Eljárás

2021.12.07. 14:10

A kormány eltökélt, hogy végigvigye a végrehajtói pályázatokat

A végrehajtói karon belüli belháború áll Völner Pál igazságügyi államtitkár lemondásának hátterében.

Polt Péter legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta az Országgyűlés elnökénél Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését – tudatta kedd reggeli közleményében a Legfőbb Ügyészség. Emlékeztettek, hogy Völner 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is volt. A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Völner a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtóhelyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll

– írja a Magyar Nemzet.

Völner az ügy politikai következményeit vállalja, ennek eredményeképpen a keddi napon benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről – közölte a politikust képviselő ügyvédi iroda kedden. Papp Gábor ügyvéd közleményben az áll: Völner nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, „államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el”. A tájékoztatás szerint Völner Pál mindenben együttműködik a nyomozó hatósággal, kihallgatása céljából bármikor rendelkezésre áll. Az ügy politikai következményeit vállalja, ennek eredményeképpen a keddi napon államtitkári tisztségéről benyújtja lemondását – olvasható Papp Gábor ügyvéd közleményében.

„Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az ügyészség a kormánytól független és mint közvádló, az állam büntető igényének kizárólagos érvényesítője” – tudatta keddi közleményében az Igazságügyi Minisztérium. A közleményben úgy fogalmaztak: nyilvánvaló, hogy Völner Pál az eljárás alatt államtitkári feladatait nem tudja ellátni, ezért helyes, hogy lemondott.

Bízunk abban, hogy az eljárás során Völner Pál tisztázza magát – írták.

A Magyar Nemzet értesülései szerint az ügy hátterében a végrehajtók közötti belharc áll.

A nem megfelelően képzett és nem megfelelő színvonalú munkát végző végrehajtók miatt a kormány 2015-ben átszervezte a területet, és előírta, hogy a végrehajtóknak jogi diplomát kell szerezniük, ötéves türelmi idővel. (Akkor a mintegy kétszáz végrehajtó felének legfeljebb érettségije volt, és csupán negyvenen rendelkeztek jogi diplomával.) A szervezeten belüli, egymás feljelentgetésébe torkolló belharc a diplomát megszerezni nem tudó, jellemzően korábban rendőrként dolgozó „régiek” és az „újak” között folyik a piac újraosztása miatt. Jelenleg ugyanis 35 új végrehajtói hely kiosztása van napirenden (a teljes hivatásrend létszáma 230 körüli). Információink szerint ennek kapcsán mindenki célkeresztbe került, aki az új végrehajtói pályázatok ügyében eljárt. Lapunk úgy tudja, az ügyben most meggyanúsítottak között túlnyomó többségben vannak az újonnan pozícióba került végrehajtók.

A Magyar Nemzet információi szerint a történtek ellenére a kormány eltökélt abban, hogy a végrehajtói pályázatokat végigvigye. Az Igazságügyi Minisztérium közölte: a végrehajtókkal kapcsolatos korábbi igazságügyi minisztériumi feladatok 2021. október 1-jétől a Biró Marcell vezette Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához tartoznak.

Borítókép: Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Esztergom és Budapest között közlekedő első emeletes vasúti járat érkezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Nyugati pályaudvaron 2021. november 2-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában