalanul, mert a genderkritikus véleményeket nem védi az egyenlőségről szóló törvény.

A bíróság ráadásul a nő bejegyzését, amelyben leírta a véleményét, sértőnek és kirekesztőnek ítélte meg.

Most a héten újra bíróság elé került az ügy a fellebbezés miatt. A tárgyaláson Ben Cooper arról beszélt, hogy

a biológiai tények figyelmen kívül hagyása káros hatással van az igazságos társadalomra. Az ügyvéd szerint a biológiai nem egy valós tény, és nem szabad összetéveszteni a nemi identitással – azzal ugyanis, ha valaki megváltoztatja a kinézetét, nem változtatja meg egyben a nemét is.

Ben Cooper rámutatott arra is, hogy

a fiatalokat és a gyerekeket rávezetik arra a téves hitre manapság, hogy meg tudják változtatni a nemüket és az ellentétes nem tagjaivá tudnak válni.

Maya Forstater ügyvédi csapata pedig az eredeti bírósági ítéletet és

a bíróság hozzáállását orwellinek jellemezte.

A 2019-es incidenssel kapcsolatban Maya Forstater a múlt héten szólalt meg a The Daily Telegraphnak adott interjúban. Ebben felidézte, hogyan jutott el idáig a véleménye miatt, és hogy milyen támadásokat kellett kiállnia nemcsak neki, hanem a családjának is. Számos YouTube-videó készült például az esetéről, ahol őt rágalmazták, és ezt látta a férje és a gyerekei is.

A nő elmondása szerint arcul csapásként érte őt, amikor a munkáltatója nem újította meg a szerződését. A 2019-es bírósági ítélet pedig elképesztette őt, és összetörte, amikor nem adtak neki igazat. Maya Forstater szerint a szólásszabadságot támadják jelenleg, és egy kalap alá veszik az ő genderideológia ellenes kijelentését olyan rágalmakkal, amelyek például náci nézeteket képviselnek és a holokausztot éltetik vagy tagadják.

A Sky Newsnak pedig azt is elmondta, hogy nem bánja, hogy felszólalt az ideológia ellen. Szerinte nagyon is fontos a biológiai nem elismerése, mert az egészségügyben is nagy szerepe van például.

Maya Forstater mellett egyébként a Harry Potter-könyvek szerzője, J. K. Rowling is kiállt. Az írónő maga is kritikusan tekint a genderideológiára, ami miatt őt is érték támadások és transzfóbnak nevezték.

Maya Forstater ügyével kapcsolatban korábban azt írta a közösségi oldalán, hogy az emberek úgy öltözhetnek és olyan neveket használhatnak magukra, amilyeneket csak akarnak. De az egyáltalán nem helyes, hogy nőket kényszerítenek ki a munkájukból csak azért, mert szerintük a biológiai nem valós tény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában