Álca

2024.02.09. 12:09

Ezért védi Gyöngyösi Mártont David Pressman és a baloldal (videó)

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint puszta politikai túlélés és haszonszerzés reményében, nem pedig valódi belső erkölcsi késztetésből tesznek úgy, mintha már feladták volna az európai kultúrkörben vállalhatatlan korábbi nézeteiket – írja az Origo.

MW

Gyöngyösi Márton

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A Jobbiknál most mintha úgy fognák fel az antiszemitizmus kérdését, ahogy az iskolai diák a helyes beszédet és öltözködést; vagyis a társadalmi viselkedés  elfogadott morális mércéje és szabályai szerint, megfelelő módon próbálnak viselkedni nyilvánosan a párt politikusai. Ahogyan Gyöngyösi Márton esetében, úgy másoknál is felvetődhet, hogy itt valójában a puszta politikai túlélés és haszonszerzés reményében, és nem egy valóban legbelülről jövő erkölcsi késztetésből tesznek úgy, mintha már feladták volna a régebbi, és európai kultúrkörben vállalhatatlan nézeteiket – nyilatkozta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi tanácsadója, akit a portál a Jobbik legutóbbi  botrányáról kérdezett. 

Az alkotmányjogász a portálnak felidézte: Magyarországon a nemzeti kormány zéró toleranciát hirdetett a magyarellenesség, keresztényellenesség és az antiszemitizmus minden formájával szemben. 2012 novemberében Gyöngyösi felszólalásában az akkori gázai konfliktus kapcsán azt jelezte, hogy 

itt lenne az ideje felmérni, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.

Három évvel később a Jobbik mostani elnöke a Newsweek Polska című lengyel lapnak azzal kapcsolatban fejtette ki meggyőződését, hogy „a cigányok fenyegetik Magyarországot”. Arról is beszélt, hogy az egyenruhás Magyar Gárda is azért jött létre, hogy békét hozzon a falvaknak. Pontosan ugyanazt az érvelést használva, mint amit egykor a Jobbik is használt még 2010-et megelőzően, az akkor elszegényedett magyar vidéket magára hagyó, és a saját békés polgáraira kardlapozva, nyílt rendőrállami erőszakkal rárontó Gyurcsány-rezsim idején.

A kettős mérce és az elvtelenség itt is megmutatkozik: a politikai baloldal és a dollármédia, de még David Pressman amerikai nagykövet is lényegében védelmet nyújt Gyöngyösinek pusztán azért, mert alapításkori credóját félretéve beállt Gyurcsány Ferencék mögé

– fogalmazott a szakértő. 

Felszámolná a Jobbikot a hazai zsidó közösség

A Jobbik önfelszámolását szorgalmazza a hazai zsidóság egyik meghatározó szervezete, miután a napokban a párt elnökének újabb antiszemita megnyilvánulására derült fény – tudatta a Magyar Nemzet. Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselő, jelenlegi pártelnök, akkori elnökhelyettes, illetve Stummer János akkori Jobbik-alelnök, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának egykori elnöke között zajlott levelezésben cionista bérencnek, a lubovicsi szekta foglyának nevezték a miniszterelnököt.
Sajnálatos módon a Jobbik rendkívüli károkat okozott a hazai politikában és közéletben antiszemita nézeteinek hirdetésével, melyek a párt identitásának szerves részét képezik – nyilatkozta az Origónak Megyeri Jonatán rabbi a Jobbik botránya kapcsán. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy a Jobbik néppártosodási törekvéseinek ellenére számos pártvezető, így Gyöngyösi Márton is a helyén maradt, a most nyilvánosságra került levelezés pedig azt mutatja, hogy a párt politikai irányváltása ellenére vezetőinek korábbi antiszemita nézetei mit sem változtak.

„Ezért a leghelyesebb az volna, ha Gyöngyösi Márton és a Jobbik vezetése egyszer és mindenkorra megszüntetné pártját, az antiszemita nézeteknek ugyanis sem a hazai, sem az európai közéletben nincs helyük” – jelentette ki az EMIH kommunikációs igazgatója. Mint ismert: újabb részletekre derült fény, amelyek a Jobbik elnökének, Gyöngyösi Mártonnak változatlan és megrögzött antiszemitizmusát bizonyítják. 

További részletek ITT olvashatók.

Ezért nem határolódik el a baloldal

Ifj. Lomnici Zoltán szerint habár a baloldal pártjai levitézlett, kiüresedett, identitást vesztett alakulatoknak is tekinthetők, nekik nem kell bizonygatni a nemzetközi szövetségeseik felé a megbízhatóságukat, míg a Jobbiknak van egy olyan múltja, amelynek révén a baloldalon belül is – bizonyos fokig – sakkban tartható. Az ellenzék meghatározó része kapcsán felvethető a politikai sandaság is: azaz nem kizárható, hogy a mostani helyzetükben már arról sem mondhatnak le, hogy

az antiszemitább érzelmű szavazók legalább egy részéért akár a Mi Hazánkkal is versenyt fussanak, ezért inkább elmarad részükről az egyértelmű elhatárolódás. 

Mosolygós fej

Az újabb antiszemita botrányba keveredett Gyöngyösi Márton ismét magyarázkodásba kezdett pénteki sajtótájékoztatóján. A Jobbik-Konzervatívok elnöke szerint az ominózus 2020-as mondat, melyben cionista bérencnek és a lubovicsi szekta foglyának nevezte Orbán Viktort, egy privát, belső levelezésben volt leírva, a kijelentés pedig idézőjelbe volt téve, és mosolygós fej volt mellette.

Gyöngyösi kiemelte, az említett kiemelés egy idézet, azonban a sajtó kérdésére válaszolva kategorikusan kijelentette, nem fogja elárulni, hogy kitől származik a botrányt keltő és nyíltan antiszemita mondat.

A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Gyöngyösi reagált az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség kommunikációs igazgatójának kijelentésére is, mi szerint a Jobbik elnökének pártja önfeloszlatását kellene kezdeményeznie, azt állította, Megyeri Jonatán rabbi mindössze azt mondta el az Origónak adott interjúban, amit a jobboldali sajtó hallani akart.

A Jobbik jelenlegi támogatottságával kapcsolatban, amely felveti annak kétségességét, hogy a párt egyáltalán bejut-e az európai parlamentbe, a pártelnök a lapnak azt mondta, a közvélemény-kutatások Magyarországon komolyan vehetetlenek, és nem működnek.

„A saját és a Medián kutatásai szerint a Jobbik – Konzervatívok jelenleg öt százalékon vagy afelett állnak” – jelentette ki Gyöngyösi, majd leszögezte, a párt nem a fénykorát éli, de az elképzelhetetlen, hogy ne szerezzenek mandátumot. 

A teljes interjú IDE KATTINTVA olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában