Ország-világ

2021.10.09. 07:55

Gyarmat lenne Magyarországból

Az Európai Egyesült Államok erőltetésével a Demokratikus Koalíció és szövetségesei a magyar gazdaság területén is feladnák az ország szuverenitását. Boros Imre közgazdász arról beszélt, hogy jelenleg a nemzeti jövedelemnek mintegy két-három százaléka megy ki a hazánkból külföldre a profittranszfereken és a kamatokon keresztül, míg ez a szám a baloldali kormányzás alatt elérte a hét-nyolc százalékot.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Kurucz Árpád

A jövő évi választások tétje a többi között az ország önállóságának megőrzése. Ha a gazdaság területét nézzük, akkor ez igaz a rezsitől kezdve az adórendszer lépésein át a jegybanki politika meghatározásáig. Az Orbán-kormányt támadás érte az Oroszországgal kötött gázszállítási szerződés miatt, a nagyhatalmak keveslik a magyar társasági adó mértékét, míg a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének az euró mielőbbi bevezetésével vetnének véget. Tágabb értelemben a szuverén döntési jogok elvételével épülne ki az Európai Egyesült Államok, amelynek megteremtését szorgalmazza a Demokratikus Koalíció. A párt programjában szerepel, hogy ezt közös európai alkotmánnyal, európai kormánnyal, kétkamarás parlamenttel, közös kül-, honvédelmi, szociális, gazdaság-, pénzügy- és adópolitikával képzelik el. Ez teljes önfeladást jelent.

„Az Egyesült Államok bajban van, mert a dollárnak megszámláltattak a napjai, a világbirodalmi szerepe pedig mára leáldozott. Ez utóbbit jól mutatja az afganisztáni kivonulás. Hatalmas a kapkodás a tengerentúlon, a birodalmi törekvésekhez új »gazdaállatra« van szükségük a globális pénzügyi csoportoknak. Ilyen az Európai Unió, amelynek a parlamentje már a kezükben van, ott a patrióta erőknek már csak gerillacsoportja maradt” – mondta a Magyar Nemzetnek Boros Imre. A közgazdász jelezte: az Európai Bizottság is irányított, azonban egy-két nemzetállam még ellenáll, idetartoznak például a visegrádi országok, így azon belül hazánk is.

„Fenyegetik Magyarországot, zsarolnak az uniós támogatásokkal, mert az Orbán-kormány nem állt be a sorba. Azt szeretnék a globalista erők, pénzügyi szervezetek, hogy feladjuk az önállóságunkat. Oroszországból kiszorultak, Kína erős ellenfél, csak az Európai Unió maradt a birodalmi törekvéseknek” – magyarázta a szakértő.

Boros Imre szerint azért zavaró tényező Magyarország, mert ellenpéldát mutat, ezért a jövőben erősödni fog a politikai támadás hazánk ellen. „A magyar példa azt mutatja, hogy van más út is, és nem az a lényeg, hogy mekkora vagy, hanem az, hogy észnél vagy-e” – fogalmazott a közgazdász.

„A rendszerváltást követően egyszer már kiraboltak minket, miközben az ország kiárusítóinak a hajuk szála sem görbült. Jövőre egy kormányváltás után megismétlődne a múlt. Jelenleg a nemzeti jövedelemnek mintegy két-három százaléka megy ki a hazánkból külföldre a profittranszfereken és a kamatokon keresztül, míg ez a szám a baloldali kormányzás alatt elérte a hét-nyolc százalékot. Ez százalékonként ötszázmilliárd forintot jelent, tehát évente több ezer milliárd forintot tudnának az országból kivinni a globális hatalmak” – hangsúlyozta Boros Imre.

„A magyar baloldal ehhez kíván asszisztálni, ahogy azt korábban is tette. Mindennek a vesztesei a hazai bérből és fizetésből élők lennének. Most már ott tartunk, hogy olyan tanulmányok születnek, amelyek felmérik az unió lakosságának vagyonát. Ezt azért teszik, hogy előkészítsék a vagyonok megadóztatását, mert nem elég a jövedelmek elvonásából megszerzett pénz. Akár jöhet a közös ingatlanadó is az unióban, ahogy már tervben van az egységes társasági adó mértékének meghatározása is. Ezzel Magyarország vesztene, mert elesne az előnyünk a befektetésekért folytatott versenyben” – magyarázta a közgazdász. A zöldadót is bevezetné az unió, mert a többi között Németország is kiszolgáltatott lett az atomerőművek leállításával.

„A globális hatalmak elvesztették a gyarmataikat, az Amerikai Egyesült Államok leszállóágban van, így Európa maradt a pénzszedésre alkalmas terület. Ehhez Magyarországot is be kell darálni, és egy esetleges 2022-es kormányváltás után mi is beállnánk a sorba” – tette hozzá a szakértő.

Borítókép: Boros Imre

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában