Ukrán válság

2022.03.31. 14:09

Biztosítja a higiéniai papírterméket az Ukrajnából érkező menekülteknek a Vajda-Papír

Kozma Imre atya szerint nagyon fontos, hogy a cégek támogassák a menekülteket segítők munkáját.

Csaknem egy tonna higiéniai papírterméket adományoz a Vajda-Papír az Ukrajnából menekülők ellátására. Az árut a Magyar Máltai Szeretetszolgálat veszi át és osztja szét a menekülőket ellátó szálláshelyeken és segítségpontokon. Vajda Attila, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója elmondta: az adományban toalettpapír, papír zsebkendő, papírtörlő van, emellett pedig több ezer általuk gyártott sebészeti arcmaszkot is biztosítanak – írja a Magyar Nemzet.

 

Biztosítja a szükséges higiéniai papírterméket Beregsurányban, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Győrött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett segítségpontokon a Vajda-Papír. A csaknem egy tonnányi felajánlott higiéniai papírtermék az átmeneti szállásokon fedezi a menekültek szükségletét. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szálláshelyein országosan igénytől függően 200 és 400 fő közötti férőhelyen fogadják a néhány éjszakára megszálló, menekülő embereket. A fővárosban két szálló működik március eleje óta folyamatos telt házzal, szükség esetén további 150 főt tudnak elszállásolni egy harmadik, budapesti helyszínen.

 

Vajda Attila, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: ma még nem látni a háború kimenetelét, sokan jönnek Magyarországra, de nem tudni, mennyi ideig és hányan maradnak. Ezért, ha szükség lesz rá, a mostani adományt újabbak követhetik.

A rendkívüli helyzetekben különösen fontos a társadalmi szolidaritás, a leghatékonyabban pedig úgy tudunk segíteni, ha az ukrajnai háború elől menekülőket ellátó intézményeket támogatjuk

– mondta Vajda Attila. A Vajda-Papír eddig is együttműködött a Máltai Szeretetszolgálattal a rászorulók és a hátrányos helyzetűek megsegítésében, a szomszédos országban zajló háború pedig ismét a segítségnyújtásra ösztönöz. A több millió forint értékű adományt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat központi raktárába, telephelyére szállítják, az árut a szolgálat raktározza és szállítja az átmeneti szálláshelyekre, ahogy a készletek fogynak, és a Máltai Szeretetszolgálat jelzést ad, ha a Vajda-Papír újabb szállítmányokkal segítheti a háború elől menekülőket ellátó helyeket – tette hozzá Vajda Attila.

Emlékeztetett rá, hogy a Vajda-Papír évek óta nagy hangsúlyt helyez a társadalmi felelősségvállalásra, de most különösen büszke arra, hogy nemcsak vállalati szinten segítik az ukrajnai háború elől menekülőket, de a cég dolgozói is gyűjtik a legfontosabb adományokat, amelyeket szintén a szeretetszolgálatnak adnak át.

„A Vajda-papíros munkatársakkal folyamatosan gyűjtjük a tartós élelmiszereket, a hús és húsmentes konzerveket, teát, kekszet, cukrot, bébiételt, ásványvizet, valamint higiéniás termékeket: pelenkát, fogkrémet, fogkefét, nedves törlőkendőt, intim eszközöket, tisztálkodó szereket” – mondta.

Az adományban toalettpapír, papír zsebkendő, papírtörlő van, emellett pedig több ezer a Vajda-Papír áltat gyártott sebészeti arcmaszkot is biztosítanak.
Forrás: Vajda-Papír

Nagyon fontos a menekülteket segítők munkájának támogatása

 

Kozma Imre atya, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke elmondta: küldetésük szólítja őket a háborúból menekülő emberek megsegítésére.

A háború borzalmai elől menekülők helyzete rendkívüli, sok család szakadt szét, sokan hátrahagyták mindenüket, aggódnak, fáradtak és csüggedtek. A mi feladatunk, hogy amennyire tőlünk telik, segítsük őket, s vetett ággyal várjuk őket.

Az atya arról is beszélt, hogy rengeteg munkatársuk és önkéntesük dolgozik értük, és nemcsak itthon, hanem Kárpátalján is. El kell juttatniuk a létszükségletet fedező adományokat oda is, ahol dúl a háború. Az ott maradtak vannak a legnagyobb bajban.

Kozma Imre atya kiemelte: az, ahogyan megmozdult az ország, őket is meglepte, pedig a magyarok számtalanszor bebizonyították már, mekkora szívük van. De az is nagyon fontos, hogy ilyenkor nemcsak az egyének, közösségek mozdulnak meg, de a cégek, szervezetek is segítenek. A háborúban csak vesztesek vannak, de mi tanúi vagyunk annak is, hogy a felebaráti szeretet a győztesek közé sorol bennünket.

Kozma Imre atya összegezte, hogy több mint egy hónapja tört ki az ukrajnai háború. Február 24. és március 24. között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mintegy 50 ezer menekülőnek nyújtott segítséget, 17 000 embert szállított úti céljáig, szálláshelyen elhelyezett 8 000 menekülőt. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat három kiemelt feladatot határozott meg az ukrajnai háború kitörését követően: segíti a Magyarországra menekülőket, adományokkal hozzájárul a Kárpátalján várakozó több tízezer ember ellátásához a beregszászi Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével, és támogatja a hosszabb időn át Magyarországon maradó családok beilleszkedését, integrációját. Kiemelte:

napról-napra, sőt sokszor óráról órára változik, hogy mire van épp szükségük a menekültek ellátásához, ezért nagyon fontos, hogy ebben a rendkívüli helyzetben termékadományokkal támogassák a munkájukat a cégek.

Csaknem 100 munkahelyet ajánlott fel a Vajda-Papír az Ukrajnából menekülőknek

 

A Vajda-Papír nemcsak adománnyal segít, hanem munkahelyeket is felajánlott az Ukrajnából menekülő kárpátaljai magyaroknak és ukránoknak, együttműködve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakembereivel, akik rövid és hosszú távú életviteli támogatást és javaslatokat is nyújtanak a háború elől menekülőknek, valamint az elérhető állás- és szálláslehetőségekről is informálják az érdeklődőket.

A több mint 650 munkavállalót foglalkoztató vállalatcsoport a dunaföldvári, a székesfehérvári és a budapesti gyárában is kínál munkalehetőségeket, biztos jövedelmet, lakhatást és egészségügyi ellátást.

A magyar állampolgároknak folyamatosan vannak biztos megélhetést biztosító munkahelyeik, amelyeket megnyitottak a háború elől menekülőknek is. A munkalehetőségekről információk a Vajda-Papír honlapján, a Karrier aloldalon találhatók.

 

A Vajda-Papír rendszeresen támogatja a rászorulókat

 

Az idén 22 esztendős Vajda-Papír Csoport társadalmi felelősségvállalása nagy múltra tekint vissza, 2020-ban pedig megért rá a vállalatcsoport, hogy rendszeresen együttműködjön a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Betegápoló Irgalmasrenddel is. Elindították a „Ti mind hősök vagytok” kampányt, amelynek keretében jelentős terméktámogatást nyújtottak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Betegápoló Irgalmasrend intézményeinek, hogy a járvány okozta helyzetben segítsék a szociális és egészségügyi ellátást. Az adomány több mint 1200 ember egyéves fogyasztását fedezte. A vállalat 2021 májusában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjait támogatta. 6000 hátrányos helyzetű gyermeket látott el egy esztendőre elegendő higiéniai papírtermékkel, és a cég a szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjai keretében a hátrányos helyzetű gyermekeknek működtetett óvodáknak, általános iskoláknak, a „Játszva megelőzni!” játszótérprogram szociális játszóházainak és a nevelőszülői hálózatnak adományozott két kamionnyi, több mint 10 tonna higiéniai papírterméket, 2021. novemberben pedig több száz hátrányos helyzetű családot láttak el országszerte egy évre elegendő higiéniai papírtermékkel.

 

A Vajda-Papír 22 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit a világ több mint 30 országába szállítják. A cég 2013-ban Norvégiában is nyitott egy több mint 130 új munkahelyet teremtő leányvállalatot.

 

Borítókép: Biztosítja a higiéniai papírterméket az Ukrajnából menekülőket ellátó szálláshelyeken és segélypontokon a Vajda-Papír. Fotó: Kovács Bence/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában