Teljes káosz

2024.07.26. 09:37

Kudarcot kudarcra halmoz a DK

A megsemmisítő választási vereség után feloszlott az árnyékkormány, megszűnt a DK TV és nő a párton belüli elégedetlenség. Ennek ellenére Gyurcsány Ferenc a jövőt tervezi, amiben fontos szerep juthat akár a Magyar Péter vezette Tisza Pártnak is – írja a Magyar Nemzet.

MW

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke beszédet mond a DK-MSZP-Párbeszéd pártszövetség európai parlamenti és önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. június 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Kudarcot kudarcra halmoz az utóbbi hónapokban a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK). A Nézőpont Intézet friss felmérése szerint a DK–MSZP–Párbeszéd-koalíció nem javított, hanem megismételné az EP-választáson elért nyolcszázalékos eredményét. Sőt a Dobrev Klárát legalkalmasabb miniszterelnöknek tartók aránya még ennél is kisebb, mindössze hét százalék.

Ugyanakkor kérdéses, hogy vajon a három baloldali párt közösen indul-e a 2026-os országgyűlési választáson. Az eredeti terv szerint a szövetség a két év múlva esedékes voksoláson is érvényes, a közös miniszterelnök pedig Dobrev Klára lenne. Azonban nemrég Komjáthi Imre, az MSZP lemondott társelnöke arról beszélt az ATV híradójában, hogy hamarosan megszűnik a három párt szövetsége a súlyos választási vereség után.

A megállapodás papíron létezik, de a tartalmi elemei ­miatt, amelyek fölött elszállt az idő, más lett a politikai helyzet, a gyakorlatban nem tud működni. Ez a megállapodás okafogyottá vált

– szögezte le a szocialisták volt társelnöke. 

Szintén csapás volt a DK számára, amikor a választások másnapján Dobrev Klárának be kellett jelentenie, hogy felszámolja az árnyékkormányt. 

Eközben a közösségi médiában is egyre gyengébb a Gyurcsány-párt teljesítménye. Gyurcsányék házi szócsöve, a DK TV a katasztrofális választási vereség után teljesen elnémult. 

Hiába a vesszőfutás, Gyurcsány Ferenc többször kinyilvánította, hogy nem hajlandó lemondani, egy Facebook-bejegyzésben pedig azt ecsetelte, hogy a DK Magyarország egyetlen számottevő baloldali pártja, és szerinte a legmegbízhatóbb és hiteles történelmileg is.

A párton belül viszont már nem mindenki osztja Gyurcsány optimizmusát, mivel Leel-Őssy Gábor, a DK egyik alapító tagja a választási vereség után több ízben kemény kritikával illette a pártelnököt, és hangot adott annak, hogy szerinte Gyurcsány számára eljött a távozás ideje.

Mindezek ellenére néhány hete Gyurcsány Ferenc hosszú Facebook-bejegyzésben értekezett az ellenzék jelenlegi helyzetéről, és arra a megállapításra jutott, hogy önvizsgálatot kell tarta­niuk, már most fel kell készülniük a 2026-os választásokra.

Ezután a Telexnek adott interjút a DK vezére, ahol a Magyar Péterrel való összefogás lehetőségét mérlegelte.

Gyurcsány elmondta, hogy a Tisza Párt szavazóival vitája van, azonban nem zárja ki, hogy ha együttműködnek majd az ellenzéki pártok, akkor 2026-ban támogassa Magyar Pétert. 

A teljes cikket ITT tudja elolvasni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában