Lemond a miniszteri posztjáról

2023.06.28. 07:25

Varga Judit az Európai Parlamentben a magyar emberek érdekeit szeretné képviselni

Az igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról beszélt, látható, hogy egy éledő konzervatív mozgalom bontakozik ki Európa-szerte. Mint mondta, nem titkolt célja az európai kapcsolatrendszeren belüli szövetségépítés.

MW

Varga Judit aktív szerepet vállal majd a kampányban

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Horváth József György

"Az nem titok, hogy a magyar érdekekért elkötelezetten dolgozó állami vezető voltam eddig is, de erre a kampányra sokkal jobban fel kell készülni, mint korábban. A 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni" - fogalmazott új szerepével kapcsolatban Varga Judit a Magyar Nemzetnek adott interjúban

Az igazságügyi miniszter egyúttal jelezte, mivel ez a feladat szintén egész embert kíván, ezért július 31-ével lemond a tárca vezetéséről.

Hatalmas megtiszteltetés volt számomra ez a négy év, és felemelő érzés volt a magyar érdekeket képviselni

- hangsúlyozta.

Hozzátette, a konkrét listához a Fidesz elnökségének döntése szükséges, ezért az alaphírt egyelőre nem szeretné megerősíteni. Azt azonban elárulta, hogy az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét.

Kitért rá, hogy 

Magyarország uniós intézményekbe vetett bizalma sérült súlyosan az utóbbi időben.

"Bár mi törekedtünk az együttműködésre, józan kompromisszumokra, ők az ígéreteiket számtalanszor nem tartották be, egészen magas vezetői szinten sem. Nem titkolt célom, hogy az európai kapcsolatrendszerünkben sokkal több szövetséget építsek, és ehhez az európai politikával kell fő szabály szerint foglalkozni. Azt látjuk, hogy egy éledő konzervatív mozgalom bontakozik ki Európa-szerte. Erre kell alapozni. Mindig azt mondtam, hogy nem az számít, ki, milyen pártcsaládhoz tartozik, a lényeg az, hogy meg kell dönteni az unióban uralkodó aránytalan balliberális túlsúlyt" - mutatott rá Varga Judit, kiemelve, hogy 

vissza kell térnie egyfajta józanságnak, amely az európaiak érdekeit helyezi előtérbe, legyen szó migrációról, genderről vagy éppen háború és béke kérdéséről. Engem ez a cél vezérel, nyilván úgy, hogy ezekben az ügyekben a magyar álláspont nyerjen teret.

Úgy értékelt, mindazokat a feladatokat, amelyeket a kinevezésekor elvállalt, elvégzett. 

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban sikerült két nagy megállapodást is tető alá hozni Brüsszelben: 

decemberben a kondicionalitási eljárásban léptünk egy nagyot előre, májusban pedig az igazságügyi csomagot tudtuk lezárni, már csak a végrehajtás maradt hátra. Épp tegnap hirdettük ki a spanyol és belga partnereikkel Luxembourgban az úgynevezett trióprogramot, és egy egész kormányzati struktúrát állítottuk fel az elmúlt hónapokban a 2024 második szemeszterében esedékes uniós elnökségünk sikeres lebonyolítása érdekében. 

Varga Judit az interjúban arról beszélt, úgy érzi, sokkal többet tud tenni a jövőben, ha elköteleződése a magyar emberek érdekei iránt most már az európai politikában kap főszerepet. 

Európa jövője szempontjából most a kampány az elsődleges: el kell hitetni az európai jobboldallal, a konzervatívokkal, hogy képesek megnyerni ezt a választást. Ez a munka pedig teljes embert kíván

- hangsúlyozta.

A teljes interjú a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában