Közlemény

2024.02.15. 17:23

Pásztor Dániel: a püspökök nem szavaztak Balog Zoltánról

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az esperesek és gondnokok értekezletét megelőző tanácskozáson nem foglalt állást Balog Zoltán lemondásával vagy maradásával kapcsolatban – közölte a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.

MW

Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke beszédet mond a Bárczay Árvéd Óvoda átadásán Miskolcon 2023. november 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa, a négy püspök és a három megjelent főgondnok nem vett részt a Balog Zoltán református püspökről, a zsinat lelkészi elnökéről tartott bizalmi szavazáson kedden – közölte az MTI-vel Pásztor Dániel püspök, a zsinat lelkészi alelnöke csütörtökön.

Közleményében a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke azt írta: a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az esperesek és gondnokok értekezletét megelőző tanácskozáson nem foglalt állást Balog Zoltán lemondásával vagy maradásával kapcsolatban.

A zsinat lelkészi elnökének ebben a helyzetben hozott döntéseit – legyen az bármi is – tudomásul veszem, és támogatom

 – fogalmazott.

Korábban Fekete Károly, aki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi alelnöke is, a keddi ülésen a kialakult helyzetre való tekintettel, teológiai alapú érveléssel megkérte Balog Zoltánt, hogy gondolja át lemondását.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában