Diplomácia

2023.04.13. 06:43

Párizs egy, az Egyesült Államoktól függetlenebb és szuverénebb Európát akar

Az európai stratégia világos Kínát illetően, nem akar bármiféle elválást Kínától, mert ezt illúziónak tartja - jelentette ki a francia gazdasági miniszter szerdán Washingtonban.

Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter panelbeszélgetésen vesz részt a Világgazdasági Fórum 53. találkozóján Davosban 2023. január 20-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Gian Ehrenzeller

Bruno Le Maire a FoxNews hírtelevíziónak adott stúdióinterjúban hangsúlyozta, hogy Európa Kínával kapcsolatban ugyanakkor szeretne "kockázatmentesítést" és ennek jegyében építi meg saját elektromos akkumulátor-gyárait, valamint kevésbé akar függeni Kínától a nyersanyagokat tekintve is.   

A miniszter Emmanuel Macron Európa jövőjéről szóló beszédjével kapcsolatban megjegyezte, hogy a francia államfő egy, az Egyesült Államoktól is függetlenebb és szuverénebb Európát képzel el, végső soron pedig ez az Egyesült Államoknak is érdeke, ami egy erősebb Európát jelent, amely többet fektet be saját védelmébe.

A francia-amerikai kapcsolatokkal kapcsolatban kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy erősebbek, mint valaha.   

Rámutatott, hogy el kell kerülni bármilyen félreértést, mert Franciaország közeli, erős és megbízható szövetségese az Egyesült Államoknak.   

A francia miniszter az interjúban arról is beszámolt, hogy ő maga is részt vett a francia államfő kínai látogatásán, és jelen volt minden találkozón Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Megjegyezte, hogy a látogatással kapcsolatba el kell kerülni annak félreértelmezését, és hangsúlyozta: Emmanuel Macron világossá tette kínai partnere számára, hogy Kínának el kell kerülnie Tajvannal kapcsolatban bármiféle katonai eszkalációt. Franciaország a helyzet békés rendezése mellett áll - mondta a francia kormánytag.   

Bruno Le Maire az energiapolitikával kapcsolatban kijelentette, hogy Franciaország meggyőződése szerint az atom-erőművek a következő évszázadban a megoldás kulcsát jelentik, és, ha csökkenteni akarják a szén-dioxid kibocsátását, akkor támaszkodni kell ezekre az erőművekre. Ezért is döntött úgy a francia kormány, hogy 2035-ig hat új atom-erőművet épít fel - jegyezte meg a francia gazdaság és pénzügyminiszter a Fox News-nak adott interjúban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában