Tüntetések

2023.05.02. 08:43

Franciaországban sok rendőr megsérült, százakat őrizetbe vettek a nyugdíjreform elleni tiltakozásokon

Legkevesebb 108 rendőr sérült meg és 291 embert vettek őrizetbe Franciaországban a május 1-jei kormányellenes tüntetéseken, az erőszakcselekmények zömét Párizsból jelentették – írta kedd hajnalban a The Guardian című brit napilap a francia belügyminiszterre hivatkozva.

Rendőrök csapnak össze a tüntetőkkel Párizsban, 2023. május 1-én

Forrás: Hans Lucas via AFP

Fotó: Benjamin Guillot-Moueix

Párizsban 25 rendőr sérült meg, egyikőjük Molotov-koktél miatt súlyos sérüléseket szenvedett az arcán és a kezein, a fővárosban 111 tiltakozót vettek őrizetbe 

– jelentette ki a BFM hírtelevíziónak adott interjújában Gérald Darmanin.   

A tárcavezető a Párizsban történt erőszakcselekményekért a tüntetésen felbukkant, becslése szerint mintegy kétezer „szélsőbaloldali radikálist” tette felelőssé, aláhúzva: súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik rendőrökre támadtak vagy köztulajdont rongáltak meg.   

Elmondta, hogy 

hivatalos adatok szerint körülbelül 800 ezren vonultak utcára országszerte, és egyelőre nem tudni, vannak-e sérültek a tiltakozók között.

Sonia Paccaud, a CFDT szakszervezet részéről azt közölte, hogy a Lyonban tartott, alapvetően békés  tiltakozásokon szintén „több erőszakos csoport bukkant fel”.   

Az emberek hétfőn, a munka ünnepe alkalmából vonultak a francia nagyvárosok utcáira, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja miatt, a rendőrség több helyen könnygázzal oszlatott.   

A hatóságok adatai szerint a többi között mintegy 8700-an vonultak utcára Strasbourgban, 11 ezren Marseille-ben, 13 500-an Toulouse-ban.   

A május elsejei tüntetések előtt nem sokkal az Extinction Rebellion nevű klímaaktivista szervezet festékkel öntötte le az adóelkerüléssel vádolt Louis Vuitton Alapítvány kulturális központ épületének üveghomlokzatát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában