Ösztöndíj

2023.09.06. 23:22

Navracsics Tibor: felgyorsítjuk a tárgyalásokat Erasmus-ügyben az Európai Bizottsággal

Johannes Hahnnal, az Európai Bizottság költségvetésért felelős biztosával folytatott tárgyalásunk jó hangulatban folyt, ami azt a reményt kelti, hogy talán az elkövetkező időszakban az áttörésig is eljuthatunk, és ősz végéig sikerül rendezni a még fennálló kérdéseket az Erasmus-ügyben – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Brüsszelben, Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel közösen kiadott nyilatkozatában.

MW

Forrás: Navracsics Tibor Facebook-oldala

Fotó: GREGUS BERTALAN

Navracsics Tibor kifejtette: abban állapodtak meg a biztossal, hogy a tárgyalásokat fel kell gyorsítani, és a még fennálló technikai problémákat meg kell oldani, hogy november végén megállapodásra juthassanak, és zökkenőmentes legyen a magyar diákok Erasmus-ösztöndíjakban való részvétele.

Navracsics Tibor a közösségi oldalán osztotta meg, hogy találkozott Johannes Hahnnal.

Hozzátette: a szerdai tárgyalások azt mutatták, hogy az Európai Bizottság rugalmasabb, mint korábban, olyan területeken is, ahol előzőleg a testület és a magyar kormány álláspontja eltért. Mint leszögezte, ezek a kérdések alapvetően nem az egyetemi kuratóriumok tagságára vonatkoznak.

Az értelmezés, amelyben nagyon távol álltunk egymástól, az volt, hogy az európai uniós pénzek védelmére hivatott jogi eszköz használható-e olyan esetben is, amikor valójában európai uniós pénzek felhasználásáról nincsen szó. Vagyis egy általános szabályozást kellene-e nekünk az Európai Bizottság kívánságára bevezetni olyan esetben is, amikor az európai uniós pénzek közelben sincsenek, és nem is akarják használni őket, vagy pedig a mi megítélésünk szerint az eredeti jogi eszköz célját figyelembe véve egy olyan rendszert hozzunk létre, amellyel valóban az európai uniós eszközöket használni kívánó jogi személyeknek az összetételét, áttekinthetőségét vagy átláthatóságát is tudjuk szabályozni

– fogalmazott Navracsics Tibor.

A területfejlesztési miniszter Bóka Jánossal együtt sajtótájékoztatón számolt be a bizottsággal folytatott tárgyalásokról.

Bóka János kiemelte: 

az Európai Bizottsággal folytatott szerdai tárgyalások során megerősítették, hogy a magyar kormány technikai és politikai szinten is kész konstruktívan és a lojális együttműködés szellemében folytatni a tárgyalásokat. 

Javaslatot tettek arra, hogy a további megbeszélések során a politikai és a technikai szintet megfelelően el kell határolni, hogy az előrehaladás még gyorsabb legyen – hangsúlyozta.

Az EU-s forrásokhoz való hozzáféréshez teljesítendő, úgynevezett szupermérföldkövekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy azokat a magyar kormány megfelelően teljesítette.

A bizottság maga is elvégzi a szakmai és a politikai értékelést, és kialakítja erről az álláspontját. Meggyőzően tudjuk igazolni, hogy amit a magyar kormány vállalt, azt időarányosan teljesítette

– tette hozzá Bóka János.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában