Megerősítették a töltéseket

2024.09.17. 07:45

Orbán Viktor: több ezer katonát tudunk bevetni, ha szükséges (videó)

A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta Siklós Gabriella, a szervezet szóvivője. Szalay Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszer pedig legújabb Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy már közel 1400 katona segíti az árvíz elleni védekezést.

MW

Az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák

Forrás: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: 12 helyszínen vagyunk jelen (videó)

Tizenkét helyszínen vannak jelen a hivatásos katonák és a területvédelmi tartalékosok - mondta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az árvízi védekezésről a hivatalos közösségi oldalán kedden este közzétett videóban.
A miniszer kiemelte: 

egész nap kint voltak a gátakon, a keddi napot 144 fővel kezdték.

Hozzátette: 12 helyszínen vannak jelen, Mosonmagyaróváron, Neszmélyen, Esztergomban, Pilismaróton, Szobon, Zebegényben, Kismaroson, Verőcén, Vácon, Dunabogdányban, Leányfalun és Szentendrén, valamint Budakalászon.

„A folyamat tervezetten, higgadtan, nyugodtan zajlik" 

- hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzáfűzve: a vízügy és a területi védelmi bizottságok igényei alapján jelenik meg a honvédség a meghatározott helyeken, általában ott, ahol a legnagyobb a baj, és tervszerűen látják el a feladatukat.

A keddi napon a gátakon megjelent a Ludovika zászlóalj is, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai szakon végző diákjai - tette hozzá a miniszter.

Elmondta, hogy 

igénybe vették a H145-ös helikoptert is, amely légi felvételeket készített, az ár lefolyását vizsgálja és segítséget nyújt felderítőként a feladat pontos elvégzéséhez.

A honvédelmi miniszter utasítást adott arra is, hogy csoportosítsák át a PTSZ-M lánctalpas kétéltű járműveket arra az esetre, ha valahol átszakad a gát, és szükség lesz ilyen járművek igénybevételére.

Menczer Tamás: köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk! (videó)

Köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk! - írta közösségi oldalán a politikus.
Hozzátette: remek emberekkel találkoztam Dunabogdányban.Együtt sikerülni fog!

Vitályos Eszter: szeretem, megvédem! (videó)

 Ennél aktuálisabb nem is lehetne a Magyar Honvédség hívószava.
Mostanra mintegy 1️⃣4️⃣0️⃣0️⃣ katona van a gátakon. A következő órákban és napokon annyi katonát mozgósítunk, amennyit csak kell.
A térség országgyűlési képviselőjeként, -a polgármestereinkkel egyeztetve- azt kértem Orbán Viktor miniszterelnök úrtól és a belügyminisztertől, valamint a Pest Vármegyei Területi Védelmi Bizottságtól, hogy ne kelljen lezárni a 11-es utat. Ebben segítenek most a Magyar Honvédség katonái.
A bajban is számíthatunk rájuk! Köszönjük a szolgálatot teljesítő katonáknak, hogy megvédik a mi szeretett otthonunkat, a Pilis-Dunakanyart ‼️ - írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.

Orbán Viktor: Lajta-Neszmély-Komárom. Minden eszköz rendelkezésünkre áll. Meg fogjuk csinálni! (videó)

Dömötör Csaba: Vácra megérkeztek a katonák, a tűzoltók, de önkéntesekre is nagy szükség van

Ma is több százan segítették az  árvízi védekezést, én is csatlakoztam - írta közösségi oldalán Dömötör Csaba.
Hozzátette: a Duna gyorsan emelkedik, minden homokzsák, és minden zsákokkal megrakott teherautó számít. A pogácsát külön köszönöm, hajrá, Vác!

Orbán Viktor: Komárom biztonságban van! (videó)

A 2013-as árvíz után Komáromban megépítettük azokat a gátakat, amelyek most homokzsákok nélkül is megvédik a várost. Komárom biztonságban van!- írta közösségi oldalán a magyar miniszterelnök

OVF: hosszú ideig elhúzódó árhullámra kell felkészülni

Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.
Siklós Gabriella közölte: a Dunán általában 5-8 nap alatt vonul le az árhullám, most ennél hosszabb idővel kell számolni. Ha nem esik újabb eső, az Alpokban olvadó hó akkor is utánpótlást ad - tette hozzá.

A szóvivő tájékoztatása szerint 

a Szigetközben befejezték a felkészülést a vízügyi szakemberek. 

Értékelése szerint a Lajta mellett kritikus a helyzet. Arról is beszélt, hogy kedden a Dunakanyarban "lettek sűrűbbek" a feladatok.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a műsorban mindenkit nyomatékosan arra kért, hogy kerülje a katasztrófaturizmust, mert

 az akadályozza a védekezést.

Ezzel kapcsolatban Siklós Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy a katasztrófaturizmus árthat a védműveknek is, amelyeknek nagyon hosszú időn át kell ellenállniuk a víz nyomásának.

Mukics Dániel közölte, hogy 

a katasztrófavédelem szakemberei részt vesznek a védekezésben, a többi között segítenek az önállóan védekező önkormányzatoknak, ha azok ezt igénylik.

A szolgálati rend átszervezésével ötszáz tűzoltót tudnak kivezényelni az árvízi védekezésre, és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói, valamint oktatói is bekapcsolódnak a munkálatokba - ismertette.

Orbán Viktor: Magyarország megcsinálja!

Vitályos Eszter: kint vagyunk a terepen, dolgozunk, védekezünk (videó)

Dömötör Csaba: így erősödött az árvízvédelmi rendszer 2013 óta (videó)

Az elmúlt évek legnagyobb árhulláma érkezik a Dunán, de ezt már erősebb védelmi rendszer várja a 2013-as árvízhez képest - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden, a közösségi oldalán.
Dömötör Csaba a Facebookra feltöltött videóban azt mondta: 

a legutóbbi nagy árvíz tanulságait is figyelembe véve 150 milliárd forint értékben valósultak meg árvízvédelmi fejlesztések.

Sok helyen megerősítették a töltéseket, zsilipek és tározók épültek, és új gépek is szolgálatba álltak - tette hozzá.

Példaként említette, hogy Visegrádon négy kilométer hosszan épült mobilgát és töltés, a mosoni Dunán árvízkapu és hajózsilip épült, a ráckevei Duna-ágon pedig vízleeresztő.

További 100 milliárd forintos fejlesztés van folyamatban, és a honvédség is bevethető azokon a helyeken, ahol a helyi vezetők segítséget kérnek

 - jelezte az államtitkár, megköszönve a védekezésben résztvevők munkáját.

Az egyetemistákat mozgósítja a HÖOK és az EFOTT

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójával (EFOTT) közösen arra mozgósítja a magyar és a Magyarországon tanuló külföldi egyetemistákat, hogy önkéntes munkával járuljanak hozzá az árvízi védekezéshez.

A HÖOK azt közölte kedden az MTI-vel: az önkéntes hallgatók nemcsak egyetemi kreditet kapnak, amely hozzájárul tanulmányaikhoz, hanem az EFOTT is elismeri munkájukat egy szerdai napijeggyel.

A várható árvíz által érintett területeken, kifejezetten a Dunakanyar, Budapest és a Szigetköz térségében szükség lesz az önkéntesek segítségére, akik a mobilgátak kiépítésében, homokzsákok készítésében és elhelyezésében vállalhatnak szerepet - írták.

Hozzátették: az egyetemi közösség összetartása és az önkéntesség kiemelkedően fontos, különösen ilyen vészhelyzetekben. Az összefogás nemcsak a védekezés sikeréhez járul hozzá, hanem erőteljes üzenetet közvetít a fiatalok felelősségvállalásáról és összetartásáról is.

Menczer Tamás: Magyar Péter hazudik a katonákról, hazudik a szakemberekről

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kérdésre válaszolva elmondta: 

Nem szívesen beszélek erről, mert van ennél most fontosabb dolgom, dolgunk is, de a helyzet az az, hogy ez egy hazug ember. Tudjuk, hogy hazudik folyamatosan.

 Hazudott arról, hogy nem lesz politikus, hogy nem megy az Európai Parlamentbe, hogy nem szokott VIP-páholyba járni, de még ki tudja, mi mindenben, hogy szereti a családját, aztán hogy viselkedett, hogy ő egy jó vezető, aztán a nyakánál fogva hajították ki, úgyhogy egy csomó mindenben hazudott. És most is hazudik. 

Hazudik a katonákról, hazudik a szakemberekről. A honvédelmi miniszter világosan elmondta, hogy annyi katona van, amennyi kell. Tehát ezzel kapcsolatban is hazudik. Ilyen helyzetben, ez sajnálatos. Én arra tennék javaslatot, hogy senki, még ő se támadja hátba a katonákat, a katasztrófavédőket, a szakembereket és senkit, aki a védekezést segíti – mondta a közösséi oldalára feltöltött videóban a politikus.

Karácsony Gergely: felkészülten várja a főváros a Duna budapesti tetőzését

A Duna budapesti tetőzését a főváros felkészülten várja, csütörtök délre minden árvízivédelmi munkálattal elkészülnek a szakemberek - közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán közzétett videóban, kedden.

Karácsony Gergely elmondta, hogy három területen zajlanak kiemelt árvízvédelmi beruházások.

 Az egyik terület a III. kerületben a Nánási-Királyok útja, ahol több kilométer hosszan agyaggátat építenek a meglévő földgát megerősítése érdekében.

A védekezés másik kiemelt pontja a Margitsziget, ahol 800 ezer homokzsákot töltenek meg gépi erővel - ismertette. Emlékeztetett rá, hogy a szigetet a Margit híd felől már lezárták és valószínűleg a napokban az Árpád híd felőli oldalról is lezárják. A Margitszigeten lévő szálloda működését biztosítják - jegyezte meg.

A Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda környékén szerdán mobilgátat építenek - ismertette a harmadik kiemelt védekezési beruházást a főpolgármester.

Arról is tájékoztatást adott, hogy a Hajógyári-szigetre vezető hidakat lezárják és az áramot lekapcsolják a szigeten.

Kitért arra is, hogy a fővárosi vízszolgáltatás biztosítása érdekében fokozott figyelemmel ellenőrzik a kutakat.

Elmondta, hogy a közösségi közlekedést is érinti az árvíz, elsősorban a Duna mellett közlekedő villamosok közlekedésében kell fennakadásokra számítani.

Karácsony Gergely köszönetét fejezte ki az árvízi védekezésben résztvevőknek, illetve ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a folyó erős sodrása miatt csak óvatosan nézzék meg az emberek az áradó Dunát.

A KDNP önkénteseket toboroz a védekezéshez

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) önkénteseket toboroz a gátakra az árvíz elleni védekezéshez.

A pártnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint felhívással fordulnak tagtársaik, szimpatizánsaik felé a Facebookon.

A közösségi felületeken közzétett bejegyzésben azt írták: az árvízhelyzet miatt összefogásra hívnak mindenkit. Aki csatlakozna és részt venne a védekezésben, küldjön egy üzenetet - kérték.

Úgy fogalmaztak: 

mi kereszténydemokraták erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy minden megpróbáltatásban embertársaink mellett álljunk, megóvjuk őket és értékeiket. Az árvízi védekezésben is ott vagyunk, felebaráti és keresztényi kötelességünk gumicsizmát húzni, homokzsákokat pakolni; ha esik, ha fúj, vállt-vállnak vetve küzdeni a gátakon

 - fogalmaztak.

Kitértek arra is, hogy a KDNP-s politikusok, országgyűlési képviselők már napok óta kiveszik a részüket a rendkívüli árvízhelyzetben szükségessé vált munkálatokból. Arra kérik tagtársaikat, szimpatizánsaikat, hogy csatlakozzanak a küzdelemhez, jelentkezzenek a helyi szervezeteknél.

A KDNP egyúttal köszöni az önkéntesek eddigi munkáját.

Folytassuk, mindenkire szükség van, hiszen nagy kihívás előtt állunk! Tizenegy éve is legyőztük az árhullámot, együtt megint sikerülni fog!

 - írták, hozzátéve: a magyar emberek ezekben a nehéz időkben is számíthatnak rájuk.

A védvonali zárásokon dolgoznak a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai

Nagy erőkkel dolgozik a fővárosi védvonali zárásokon az árvíz miatt a Fővárosi Csatornázási Művek négyszáz munkatársa, az irányításuk alatt működő alvállalkozók dolgozói és a katasztrófavédelem által kiképzett önkéntesek - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A Királyok útján hétfőn kezdődött az árvízi kapuk zárása, összesen 43 átjárót, úgynevezett kulisszát zárnak le. Kedden megkezdődött a védvonal agyagos megerősítése is. Mintegy 1700 méter hosszon, 6 ezer köbméter agyag felhasználásával 90 szakember 18 célgép segítségével építi meg az ideiglenes gátat - írták.

A Margitszigeten hétfő óta éjjel-nappal építik homokzsákokból a mobilgátat. Az ideiglenes gát építését a sziget mélyebb pontjától, a déli csücskétől indulva kezdték meg.

Keddtől a munkához a katasztrófavédelem által kiképzett 160 önkéntes is csatlakozott. Naponta mintegy 1500 köbméter homokot és 150 ezer zsákot használnak fel.

A fővárosi szennyvízelvezetés és -tisztítás az árvízi üzemmód mellett is folyamatos, zavartalan. Ahol szükséges, a Fővárosi Csatornázási Művek mobil szivattyúkkal emeli át és vezeti el a keletkező szennyvizeket. Eddig 30 helyen kellett szivattyúkat bevetni - áll a közleményben.

Szerdán lezárják a H5-ös HÉV alagúti szakaszát

Szerdán lezárják a szentendrei (H5-ös) HÉV alagúti szakaszát, a szerelvények üzemkezdettől csak a Margit híd budai hídfőig, a felszínen kialakított ideiglenes végállomásig járnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.

Az árvíz miatt újabb intézkedésként szerdán a H5-ös HÉV szerelvényei megváltozott menetrend szerint, Szentendre/Békásmegyer felől a Margit híd budai hídfő állomásig járnak. A Margit híd budai hídfőnél a vonatokra a felszínen kialakított ideiglenes végállomásnál lehet felszállni.

Lezárják továbbá a Margit híd HÉV-végállomás peronján áthaladó kerékpárutat is. Ezen a szakaszon biciklivel nem lehet áthaladni, a BKK az Árpád fejedelem úti kerékpársáv használatát javasolja.

A BKK és a MÁV-HÉV munkatársai hangbemondásokkal, információs táblákkal, a Margit híd budai hídfő állomásnál pedig személyesen is segítik az utasok tájékozódását. Ennek ellenére a BKK arra kéri a szentendrei HÉV-en utazókat, hogy útvonalukat még indulás előtt tervezzék meg.

Amennyiben a Duna vízszintje tovább emelkedik, további forgalmi korlátozások is várhatók, amiről időben tájékoztatja az utasokat a BKK. A legfrissebb információk a bkk.hu/arviz oldalon olvashatók.

A Duna magas vízállása miatt lezárták a Margitsziget mindkét bejáróját, azokon sem személyautók, sem a BKK járatai nem hajthatnak be. A sziget csak északról, az Árpád híd felől közelíthető meg és onnan is kizárólag gyalog.

A 26-os autóbusz nem közlekedik a Margitsziget lezárása miatt. A 4-es és a 6-os villamos nem áll meg a Margitszigeti megállóban. Lezárták a budai alsó rakpartot a Mozaik utcától a Rákóczi hídig, valamint a pesti alsó rakpartot a Dráva utcától a Közraktár utcáig.

A 2-es a 2B és a 23-as villamosok két szakaszon közlekednek: a Jászai Mari tér és a Széchenyi István tér, valamint a Március 15. tér és a dél-pesti végállomásaik között. A Széchenyi István tér és a Március 15. tér közötti szakaszon nem jár villamos és pótlóbusz sem közlekedik.

A BKK munkatársai az ideiglenes végállomásokon személyesen segítik az utasok tájékozódását.

Módosult a 34-es autóbusz útvonala, a buszok nem érintik a Békásmegyer H és a Rómaifürdő H közötti megállókat. A 34-es busz a 134-es busz útvonalán, a Czetz János utca - Mátyás király út - Batthyány utca nyomvonalon közlekedik. Ugyanez vonatkozik a 934-es éjszakai járatra, amely nem áll meg a Békásmegyer H és a Római úti lakótelep, Varsa utca közötti szakaszon.

Orbán Viktor engedélyt adott a Lajta menti szükségtározó megnyitására

A helyszínen ellenőrizte Orbán Viktor a Lajta menti árvízvédelmi munkálatokat, ahol Nagy István országgyűlési képviselővel együtt meghallgatta a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédők jelentését a Mosonmagyaróvár és térsége megvédéséért tett erőfeszítésekről – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár kedden.

Orbán Viktor megadta az engedélyt a Lajta főmeder és a Balparti Csatorna közötti szükségtározó megnyitására. A szükségtározó a másodrendű védvonal megnyitásával biztosítja, hogy az elsőrendű fővédvonalakat ne törje át a víz, illetve garantálja Mosonmagyaróvár és lakóinak biztonságát – olvasható a közleményben.

Havasi Bertalan délután azt közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor - árvízvédelmi irányító munkája keretében - Neszmélyen majd Komáromban is ellenőrzést tartott; a Duna-parti védműveken dolgozókhoz elkísérte őt Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője is.

Megkezdte az árvízi védekezést az E.ON

Megkezdte az árvízi védekezést az E.ON, a dunai árhullám levonulása során veszélyhelyzet esetén azonnal kikapcsolják az áramot - közölte az energiaipari cég kedden az MTI-vel.

Azt írták, a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakemberei folyamatosan, éjjel-nappal kapcsolatban állnak az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal, velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében.

Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető. Óvintézkedésekre, a szolgáltatás kikapcsolására az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében lehet szükség - közölték, hozzátéve, hogy Pilismarót és Neszmély térségében, valamint a Sólyom-szigeten már megtörténtek az első biztonsági kikapcsolások.

Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.

Az energiacég az Ökumenikus Segélyszervezet árvízvédelmi munkáját is támogatja - áll a közleményben.

Több országos közutat is lezárnak az árvízi helyzet miatt

Az árhullám miatt több országos közúton is korlátozásokat vezetett be a Magyar Közút, a következő napokban elsősorban a Duna mentén számíthatnak további útlezárásokra a közlekedők - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.

Felhívták a figyelmet, hogy Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében nemcsak a Duna, hanem a mellékfolyók mentén is lesznek útlezárások az árvízi védekezés vagy az elöntött területek miatt.

A közútkezelő arra figyelmezteti a közlekedőket, hogy indulás előtt minden esetben tájékozódjanak az aktuális korlátozásokról és az útviszonyokról az Útinfom weboldalán.

Emlékeztettek rá, hogy az elmúlt napokban több, a Dunához közeli kerékpárúti szakaszt, kompokhoz, révállomásokhoz vezető utat lezártak a forgalom elől Komárom-Esztergom és Pest vármegyében, illetve a vámosszabadi határátkelőhöz vezető szakaszon is teljes útzárat rendeltek el. A 11-es főút Komárom-Esztergom vármegyei részén is több helyen van érvénybe teljes vagy félpályás korlátozás

 - jegyezték meg.

A korlátozásokat az autósok tartsák be, ne próbáljanak meg áthajtani, mert könnyen élet- és balesetveszélyes helyzetekbe kerülhetnek - figyelmeztetett a közútkezelő a közleményében.

Orbán Viktor: több ezer katonát tudunk bevetni, ha szükséges

A reggel megkapott jelentések szerint a legnehezebb helyzet a Lajtán, a Lajta mentén alakult ki – mondta Orbán Viktor, aki közösségi oldalán jelentkezett be ismét. A miniszterelnök közölte, több mint 500 kilométer hosszúságban védekezünk, ebből mintegy

200 kilométer, amely a legmagasabb készültségi szintet jelenti, tehát harmadfokú készültséget.

– Át is vezényeltünk a Duna túlsó oldaláról, tehát az Alföldről több mint 800 szakembert, akik most a Dunántúlon teljesítenek szolgálatot a katonákkal együttműködve – fogalmazott a kormányfő, aki jelezte,

több száz katona van kint a gátakon, és 24 óra alatt további ezreket tudnak bevetni, ha szükséges.

– De úgy látom, hogy meg tudjuk oldani a mostanra megmozdított szakemberekkel, illetve a lelkes önkénteseinkkel – mondta a miniszterelnök.

A sportállamtitkár vezetésével olimpiai és világbajnokok védték a Hajós-uszodát

A margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Honvédség Sportszázadának tagjaival, valamint olimpiai és világbajnok sportolókkal összefogva homokzsákokat töltött meg az árvíz elleni védekezés során kedd délelőtt.

A sportállamtitkárság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy háttérszervezete, a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) üzemeltetésében lévő budapesti létesítmények közül a Hajós-uszoda is kritikus helyzetben van a dunai árvíz miatt.

„A margitszigeti futókör mentén az előrejelzés szerint több mint egy méter magasságú védgátat kell építeni homokzsákokból. Dala Tamás, az uszoda üzemeltetési igazgatója arról tájékoztatta a sportirányítást, hogy a sziget körbekerítéséhez több mint egymillió homokzsákra van szükség, ezért minden segítség jól jön, így kedden reggel a magyar sportélet kiválóságaival a helyszínre siettünk” - mondta Schmidt Ádám.

Kiemelte, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolói mellett a vizes sportok képviselői közül csatlakoztak hozzájuk a Ferencváros vízilabdázói - akik egyébként ma este Debrecenben játszanak bajnokit -, továbbá Madaras Norbert olimpiai bajnok, a szövetség elnöke és Gór-Nagy Miklós világbajnok. Az úszók közül Darnyi Tamás olimpiai bajnok is a helyszínen segített, valamint Märcz Tamás olimpiai bajnok és Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó - mindketten a Nemzeti Sportügynökség vezető munkatársai.

Rendkívül jó érzés megtapasztalni, hogy a hazai sportélet szereplőire bármilyen helyzetben lehet számítani

 - hangsúlyozta a sportállamtitkár, aki levelet írt az árvízvédelmi operatív törzsnek, hogy ha bárhol további segítségre lenne szükség, akkor jelezzék a sportirányítás felé, mert a sportolók országszerte tudnak csatlakozni a védekezéshez.

A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát várhatóan kedden be kell zárni, mert a gépészet különböző elemeit ki kellett menteni a helyszínről.

„A sportszövetségek segítségével a sportolókat a többi fővárosi vizes létesítménybe irányítjuk át. Kértük ezen létesítményeket, hogy ha igény mutatkozik rá, hétvégén is biztosítsák az edzésekhez szükséges feltételeket” – jelezte a sportállamtitkár.

Bíró Péter, a sportuszodát üzemeltető Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatója szerint a jól kidolgozott vészforgatókönyvek most rendkívül fontosak, mert a védekezésben nagy szerepet játszanak.

„A margitszigeti Hajós-uszodában hétfőn délben felállítottunk egy válságstábot, óráról órára monitorozzuk a vízállást. A Dagály strand és a Duna Aréna egyelőre nincs veszélyben, teljes mértékben üzemképesek” - fogalmazott az elnök-vezérigazgató, aki hozzátette: az NSÜ több mint 200 sportlétesítményt üzemeltet Magyarországon, számos helyszínen kritikus a helyzet. - 

A szobi tanuszoda dolgozói a hétvégét is a sportközpontban töltötték, homokzsákokkal biztosították a helyszínt és mentették az értékeket. Köszönöm a kollégáimnak, hogy példamutató módon, éjjel-nappal vigyázzák az állami értékeket, és feláldozva a pihenőidejüket óvják a létesítményeket.

Nem várható csapadékutánpótlás a vízgyűjtőkön, a vízügy folytatja az árvízi védekezést

Ugyan csapadékutánpótlás már nem várható a vízgyűjtőkön, az árvízvédelemben résztvevők számára itthon egyre több a feladat, a vízügy a partnerszervezetekkel együttműködve 24 órában folytatja az előkészületeket és szakmailag támogatja a településeket is – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.

_CZ_5395
Árvíz
Fotó: Kurucz Árpád

Azt írták: 

legyengült és már elhagyja a térséget a Borisz ciklon, amely az elmúlt időszak rendkívüli csapadékmennyiségét hozta. 

Az elmúlt 24 órában a Bécsi-medence, az Inn, a Traun és az Enns vízgyűjtőjén területi átlagban még hullott 25-50 milliméternyi eső, de már csak Bajorországban számíthatnak némi utánpótlásra, aztán lassan megszűnik az eső a vízgyűjtőkön.

A legfrissebb előrejelzés alapján a Duna a magyarországi szakaszon a harmadfokú árvédelmi szintet meghaladóan tetőzik a legtöbb helyen, 

a Lajtán a valaha mért legmagasabb vízállást, a Murán pedig az első fok szintjét megközelítő tetőzésekre számítanak. Budapesten várhatóan kedd este lép ki az alsó rakpartra a víz, a tetőzés a fővárosban - a jelenlegi adatok szerint - szombaton valószínű.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben a harmadfok szintje feletti tetőzésre lehet számítani

– írták.

Hozzátették: az Országos Műszaki Irányító Törzs folytatja a vízügy védelmi munkálatainak koordinálását, szoros együttműködésben a társszervezetekkel.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) területén az állami védvonalakon csaknem 900 szakember dolgozik, mellettük a Lajtán Mosonmagyaróvárnál, illetve a Dunán Dunaalmásnál és Pilismarótnál a honvédség 1100 fővel segédkezik, de ha szükséges, további több ezer katona tud csatlakozni hozzájuk.

A katasztrófavédelem, a rendőrség és a polgári védelem munkatársaival is 24 órában tartják a kapcsolatot a vízügyi szakemberek: a helyszíneken a vízügyes szakemberek a szakmai irányítást végzik, ők pedig a biztonságról és a rendfenntartásról, illetve a még szükséges eszközökről - szivattyúkról, zsákokról, fáklyákról, gumicsizmákról – gondoskodnak.

Az önállóan védekező településeken az önkormányzatok a saját vízkárelhárítási terveik alapján, de a kirendelt vízügyes műszaki irányító szakmai vezetésével végzik a munkálatokat – tették hozzá.

Kiemelték: 

az árvízvédelmi munkában a vízügy és partnerei a legmodernebb technikával gyűjtik és értékelik az adatokat. Az árhullám mozgásának megfigyeléséhez az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közvetítésével a Copernicus műhold és más szatelitek képei is a szakemberek rendelkezésére állnak.

Bár az adatok alapján óráról órára változik a várható helyzet, de ehhez mérten kollégáink folyamatosan alakítják a védekezést. Mosonmagyaróvár védelmében továbbra is szükség lehet a Lajta-tározó megnyitására, hogy az árvízcsúcsot csökkentsék, ezzel enyhítsék a gátak terhelését

– áll a közleményben.

Szentkirályi Alexandra: mindenki ingyenesen használhassa a BKK járatait!

Kérjük Karácsony Gergely főpolgármestert, tegye lehetővé, hogy a BKK járatait mindenki ingyenesen használhassa a rakpart lezárása idejére – írta a Fidesz budapesti elnöke kedden a Facebookon.

SZENTKIRÁLYI Alexandra
Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatója
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

Szentkirályi Alexandra kiemelte: az árvíz miatt le kellett zárni a rakpartokat, emiatt lelassult a közlekedés Budapesten.

Kérjük Karácsony Gergely főpolgármestert, tegye lehetővé, hogy a BKK járatait mindenki ingyenesen használhassa a rakpart lezárása idejére, ezzel ösztönözve az autósokat, hogy a közösségi közlekedést válasszák

– fogalmazott.

Hajléktalan embereket ment az árvízzel fenyegetett területekről a Máltai Szeretetszolgálat

Dunabogdányban, Tahitótfaluban és Mohács térségében az árvíz elleni védekezést segíti, Budapesten pedig a Hajógyári-szigeten meghúzódó, és a Római-parton egy romos épületben élő hajléktalan embereket helyezi biztonságba a terület közelgő lezárása előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A Máltai Szeretetszolgálat a Duna menti településeken érintett védelmi bizottságokkal folytatott egyeztetést követően háttérfeladatokat végez a Dunakanyarban és a Mohácsi járásban, miután az árvízi védekezéssel kapcsolatos munkálatokat a hivatásos állomány ellátja. 

Dunabogdány és Tahitótfalu térségébe egy század katona érkezett, kedden a település veszélyeztetett házainál kezdtek védvonalat építeni. A munkálatokban részt vevő 150-200 személyről a helyszíneket végigjáró teajáratával gondoskodik a Szeretetszolgálat. 

A védelmi bizottsággal folytatott egyeztetés után Mohács, Dunaszekcső és Bár térségében is hasonló háttérfeladatokat lát el a karitatív szervezet, itt a Máltai Szeretetszolgálat a Katolikus Karitásszal és más karitatív szervezetekkel együttműködve végzi a munkát, nappali és éjszakai műszakokban mindaddig, amíg a gátakon személyes jelenlétre szükség van.

Budapesten a Hajógyári-szigeten élő hajléktalan embereket vették számba kedd reggel a Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálatának munkatársai, hogy a terület közelgő lezárásakor senki ne maradjon a helyszínen. 

Az első hajléktalan embereket napközben vitték át a Szeretetszolgálat egyik budai ellátóközpontjába. A szociális munkások még a keddi napon állatvédő civil szervezetek segítőivel közösen a szigeten kutyájukkal tartózkodó hajléktalan embereket is elhelyezik, akik meggyőződhetnek arról, hogy a következő napokat a kutyák is biztonságos körülmények között tölthetik majd. A Hajógyári-szigetet várhatóan szerdán önti el az árvíz. Az utcai szociális munkások a Római-parton egy romos épületben meghúzódó hajléktalan embereket is felkeresték, hogy az árvíz érkezése előtt biztonságba helyezzék őket.

Növekedett az áldozatok száma Csehországban (videó)

Már három halálos áldozatuk van az árvizeknek Csehországban, hét személyt pedig eltűntnek nyilvánítottak a hatóságok – közölte kedden délelőtt a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24).

Észak-Morvaországban két idős áldozat holttestére a vízzel elárasztott házakban találtak rá, míg egy középkorú nő elcsúszott, és a megáradt patakban megfulladt.

A katasztrófavédelem tagjai evakuálják a lakosságot az árvíz elől az észak-morvaországi Ostravában
Fotó: Radek Mica / Forrás: AFP

Az eltűntek között van egy elárasztott személyautó négy utasa. A kocsit a vízben megtalálták, de az utasoknak nyomuk veszett. Az eltűntek után mentők, tűzoltók és rendőrök kutatnak.

Meteorológusok szerint a csehországi árvíz hétfőn tetőzött, de nagyobb esőzésekre egészen szerdáig számítani kell. 

Hétfőn több mint 200 helyen volt extrém árvízhelyzet, a mentési munkálatokba a hivatásos mentők és tűzoltók mellett katonák és katonai helikopterek is besegítettek. A cseh kormány kedd esti rendkívüli ülésén 2000 katona bevetését hagyta jóvá.

Kedden délelőtt Észak-Morvaországban és Dél-Csehországban volt a legsúlyosabb árvízhelyzet.

 Ostravában hétfőn késő délután átszakadt az Opava folyó gátja, s a víz elárasztotta a város mintegy tízezer lakosú részét. Litovel, Krnov és Opava városok egy része is víz alatt van. Kedden reggel azonban az Opava, Odera és más folyók vízszintjének emelkedése megállt.

Dél-Csehországban elsősorban a helyi patakok áradtak meg, s a helyzetet a folytatódó esőzés bonyolítja. Országszerte továbbra is mintegy 80 ezer háztartás van áram nélkül a megrongálódott vezetékek miatt. Számos helyen szünetel az iskolai tanítás, állnak a gyárak, és a lakosság élelmiszer- és ivóvíz-ellátásának terén is komoly problémák vannak.

Az anyagi károk hatalmasak, az első becslések szerint is több tízmilliárd koronára rúgnak. 

Több száz ház és gazdasági épület dőlt össze, az árvíz sújtotta területeken megrongálódtak az utak, a hidak, és fennakadások vannak a közúti és a vasúti közlekedésben egyaránt.

Az árvíz által leginkább sújtott területek több polgármestere felszólította a kormányt, hogy halassza el a péntekre és szombatra tervezett regionális helyhatósági és részleges szenátusi választásokat.

Petr Fiala miniszterelnök a kormány rendkívüli hétfő esti ülése után bejelentette, hogy a voksolást a nehéz helyzet ellenére is megtartják. Az árvíz által leginkább sújtott településeken mozgó urnákat fognak használni, és a voksolás lebonyolítását hivatásos mentők és tűzoltók is segíteni fogják. Mindezek ellenére a hatóságok azzal számolnak, hogy ezeken a helyeken várhatóan alacsony lesz a választási részvétel, mert az embereket lefoglalják a mentési munkálatok.

Gőzerővel folyik a felkészülés a Dunakanyarban

Reggel óta zsákolunk, mert csak együtt sikerülhet megfékezni az árvizet

– fogalmazott Vitályos Eszter a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben. A kormányszóvivő jelezte, hogy várnak mindenkit sok szeretettel.

A politikus egy másik bejegyzésben pedig közölte, hogy Pócsmegyeren folytatódik a munka, az önkéntesek pedig a megadott helyszíneken csatlakozhatnak a védelemhez. Továbbá arra kérte a védekezésben részt vevőket, hogy lapátot és megfelelő ruházatot hozzanak magukkal – írja a Magyar Nemzet.

Egy harmadik bejegyzésben a kormányszóvivő jelezte, hogy Pócsmegyer surányi részén a Rózsa utca-Duna sor szakaszon folyik a vízügyes szakemberek által a zsákok felrakása, a zsákok töltése pedig a Rózsa utca végén és a Napsugár téren történik.

Az óbudai önkormányzat 145 ezer zsákkal és 360 köbméter homokkal segíti a védekezést

A III. kerületi önkormányzat 145 ezer zsákkal és 360 köbméter homokkal segíti az árvízi védekezést Budapesten, a Római-parton.
Az önkormányzat azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a Pók utca 1. szám alatti telephelyük folyamatos, éjjel-nappali nyitva tartás mellett biztosítja a Nánási út, Királyok útja és a Duna közötti területen élők számára a homokzsákok és a homok átvételét, illetve szükség szerint segítséget nyújtanak a homok kiszállításában is.

A lakossági kérések fogadására és az önkéntesek munkájának koordinálására árvízi zöldszámot (06 80 630 181) üzemeltetnek; az önkénteseket a lakossági igények szerint helyszínekre irányítják, és meleg ételt és italt biztosítanak a számukra – jelezték.

Sopron és Mosonmagyaróvár környékén öt nap alatt több mint 100 milliméter eső esett

Sopron és Mosonmagyaróvár környékén öt nap alatt több mint 100 milliméter eső esett – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
A közlés szerint a napok óta az ország felett örvénylő Boris ciklon délnyugat felé elhagyta térségünket, a következő napokban számottevő csapadék már nem várható.

Az elmúlt öt nap csapadékösszesítése alapján az osztrák és cseh területeken esett a legtöbb eső, ami területi átlagban bőven meghaladja a 200 millimétert, de Szlovéniában és Horvátországban is rengeteg csapadék hullott.

Viharos, esős idők szeptemberben (24)
Illusztráció 
Fotó: Flajsz Peter / Forrás: 24 Óra

Hozzátették: 

Magyarországon a Dunántúlon esett a legtöbb eső, azon belül is Sopron és Mosonmagyaróvár környékén, ahol az ötnapos csapadékösszeg meghaladja a 100 millimétert.

Elkészítettek egy tíznapos csapadéktérképet is, amely tartalmazza az előző hullámzó frontrendszer csapadékát is. Eszerint az elmúlt tíz napban Sopronnál a csapadék mennyisége elérte a 150 millimétert, ami az átlagos szeptemberi havi csapadékmennyiség (59 milliméter) 2,5-szerese - írták.

Szerdától a fővárosban segíti a védekezést a református szeretetszolgálat, önkénteseket várnak

Szerdától a fővárosban segíti az árvízi védekezést a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ), ehhez önkéntesek jelentkezését is várják - olvasható a segélyszervezet MTI-hez eljuttatott, keddi közleményében.

Azt írták: 

szerdától a fővárosban van a legnagyobb szükség önkéntes segítőkre, hiszen várhatóan a hét második felében Budapesten is tetőzik a Duna. A homokzsákok töltését és pakolását a katasztrófavédelem által kijelölt helyszínen végzi a hét közepétől a szeretetszolgálat csapata.

A védekezéshez nagyszámú önkéntesre van szükség, ezért az MRSZ továbbra is várja a jelentkezőket, akik akár néhány óra hosszára segíteni tudnak. Jelentkezni a szeretetszolgálat honlapján található űrlap kitöltésével lehet, az önkéntesekkel közvetlenül egyeztet a szeretetszolgálat.

Forrás: Magyar Református Szeretetszolgálat Facebook-oldala

Kitértek arra: 

a szeretetszolgálat hétfőn Dunaalmáson a templom és a vasúti átjárók területének árvízvédekezési feladataiban segített, kedden reggel pedig mintegy 20 fős önkéntes csapatuk Tahiban a Duna partján erősíti homokzsákokkal a gátat.

Az MRSZ kutató-mentőcsapata quadokkal és drónokkal segíti a homokzsákok szállítását és a légi felderítést, szükség esetén pedig nagyteljesítményű benzinmotoros vízszivattyúk, aggregátorok és reflektorok is rendelkezésre állnak, hogy hatékonyan, képzett szakemberekkel támogassák a katasztrófavédelem munkáját.

Az MRSZ adománygyűjtést is hirdetett az árvízi védekezés támogatására. Adakozni a 1358-as adományvonal hívásával, az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint átutalással a 10702019-85008898-51100005 (CIB) bankszámlaszámon keresztül lehet.

A büntetés-végrehajtás is segíti az árvízi védekezést

A magyarországi börtönök felkészültek arra, hogy aktívan részt vegyenek az árvízi védekezésben, jelenleg 2500 fogvatartott és 700 büntetés-végrehajtási dolgozó áll készenlétben – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel csütörtökön.

Makula György ezredes, a kommunikációs főosztály vezetője elmondta: 

a büntetés-végrehajtási szervezet szükség esetén a börtönök falain belül és azokon kívül is közreműködik az érkező árhullám elleni védekezésben, ahogyan ezt legutóbb 2013-ban is tették. 

Hozzátette: a büntetés-végrehajtás dolgozói és a feladatra önként jelentkező fogvatartottak tettre készen várják, hogy segítsék a védekezést.

A védelmi feladatokat irányító hatóságok, illetve a védelmi bizottságok felkérésére 500 alacsony biztonsági besorolású fogvatartottat, valamint 700 kollégánkat külső helyszínen, az országban bárhol képesek vagyunk a védekezési munkálatokhoz biztosítani. Ők a gátakon homokzsákok töltésével, pakolásával, míg további kétezer fogvatartott kizárólag a börtön falain belül, a homokzsákok töltésével tudják segíteni a védekezést

– mondta.

szb20171206_3022
Váci Fegyház és Börtön
Fotó: Székelyhidi Balázs

Szólt arról is, hogy a Váci Fegyház és Börtönben 120 fogvatartott mintegy 17 ezer homokzsák feltöltését kezdte meg az intézet területén belül, amelyeket az illetékes védelmi bizottság teherautókkal szállít el a zsákok rendeltetési helyére. Az intézet ezen felül külön intézkedéseket tesz a saját védelme érdekében is: a börtön Duna-parthoz legközelebb eső részén védvonalat épít, amelyet a dolgozók és a fogvatartottak homokzsákokkal erősítenek meg.

Emellett a Fővárosi Védelmi Bizottság megkeresésére keddtől a Margitszigeten vesznek részt az árvízi védekezésben a büntetés-végrehajtás munkatársai, Sopronkőhidán pedig az Ikva-patak áradása miatt kellett a segítség, itt rövid időn belül majdnem ezer homokzsákot töltöttek meg a bv-sek és a fogvatartottak, majd adtak át a Soproni Védelmi Bizottságnak.

30-50 centiméterrel alacsonyabban tetőzik az árvíz, mint 2013-ban

A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején – jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

LÁNG István
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója beszél az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón 
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Láng István közlése szerint valamennyi érintett önkormányzatnál megkezdődött a védművek kiépítése, azok 20-50 százalékos készültségben vannak, ezért sikeresen befejeződik a megvalósításuk, amikorra a tetőző vízszintek kialakulnak.

Az 1500 kilométeres állami védvonalra további 298 munkatársukat vezényelték át. Az állami védekezéshez 2 millió homokzsákot csoportosítottak át, illetve több mint 1 millió homokzsákot biztosítottak az önkormányzatok számára

– tette hozzá.

Ausztriában továbbra is magas a készültség, négyre emelkedett a halálos áldozatok száma

Ausztriában valamelyest csökkent a folyók vízszintje, de az árvízkészültség továbbra is magas, több helyen gátszakadásokra és földcsuszamlásokra számítanak, és még mindig sok háztartásban szünetel az áramszolgáltatás - mondta el kedd reggel Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria tartomány miniszterelnöke.
Az árvíz halálos áldozatainak száma négyre emelkedett. Hétfő este találták meg egy férfi holttestét a vízben Klosterneuburgban, halálának okát még vizsgálják.

Az alsó-ausztriai Thurnberg am Kampban elárasztott gazdasági épületek
Fotó: Alex Halada / Forrás: AFP

Keddre virradóra Alsó-Ausztriában hét településről evakuálták az embereket a Tullni-medencében. A vöröskereszt ezer fő elhelyezésére alkalmas átmeneti szálláshelyet alakított ki.

A tartományban 21 helyen észleltek gátszakadást hétfőn, az árvíz okozta károk helyreállítása heteket, sőt akár hónapokat is igénybe vehet. Alsó-Ausztriában több mint 270 út továbbra is víz alatt van, és 26 települést nem lehet az ár miatt szárazföldön megközelíteni.

Orbán Viktor: tanultunk a 2013-as árvízből (videó)

Mint a közösségi oldalára feltöltött videóból kiderül, a miniszterelnök Visegrádon járt, ahol Vitályos Eszter kormányszóvivővel egyeztetett a helyzetről. A kisvárosban mobilgáttal védekeznek az árhullám ellen. 

Két olyan kritikus szakasz van, az egyik Dunabogdány és Tahi között, a másik pedig Tahi és Leányfalu között, ahol nem tudjuk megoldani a védekezést helyi szinten, de a honvédséggel igen

– közölte a kormányszóvivő, jelezve, ezeken a szakaszokon volt olyan rész, ahol 2013-ban kétszázezer homokzsákot raktak le.

A kormányfő találkozott a védekezésben részt vevőkkel, valamint vízügyi szakemberekkel, akik arról tájékoztatták Orbán Viktort, hogy miután a Dunakanyarban tetőzik az árhullám, utána egy-másfél nap múlva tetőzik Budapesten.

Nagyjából látunk előre három-négy napot. Mi a megérzés, hogy utána még jön utánpótlás az Alpokból vagy nem jön?

– tette fel a kérdést a miniszterelnök, mire egy szakember azt felelte, nagy valószínűséggel fog jönni, egy eléggé rendesen ellapuló árvízszint lesz, és nagyobb lesz a tartóssága most, mint 2013-ban.

A miniszterelnök a beszélgetés végén azzal köszönt el, hogy ha mégis baj volna, megtalálják.

Rétvári Bence: meg fogjuk védeni a magyar emberek életét

Magyarország a 2013 utáni legnagyobb árvízzel néz szembe, ugyanakkor ma már sokkal fejlettebb a védekező képességünk

– fogalmazott Rétvári Bence az árvíz elleni védekezést koordináló operatív törzs munkája kapcsán tartott sajtótájékoztatón. 

A Belügyminisztérium miniszterhelyettese elmondta, hogy ötszörös vízhozam lesz a tetőzéskor a Dunán a korábbi állapothoz képest. Jelezte, hogy a környező országokban órási pusztítást okozott az árvíz, ezért fontos, hogy milyen fejlesztések történtek az elmúlt években.

Meg fogjuk védeni a magyar emberek életét, biztonságát, ezért fontos, hogy megfeszített erővel legyünk jelen a gáton

– tette hozzá.

RÉTVÁRI Bence
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszél az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

A politikus ismertette, hogy a vízügy szakemberei és rendőrök, valamint a katonák mellett a büntetés-végrehajtás emberei is részt vesznek a védekezésben – írja a Magyar Nemzet

Elmondta, hogy egyetlen határállomást, Vámosszabadit kellett csak lezárni az árvízhelyzet miatt.

Fontos elmondani, hogy a honvédek oda mennek, ahová hívják őket

– hívta fel a figyelmet Rétvári Bence annak kapcsán, hogy már 1400 katona segíti a védekezést.

Hozzátette: holnap már a területvédelmi tartalékosok is részt fognak venni a védekezésben. Megköszönte a polgárőrök és az önkéntes tűzoltók munkáját, akik elsőként csatlakoztak be a védekezésbe, továbbá ismertette, hogy az országban minden iskola zavartalanul működik. Emlékeztetett, hogy 2013 óta 150 milliárd forint értékben létesültek árvízvédelmi beruházások.

Nagy erőkkel küzdenek az ár ellen Lengyelország délnyugati részén

Egyesített erőkkel küzdenek az árvíz ellen Lengyelország délnyugati részén, különösen súlyos a helyzet Nysa kisvárosban, Wroclawtól 90 kilométerre délre, ahol félő, hogy a Neisse (Nysa) folyó megemelkedett vízszintje miatt a belvárost védő helyi gát átszakadhat.

Keddre virradóra sok helyi önkéntes is beállt a tűzoltók és a katonák mellé homokzsákokat rakodni a gát megerősítésére. Kordian Kolbiarz polgármester elmondta: mintegy 2 ezer férfi, nő és gyerek segédkezett a zsákok elhelyezésében.

Az árvíz levonulása utáni takarítás és helyreállítás a délnyugat-lengyelországi Kldzkóban
Fotó: Dariusz Gdesz / Forrás: MTI/EPA/PAP

Wroclawban az árvízvédelmi válságstáb ismét tanácskozást tartott Donald Tusk kormányfővel. A varsói kormány szükségállapotot hirdetett az árvíz sújtotta területeken, ami megkönnyíti a hatóságoknak az intézkedést.

Tusk azt mondta: egyelőre ellentmondásosak a meteorológiai előrejelzések arra vonatkozóan, hogy az ár mikor érheti el Wroclawot. Korábban arra számítottak, az árhullám az Odera folyón szerdán érhet a városba, de újabban már ezt inkább péntekre valószínűsítik.

Lezárták a Margit-szigetet az árvíz miatt

A Margit-sziget mindkét bejáróját lezárták kedd reggel, sem személyautók, sem a BKK járatai nem hajthatnak be a szigetre, amely csak északról, az Árpád híd felől közelíthető meg és onnan is kizárólag gyalog. Hétfőn Karácsony Gergely főpolgármester

 a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán. 

Az árhullám miatti korlátozások a közösségi közlekedést is érintik. Ezért szeptember 17-én üzemkezdettől a 26-os autóbusz nem közlekedik, valamint a 4-es és a 6-os villamos nem áll meg a margitszigeti megállóban.

A zsáktöltő gépek és a targoncák zavartalan működése, illetve a balesetek megelőzése érdekében kedd hajnaltól csak a védekezésben közreműködő járművek hajthatnak be a Margit-szigetre, illetvegyalogosan is csak a védekezésben közreműködők léphetnek be a sziget alsó harmadára. 

A lezárást a rendőrség és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai hajtják végre

– írta közösségi oldalán a főpolgármester.

Több településen is segíti az árvízi védekezést az Ökumenikus Segélyszervezet

Több településen is bekapcsolódott az árvízi védekezésbe az Ökumenikus Segélyszervezet – közölte a karitatív szervezet kedden reggel az MTI-vel.
A közlemény szerint önkénteseik egyebek között homokzsákokat készítenek a gátak építéséhez, élelemmel és ivóvízzel látják el a gátakon dolgozókat, illetve a helyben szükséges logisztikai feladatokban segítenek.

A szervezet nagy teljesítményű szivattyúkkal segít több árvízveszély által érintett településen, elsők között Kisorosziban és Kismaroson.

Munkatársaik az árvízveszély kezdetétől fogva folyamatosan járják a kritikus helyzetben lévő településeket, hogy a helyszínen végezzenek felméréseket, illetve a települések vezetőivel egyeztessenek a segítségnyújtás módjáról – áll a közleményben.

Mentik a vadállományt a Gemencben

A közvetlen életveszély elhárítása és a vad védelme érdekében szerdától teljes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el a Gemencben, ahol megindult a vadak mentése és megkezdődtek az árvízvédelmi munkálatok

– közölte a Gemenc Zrt. kedd reggel az MTI-vel.

Az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság a közleményében azt írta, hogy a felázott erdőtalaj és a fakidőlések kockázata jelentősen megnőtt, valamint a nyári gátak töve is felázott, ami miatt a hullámtéren belüli időszakosan ármentett területekre is betörhet a víz. A vészhelyzetet tovább fokozza, hogy a Duna gyors emelkedése miatt a területen a víz erős sodrással lesz jelen – közölték.

A tiltás a teljes Gemenci erdőre, valamint a Mohács és Paks környékén, a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre vonatkozik. A Gemenci erdő nyugati határán található, a Duna jobb parti árvízvédelmi töltésén Pörböly és Keselyűs között tilos tartózkodni, kizárólag a védekezésben részt vevő szakemberek használhatják a védműveket - hívták fel a figyelmet.

A társaság mindezeknek megfelelően leállította a Gemenci Állami Erdei Vasút közlekedését és zárva lesz a pörbölyi ökoturisztikai központ is, valamint elmaradnak az ökoturisztikai programok és a hétvégére tervezett erdei vasúti nap is.

Az elkövetkezendő időszak válságos napokat, heteket hoz az erdei állatok életébe - írták, kitérve arra, hogy "az állatvilág számára a lehető legkisebb emberi zavarás biztosíthatja a minél nagyobb arányú túlélés lehetőségét".

A társaság azt kéri, hogy az árhullám elvonulásáig személyes jelenlétével senki se zavarja az állatok menekülését és az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési és árvízvédelmi munkáját. A vadak védelme érdekében már megkezdődött a vadvédelmi dombok feltöltése takarmánnyal

 – áll a közleményben.

Szalay Bobrovniczky Kristóf: annyi katona megy a gátra, amennyi csak kell

Annyian megyünk, amennyien csak kell – fogalmazott Szalay Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszer legújabb Facebook-bejegyzésében. Jelezte, hogy már közel 1400 katona segíti az árvíz elleni védekezést.

A magyar emberek biztonsága a legfontosabb

– tette hozzá.

A tárca a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében a miniszter hangsúlyozta, hogy 

a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek, Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergon vármegyei településen: Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál. 

Ezen kívül katonákat vezényelnek más településekhez, így a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.

A Magyar Honvédség a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújt az árvízi veszélyhelyzet kezelésében, a magyar katonákra lehet számítani

– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter
Forrás: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell

A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezéshez PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is rendelkezésre állnak

– tudatta a miniszter, hozzátéve, hogy a tervek szerint a hivatásos és szerződéses állomány mellett szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben, köztük olyanok is, akik frissen, a Szeretem, Megvédem! kampány hatására döntöttek úgy, hogy polgári hivatásuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak Magyarország biztonságának megőrzésében.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az árvízi védekezéshez előzetesen kijelölte a bázislaktanyákat Győrben, Tatán és Szentendrén, ahol a felkészülést a hétvégén személyesen ellenőrizte, hétfőn pedig Neszmélyben és Pilismaróton megnézte a védekezést – olvasható a közleményben.

A vezérezredes azt hangsúlyozta: 

a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.

A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz

A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta Siklós Gabriella, a szervezet szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Siklós Gabriella kiemelte,

 a vízügy munkatársai ahol kell, megerősítették, megmagasították a töltéseket. A védekezés jól halad, a munkát az elmúlt években megvalósult fejlesztések is segítik

– fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a 2013-as árvíz után megerősítették a töltéseket, azok a munkálatok „most igazán kifizetődőnek”, mert a töltések nagyon jó állapotban vannak. Az OKF az ország más területeiről is vezényelt át vízügyi szakembereket, szombaton több mint ötszázat, hétfőn pedig további háromszázat.

Homokzsákok a Parlamentnél a megáradt Duna partján Budapesten
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Nagy erőkkel vannak jelen a vízügyes műszaki irányítók és „vészőrök” is, emellett több mint kétszázan irányítják és koordinálják a munkákat, tehát több mint ezer vízügyes most már huszonnégy órában védekezik és dolgozik – mondta a szóvivő.

Siklós Gabriella kiemelte: 

a Lajta esetében Mosonmagyaróvárnál elképzelhető, hogy meg kell nyitni a szükségtározót. Figyelik az előrejelzéseket, a modelleket, „de most óráról órára még mindig egy picit változik a helyzet”

– tette hozzá.

A szükségtározó megnyitására azért lehet szükség, mert az árvízcsúcsot „jó időben, jó pillanatban kell megskalpolni (...) egyébként nem segít a beavatkozás” – fogalmazott.

A szóvivő kitért arra is, hogy a Rába Győrnél magasan fog tetőzni, a Duna többi mellékfolyója közül a Morva az előre jelzettnél magasabb, a Vág pedig egy nagyon kicsivel kevesebb vizet hoz majd.

Siklós Gabriella beszélt arról is, hogy a Duna vízgyűjtő területén kedden elállhat az eső, ugyanakkor kérdéses, hogy a hóolvadás mikor kezdődik.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában