Egységes ellenzés

2022.08.18. 08:58

A DK-nak elege lett Baranyi Krisztinából

– Biztosak vagyunk abban, hogy a IX. kerületben élőket is jobban érdeklik a megélhetési gondok, mint a polgármester asszony véleménye a DK-ról – reagált közleményében a baloldali párt, miután Baranyi Krisztina őket okolta a Fudan Egyetemről szóló népszavazás elmaradása miatt. Úgy tűnik, hogy korábbi szövetségesei a kerületi médiacég ügyében sem állnak ki Ferencváros polgármestere mellett – írja a Magyar Nemzet.

Baranyi Krisztina, ferencvárosi polgármester

Forrás: Magyar Nemzet

Szorítja az idő Baranyi Krisztinát: augusztus végéig döntenie kell a ferencvárosi vezetésnek arról, hogy mi lesz a kerületi médiacég sorsa. Az erről szóló testületi ülés tegnap lett volna, de a baloldali pártok által korábban támogatott polgármester a sajtóhírek szerint nem tudott maga mellé állítani tíz képviselőt, így most sem rendeződtek a kerületi médiaháborús viszonyok.
Mint arról már írtunk, az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Ferencvárosi Média Kft. ügyvezető igazgatója, Hagymási Zoltán elbocsátotta a 9 Magazin főszerkesztőjét, Vágvölgyi B. Andrást szerződésszegés miatt. Baranyi Krisztina akkor az esetre a Facebook-oldalán úgy reagált: erről a szándékról előzetesen őt nem értesítették.

Később a baloldali képviselőknek sikerült elérniük, hogy Hoffmann György televí­ziós szakember – Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő férje – kerüljön Hagymási helyére. Baranyi ugyanakkor ellenezte a Gyurcsány-párthoz kötődő médiaszakember kinevezését, így átmeneti megoldásként Bencsik Márta, a felügyelőbizottság elnöke lenne a vezetője a ferencvárosi médiacégnek. A polgármester ugyanakkor kikötötte: csak akkor hajlandó ebbe belemenni, ha az ideiglenes vezető vállalja, hogy Vágvölgyi B. Andrást 2024 ­végéig foglalkoztatja. Az sem mellékes információ, hogy 

Vágvölgyi többmilliós sérelemdíjat és az elmaradt munkabér kifizetését is követeli a ferencvárosi önkormányzattól és a hónapok óta törvénytelenül működő cég ellen cégbírósági végzés is érkezett, így sürgeti az idő Baranyi Krisztinát, hogy helyreállítsa a magazin működését.

A teljes cikk ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában