Dagad a botrány a Katonában

2023.11.28. 12:23

Bűncselekmény lehet a DK-nak adott színházi kedvezmény

A Századvég Intézet alkotmányjogásza szerint ebből is látszik, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai nem a nép emberei, és nem a választókért, hanem a választók pénzéből saját magukért dolgoznak.

MW

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója a főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest 150 programsorozat nyitórendezvényén az Örkény Színházban 2023. január 24-é

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

– A korrupció ezen speciális, színházi formája kapcsán a politikai felelősség kérdése egyértelműen felvetődik: egy önkormányzatnak felelősen kell gazdálkodnia, itt pedig konkrétan az adófizetők pénzéből akarják kiegészíteni a DK-s párttagok jegyárkedvezményét – hívta fel a figyelmet az Origónak adott interjújában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Katona József Színházban kipattant, nagy port kavaró ügy kapcsán.

Az ügy morálisan elfogadhatatlan, az átlagembernél sokkal tehetősebb baloldali politikusoktól pedig arcátlan, hogy elvárják, hogy kedvezményes jegyeket igénybe véve nézhessenek meg színházi előadásokat

– jelentette ki a lapnak ifj. Lomnici Zoltán, hozzátéve: ebből is látszik, hogy ők nem a nép emberei, és nem a választókért, hanem a választók pénzéből saját magukért dolgoznak. Ha valóban olyan rossz lenne az emberek helyzete, ahogy beállítják, akkor pedig még inkább elfogadhatatlan, hogy az adófizetők pénzéből élő baloldali politikusok, akik ki tudnák fizetni a teljes árú jegyet is, egyéni kedvezménnyel járnak színházba.

Ez egy kiegyenlítetlen versenyhelyzet: a színház sokkal alacsonyabb jegyárat határoz meg egy politikai párt tagjai számára, mint másoknak, még akkor is, ha amúgy a színház nettó költsége magasabb, a jegyárveszteséget pedig kipótolni kénytelenek a nem DK-s adófizetők is.

– mutatott rá a szakértő.

A jogász szerint az ügyben a hűtlen kezelés gyanúja vetődik fel:

a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 376. § (1) bekezdése szerint, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.

Az, hogy a színház vezetősége pártpolitikai  alapon osztogat kedvezményes jegyeket, az intézet megkárosítását jelenti, vagyis vagyoni hátrány okozását – fejtette ki a Századvég kutatója, rámutatva: ha kisebb vagyoni hátrány (50 000–500 000 forint) okozásával valósult meg a bűnelkövetés, úgy a büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, amennyiben nagyobb (500 000–5 000 000 forint) vagyoni hátrány okozásával valósult meg a bűnelkövetés, úgy a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés.

Bolgár György is elmondta a véleményét

„Ha a színház ajánlja fel, hogy valaki bejelentkezik a pénztárnál, és igazolja, hogy DK-tag, az harminc százalékkal olcsóbban kapja, az valóban necces” – jelentette ki Bolgár György a Megbeszéljük című keddi műsorában egy betelefonáló kérdésére. 

Márpedig a fővárosi fenntartású Katona József Színház maga ajánlotta fel, hogy a Gyurcsány-párt tagjainak húsz-harminc százalékos engedményt ajánl fel a novemberi előadásaik jegyáraiból. Ez világos a teátrum lapunknak küldött válaszaiból, amelyekben arra hivatkozva bizonygatták politikai elfogulatlanságukat, hogy mindenféle más intézménynek is felajánlottak kedvezményes jegyeket, nem csak a DK-nak.

Azonban a hosszú listán egyetlen más politikai pártot sem említettek – írja a Magyar Nemzet.

A teljes interjú ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában