Leleplezés

2024.03.24. 10:47

Erőszakos, fenyegető sms-ek: ez jellemezte Magyar Pétert

Gyomorforgatónak ítéli Varga Judit exférjének nyilatkozatait a volt kormánytisztviselő – írja a Mandiner.

MW

Magyar Péter jogász beszédet mond a március 15-i nemzeti ünnepen tartott rendezvényén az Andrássy úton 2024. március 15-én. Magyar Péter Talpra Magyarok Közössége néven mozgalom indítását jelentette be, amelyet politikai párttá kíván alakítani

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Mandiner egy asztalhoz ültette az Igazságügyi Minisztérium két korábbi vezető munkatársát. A két kormánytisztviselő Varga Judit igazságügyi minisztersége alatt látott el fontos feladatokat a minisztériumban. Kormányzati jogviszonyuk tavaly nyáron megszűnt, nem szeretnének nyilvánosan szerepelni. Viszont mindenképpen reagálni kívántak Magyar Péter korábbi kijelentéseire.

Egyikük egyebek közt arról beszélt a lapnak, hogy több alkalommal tapasztalta, hogy Magyar Péter fenyegetőzött. Úgy fogalmazott: „Februárban Magyar Péter sms-ben megüzente Varga Judit valamennyi közvetlen munkatársának, akiknek rálátása volt a mindennapjaikra, hogy ha beszélni mernek róla, akkor feljelenti őket.”

Nem ez volt az első alkalom, hogy fenyegetőzött, hozzászoktunk már a korábbi évek alatt. Innen is üzenjük neki, hogy mi sem félünk tőle.

A másik volt kormánytisztviselő azt állítja, hogy „[Magyar] Péter mindig is a csillogást, a VIP és a skyboxok világát szerette, minden más értéktelen volt neki. Ha egy rendezvényen nem a neki megfelelő helyen vagy sorban ült, akkor bennünket szidott. A miniszteri kabinet többsége vidéki fiatalokból állt az ország különböző pontjairól.”

Sértő volt nekünk, hogy Péter mennyire lenézte a vidéki embereket; erről a miniszter családja, a rokonok és a miskolci barátok még többet tudnának mesélni.

A további részletekért kattintson.

Magyar Pétert ismét feljelentették

Ismét feljelentették Magyar Pétert, mivel – amennyiben igazak az állításai – jogtalanul jutott hozzá adatokhoz, tiltott tevékenységet végzett – értesült a Magyar Nemzet. Varga Judit volt férjét már följelentették hamis vád bűntett gyanúja miatt, miután négy órán keresztül hallgatták ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen a Völner–Schadl-ügy kapcsán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában