I. Bartholomaiosz pátriárka: Az ökumenikus mozgalom jövője Isten kezében van

A menekültek visszatelepülését és otthon maradását lehetővé tevő feltételek biztosításán kell dolgozniuk a döntéshozóknak – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka, aki azt is hangsúlyozta, a keresztényeknek kötelességünk, hogy minden erejükkel az áhított eucharisztikus egység megteremtésén dolgozzanak, mivel elsősorban keresztények vagyunk, és csak utána katolikusok, ortodoxok vagy protestánsok.

– Erdő Péter bíboros az eucharisztikus kongresszus előtt azt mondta, hogy a Kelet és a Nyugat Budapesten találkozik. A kongresszuson sok ortodox vallási vezető is jelen van. Mekkora ennek a jelentősége?

– Minden találkozás a különböző felekezetű és hitvallású keresztények között megerősíti mindannyiunk közös erőfeszítését, hogy azon az úton járjunk, amely egy napon az áhított eucharisztikus egységhez vezet. Ez természetesen nem könnyű folyamat, de nekünk, keresztényeknek kötelességünk, hogy minden erőnkkel ebben az irányban dolgozzunk. Végül is

elsősorban keresztények vagyunk, és csak utána katolikusok, ortodoxok vagy protestánsok.

Ennek szellemében az ortodox egyház hierarchiáinak jelenléte a katolikus egyház eucharisztikus kongresszusán ennek a hajlandóságnak a tanújele, jelzi az e téren zajló szorosabb kommunikációt és együttműködést, valamint az ortodoxok és a katolikus egyház közötti folyamatos teológiai párbeszédet.

– Mit vár a Ferenc pápával való találkozástól?

– Személy szerint őszinte és testvéri kapcsolatot ápolok őszentségével, Ferenc pápával. Ugyanazokat az aggodalmakat osztjuk a fő társadalmi kérdésekben, mint például a természeti környezet és a teremtés egészének a védelme. Egyetértünk abban, hogy meg kell erősíteni a keresztények közös tanúságtételét és elmélyíteni a kettőnk közti együttműködést a modern ember előtt álló problémák, kísértések és kihívások kezelésében. Ezért különösen örülök annak, hogy Budapesten, de főképp majd október elején a Vatikánban ismét lehetőségünk lesz találkozni, és megosztani gondolatainkat és nézeteinket egy sor kérdésben.

– Reménykedhetünk reálisan abban, hogy a keleti és nyugati kereszténység belátható időn belül szorosabb köteléket alakít ki?

– Az elmúlt évtizedek távlatában a római katolikus és az ortodox egyház kapcsolatát tekintve semmi sem volt véletlen. A hivatalos kétoldalú teológiai párbeszéd 1980 óta dinamikusan fejlődik, és végső célja az eucharisztikus közösség, a közös Kehely. Mindennek, ami az úton történik, ezt a célt kell szolgálnia. Ebbe az irányba mutatnak a II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápával létrejött csúcstalálkozóink, a közös nyilatkozatok a legfontosabb aktuális problémákról, úgy mint az ökológiai válságról, a bevándorlásról vagy a vallási fanatizmussal való szembenézésről. Ilyen jelentősége van a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak.

Keleten és Nyugaton egyaránt tudjuk, hogy az ökumenikus mozgalom jövője Isten kezében van, de azt is, hogy sok múlik saját erőfeszítéseinken is.

Nemzedékünk folytatja az ökumenikus mozgalom úttörőinek a munkáját, akiknek mélyen hálásak vagyunk, és akikről imáinkban megemlékezünk. Elvárjuk, hogy a keresztények új generációja folytassa a keresztény párbeszédet, figyelembe véve az új társadalmi és kulturális adottságokat, Isten gondviselésébe vetett hittel és Krisztus „Legyenek mindnyájan egy!” parancsát szem előtt tartva. Azt is rendkívül fontosnak tartjuk, hogy tájékoztassuk az egyház egészét is az ökumenikus párbeszéd előrehaladásáról és fejleményeiről, a közös nyilatkozatokról és ezeknek az egyházhoz és a társadalomhoz való fontos hozzájárulásról, azok miatt, akik elkötelezetten részt vesznek e számunkra lényeges kérdésben.

– A keresztényeket világszerte sok helyen üldözik a hitükért. Mi a megfelelő reakció a támadásokra? Üssünk vissza, vagy fordítsuk oda a másik orcánkat is?

– Sajnos igaz, hogy

a világ számos pontján még ma is sok keresztény testvérünket üldözik sokféle módon, és bizonyos esetekben még terrorcselekmények célpontjai is.

Mindannyiukért szüntelenül imádkozunk, hogy az Úr erősítse és szilárdítsa meg őket, és hívjuk mindazokat, akik az emberi jogok és a vallásszabadság tiszteletben tartásáért harcolnak, hogy a keresztény egyházakkal karöltve többszörözzék meg erőfeszítéseiket mindazon testvéreink megoltalmazására, akik Krisztusba vetett hitük miatt ilyesféle helyzetekkel szembesülnek. Egyszersmind pedig bátorítjuk a párbeszédet, mint a kölcsönös megértés, a kölcsönös megismerés és a különböző vallási hitű és hagyományú emberek békés együttélésének eszközét. Gyorsan változó világunkban, amelyben a modern ember számos kihívással és összetett problémával szembesül, a különböző vallási meggyőződések nem lehetnek a megosztottság jelei, és a vallásokat sem szabad konfliktusok és üldözések igazolására felhasználni.

– A magyaroknak negatív történelmi tapasztalataik vannak hazánk oszmán megszállásának az idejéből. A keleti kereszténységnek naponta szembe kell néznie az iszlámmal való együttélés kihívásával. Milyen gondolatok fogalmazódtak meg önben erről a kérdésről?

– Az időben visszatekintve bizony voltak olyan esetek, amikor a különböző vallási meggyőződések mind Keleten, mind a bolygó más részein, ürügyként szolgáltak véres háborúkhoz, amelyek számtalan embertársunk életébe kerültek. Valahányszor egyesek a világ bármely pontján a hit szent olaját másféle célokra használták, csak kárt okoztak, és végül megrendítették az emberek Istenbe vetett hitét. Tehát

amennyiben a történelem tanít nekünk valamit, akkor az az, hogy meg kell dolgoznunk a különböző népek, kultúrák és vallások békés együttéléséért.

Mindig is ez volt a célja a konstantinápolyi egyház ősi és történelmi trónjának, amely tekintélyes múltra tekint vissza mind a zsidósággal, mind az iszlámmal folytatott párbeszédben. Különösen a XX. század folyamán a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus számos kezdeményezést tett az ortodox egyház és a többi monoteista vallás közötti állandó kommunikáció megteremtésére, a kétoldalú tudományos párbeszéd rendszeres alkalmai révén. Számos vallásközi találkozót hívott össze, amelyeken a keresztény egyházak, a zsidó vallás és az iszlám legfőbb képviselői vettek részt azzal a céllal, hogy elítéljék az erőszak és a terrorizmus valamennyi formáját. Az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások huszadik évfordulóján szeretném emlékeztetni önöket, hogy a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus hívta össze elsőként ezt a vallásközi találkozót Európa szívében, Brüsszelben, amelyen mindhárom monoteista vallás képviselői a lehető legegyértelműbb módon elítélték az erőszak minden formáját Isten nevében, és közös nyilatkozatot írtak alá.

– Mit lehet tenni az ellen, hogy a vallások követőit egymás ellen fordítják a radikálisok?

– Szent kötelességünk, hogy miközben szilárdak maradunk hitünkben és hagyományainkban, és mindig tiszteletben tartjuk a sokszínűséget, egyrészt azon dolgozzunk, hogy megakadályozzuk a vallási érzékenység bárminemű kizsákmányolását, másrészt megőrizzük a világ békéjét is.

Mivel minden Isten nevében vívott háború sértés Istenre nézve, minden ilyen harc maga az Isten ellen viselt háború. Tanulnunk kell a történelemből, és azon kell munkálkodni, hogy annak későbbi fejezetei, amelyeket a jövő generációi olvasnak majd, békéről, együttműködésről és embertársak iránti szeretetről szóljanak.

– Mit gondol a keletről Európába érkező bevándorlási hullámokról, amelyek az egyik legfontosabb vitakérdést jelentik kontinensünkön?

– A szükséget szenvedő ember embertársunk nemzetiségtől, származástól, társadalmi és kulturális eredettől és gazdasági helyzettől, sőt hitétől függetlenül is: számunkra, keresztények számára Isten képmása. Tartozunk azzal, hogy segítségére siessünk, bármilyen megpróbáltatás elé kerül is. Ismétlem, nekünk, keresztényeknek az irgalomban és jótékonykodásban nincs faj, szín, nemzet, osztály, vallás. Emlékezzünk a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus szavaira: „»Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.« Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: »Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?« A király így válaszol majd nekik: »Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, velem tettétek.«”

Ha nem vagyunk hajlandók minden egyes embertársunk mellett kiállni, aki megpróbáltatást szenved, az olyan, mintha magát Krisztust tagadnánk meg.

– Miként segíthetünk hatékonyan azoknak, akiknek üldöztetés miatt kell elhagyniuk a hazájukat?

– Különösen azoknak az embertársainknak az érdekében, akik akaratuk ellenére kénytelenek voltak elhagyni családjukat és szeretteiket, akiknek tragikus körülmények, háborúk vagy konfliktusok között kellett elhagyni otthonukat és menekültek el hazájukból,

sürgetjük az erős országokat, a nemzetközi szervezeteket és minden jó szándékú személyt, aki abban a pozícióban van, hogy segíthet, hogy szisztematikusan dolgozzanak a menekültek visszatelepülését és otthon maradását lehetővé tevő feltételek biztosítása érdekében.

Mert azok, akiket kiszakítottak a hazájukból, mindig abban a reményben élnek, hogy visszatérhetnek. Ez legyen a célja mindazoknak, akik hatékonyan és eredményesen tudnak segíteni a menekülteken. Hozzájárulni ahhoz, hogy megteremtsék a feltételeket ahhoz, hogy visszatérhessenek szeretteikhez arra a helyre, ahol születtek, ahol a gyökereik vannak, azért, hogy jobb jövőt teremtsenek a szülőföldjüknek.