Botrány

2024.08.02. 07:50

Petíciót indítanak a wokelimpia ellen

Az Alapjogokért Központ szerint az, hogy férfiak versenyezzenek női versenyszámokban, már nemcsak kulturális, de fizikai fenyegetés is – írja a Magyar Nemzet.

MW

Az algériai Imane Khelif (pirosban) és az olasz Angela Carini a 2024-es párizsi olimpián, 2024. augusztus 1-jén

Forrás: AFP

Fotó: Mohd Rasfan

„A francia megnyitó ünnepség után megérkezett a párizsi olimpia újabb botránya: nyolcaddöntőbe jutott az algériai »bokszolónő«”, aki valójában férfi. A wokelimpia tehát bátorítja: férfiak versenyezzenek női versenyszámokban” – hívja fel rá a figyelmet az Alapjogokért Központ. Mint írják:

„Ez már nemcsak kulturális, de fizikai fenyegetés – ez ellen fel kell emelni a szavunkat!”

A Wokebusters ezért arra kér mindenkit, hogy csatlakozzon a petíciójához, amelyet eljuttatnak a wokelimpia szervezőihez is – számol be róla a Magyar Nemzet.

Mint ismert, Imane Khelif, akit egyszer már kizártak világversenyről, mert a biológiai útlevele alapján valójában férfi, vérlázító körülmények között jutott be a nyolcaddöntőbe:

női ellenfele az első ütés után sírva adta fel a küzdelmet. 

Az olasz Angela Cariri mindössze 46 másodpercig bírta a ringben Khelif ellen, a meccs után pedig elmondta: soha nem kapott még ekkora ütéseket. A negyeddöntőben a magyar kiválóság, Hámori Luca találkozik majd férfi ellenfelével.

Ez a történet is azt mutatja, hogy a woke elmebaj végérvényesen beette magát az idei olimpiára (is)

– írja az Alapjogokért Központ és a Wokebusters. 

A Wokebustershez IDE KATTINTVA lehet csatlakozni.

Rétvári: a fél világ fel van háborodva azon, hogy egy genetikailag férfi bokszoló nőkkel bokszolhat

Hámori Lucáért szorítunk, akinek egy liberális genderjogi trükkel bejuttatott ellenféllel, egy genetikailag férfival kell megküzdenie – közölte a KDNP alelnöke, országgyűlési képviselője pénteken a Facebook-oldalán.

Híres vagy hírhedt lesz a párizsi olimpia? Nem elsősorban a szervezési problémák miatt, hanem azért, mert a botrányos jelenettel keresztényellenes provokációvá alacsonyított nyitóünnepség után – a gender lobbinak köszönhetően- újabb esemény borzolja a kedélyeket – fogalmazott a politikus.

Rétvári Bence a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében azt írta: a fél világ fel van háborodva azon, hogy egy genetikailag férfi bokszoló nőkkel bokszolhat.

Se tudósnak, se sportvezetőnek nem kell lenni, elég józan ésszel gondolkodni ahhoz, hogy az ember világosan lássa, mekkora különbség van a két nem adottságai között. Mióta az LMBT-aktivisták azon dolgoznak, hogy férfiak is indulhassanak a női sportolók között, azóta hívja fel mindenki a figyelmet ennek a veszélyeire

– fogalmazott a politikus. Hozzátette: az olasz bokszolónő és az algériai – genetikailag férfi – bokszoló küzdelme után ez a vészjelzés láthatóvá is vált.

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a genetikai adottságokat a jog soha nem fogja tudni megváltoztatni.

„Azok, akik a diszkriminációmentesség és esélyegyenlőség jelszavát nagybetűkkel írták fel a szivárványos zászlójukra, most a világ nyilvánossága előtt vették el a női bokszolók esélyeit és sértették meg a nők méltóságát” – hangsúlyozta.

Ez lenne a progresszív liberálisok álma, hogy genetikai férfiak élhessenek vissza genetikai adottságaikkal és küldhessenek nőket a padlóra? – tette fel a kérdést a politikus, kiemelve, hogy ez a gondolkodásnak nem a főutcája, hanem a zsákutcája.

Úgy folytatta: az, hogy ki milyen életmódot él, az magánügy, az viszont úgy természetes és úgy igazságos, ha genetikai nők nőkkel, genetikai férfiak pedig férfiakkal bokszolnak, sportolnak.

A jogi különbségeket fontos eltörölni a két nem között, de ez nem a két nem jogi eltörlését jelenti. „Egyenjogúak vagyunk, de nem egyformák” – írta.

Rétvári Bence szerint azok a sportolónők, akik kiskoruk óta „tengernyi áldozatot” hoztak azért, hogy csúcsformába kerüljenek, becsületesen készültek éveken át, most nem egy sportszerű küzdelemben maradnak alul, hanem egy liberális „jogi csűrcsavar” veszi el tőlük a továbbjutás lehetőségét.

Nem azért edzettek hajnalban és hétvégén, nem azért izzadták végig a nyarakat az edzőtáborokban, nem azért mondtak le annyi mindenről, hogy most nem egyenlő felek küzdelmében essenek ki. Ennyi erővel a súlycsoportokat is eltörölhetnék a bokszban vagy azt is mondhatnák, hogy a dopping szabályok bizonyos sportolókra kiterjednek, másokra részben nem – áll a bejegyzésben.

A sport sportszerűség nélkül a lényegét veszti el. Amikor szurkolunk, a tehetségnek és a kitartásnak szurkolunk. A határokat nem ismerő liberális gender nyomulás ebbe rondít bele, a sport ünnepét akarja bekebelezni a saját ideológiai exportterületeként. Hámori Lucáért nemcsak egész Magyarország, hanem a fél sportszerető világ is szorít! Ő becsülettel készült, edzett, és a NOB igazságtalansága, hogy egy genderjogi trükkel bejuttatott ellenféllel kell megküzdenie

– fogalmazott Rétvári Bence.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában