Ellátásbiztonság

2022.10.12. 18:53

Szijjártó: a Gazprom megerősítette elkötelezettségét a magyarországi szállítások fenntartása mellett

Magyarország földgázellátása a jelenlegi válsághelyzetben is biztonságban van, miután a Gazprom vezérigazgatója megerősítette hosszú távú elkötelezettségét a Török Áramlat működtetése és a magyarországi szállítások fenntartása mellett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Gazprom vezérigazgatójával, Alekszej Millerrel egyeztet

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Alekszej Millerrel folytatott esti tárgyalását követően arról számolt be, hogy

az ukrajnai háború és az arra válaszul hozott brüsszeli szankciók miatt minden idők legsúlyosabb energiaellátási válsága alakult ki Európában és a kontinens határain túl is.

Fontos kérdésnek nevezte, hogy mi lesz a mostani fűtési szezonban, de szavai szerint legalább ennyire lényeges az is, hogy a következő két-három télen hogyan lehet majd biztosítani Európa ellátását, minthogy az északi szállítási útvonalak gyakorlatilag ellehetetlenültek. Aláhúzta, hogy egyedül a Török Áramlaton keresztül zavartalan még mindig a tranzit Oroszország felől, így bebizonyosodott, hogy azt megérte megépíteni.

Látogatásának okára kitérve pedig leszögezte:

az volt a célom, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a Gazprom is hosszú távú együttműködésben érdekelt Magyarországgal, illetve hogy megszerezzem az elkötelezettségüket a hosszútávú együttműködésre velünk.

Szijjártó Péter közölte, hogy az orosz energetikai óriáscég északról a biztonságosan és kiszámíthatóan működő déli útvonalra helyezi át a hangsúlyt a szállítások terén, illetve a hazánk számára eddig kisebb mértékben Ausztria felől érkező mennyiséget is a Török Áramlatra irányítja át.

Ezzel még biztosabbá válik Magyarország energiaellátása

– fogalmazott.

Rámutatott továbbá, hogy a Török Áramlat tenger alatti csővezetékeit, kompresszorait, turbináit és más fontos elemeit az oroszok gyártották, így a fenntartásuk nem ütközik szankciós akadályokba. Mint közölte, Miller afelől is biztosította, hogy a holland hatóságok eljárásai nem veszélyeztetik a vezeték működését.

A miniszter hangsúlyozta:

a Gazprom megerősítette elkötelezettségét a Török Áramlat hosszú távú működtetése mellett és a magyarországi szállítások hosszú távra tervezhetősége tekintetében is.

„Így egészen biztos lehet mindenki abban, hogy Magyarországon semmifajta korlátozásra nem lesz szükség a földgázfelhasználás tekintetében” – emelte ki, hozzátéve, hogy csütörtökön emellett aláírják a kedvezőbb, halasztott fizetésről szóló szerződést.

Végezetül pedig megerősítette, hogy a kormány a jövőben is ki fog állni amellett, hogy a földgázszállítás és az azzal összefüggő tevékenységek nem kerülhetnek szankciós korlátozások alá.

Korábban írtuk:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvába utazott.

Landolás után egyenesen a Gazprom székházába. Alekszej Miller vezérigazgatóval hosszú tárgyalás elé nézünk, és a ma este kulcsfontosságú a magyar ellátásbiztonság szempontjából

– írta a tárcavezető a Facebookon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában