Voks24

2024.04.09. 16:34

Deutsch Tamás: erősödik a szuverenista, békepárti többség Európában

Egyre inkább megerősödik a Brüsszel jelenlegi vonalvezetésével szemben abszolút kritikus, szuverenista, nemzeti erőket képviselő, békepárti, az illegális migrációt megállítani akaró többség - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP-) listavezetője kedden, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

MW

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülése utáni sajtótájékoztatón az Országházban 2024. március 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

 Deutsch Tamás közölte, az utóbbi egy évben az Európai Unió tagországaiban rendezett parlamenti választásokon jelentősen előretörtek a jobboldali, konzervatív erők Hollandiától Spanyolországig, Finnországtól Svédországig. E tények alapján már "a brüsszeli fősodorba tartozó orgánumok" is ijedten beszélnek arról, hogy ezek a választási eredmények megismétlődhetnek június 9-én Európa-szerte, ez pedig átrendezheti az EP erőviszonyait - fogalmazott. 

Kiemelte,

 a kereszténydemokrata gyökerű Európai Néppárttal, annak "totális árulása miatt" ma már öt baloldali párt együttesen az EP nyolcvan százalékát adja, "ők diktálnak Európában", ezen a helyzeten változtathat a választás. 

A Fidesz-KDNP célja, hogy megnyerje a választást, hogy tudja képviselni a nemzeti érdekeket, "megvédeni hazánkat a Brüsszelből kiinduló, a szuverenitásunkat fenyegető támadásokkal szemben" - hangsúlyozta a listavezető. 

A szintén az általános elégedetlenséget jelző gazdatüntetésekkel kapcsolatban azt mondta, 

már egy évtizede "módszeres, brutális támadásokat intéz Brüsszel az európai agrárgazdaság ellen, és ez ma már az európai élelmiszerbiztonságot fenyegeti". 

A gazdák Nyugat-Európa-szerte fellázadtak és megmutatják, nem hajlandók tovább eltűrni, hogy szűkül a gazdasági mozgásterük. 

A Fidesz-KDNP listáján "a magyar gazdák legkeményebb, legkövetkezetesebb érdekképviselete végett" szerepel Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke - jegyezte meg. 

Deutsch Tamás a következő EP-ciklus "négy legfontosabb csatatere" között elsőként említette, hogy

 "az elvakult, háborúpárti uszítás a brüsszeli bürokrácia hangja", holott azonnali tűzszünetre és béketárgyalásra lenne szükség. 

A második az új migrációs paktum, amely szerinte "lefegyverzi Európát az illegális migrációval szemben". A listavezető leszögezte, meg fogják védeni Magyarországot a migránsáradattól, fenntartva a műszaki és jogi határzárat. "Ide nem fognak illegális migránsokat bekényszeríteni, Magyarország nem lesz bevándorlóország" - hangoztatta Deutsch Tamás. 

A harmadik fontos vitatéma - folytatta a listavezető - "a Brüsszel által lelkesen propagált genderideológiai őrület", a negyedik pedig a magyar nemzeti szuverenitást fenyegető törekvések, a folyamatos politikai nyomásgyakorlás, zsarolás, "az uniós fejlesztési pénzeinkhez való hozzáférés jogellenes akadályozása".
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában