Felmérés

2024.09.03. 13:39

Az okostelefon-használat iskolai korlátozásával megelőzhetők az online zaklatások is

A felmérések szerint a megkérdezettek többsége egyetért az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendelettel – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

MW

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszél az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendeletről tartott sajtótájékoztatón

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Rétvári Bence közölte: az osztályteremben, tanítási idő alatt a készüléket csak akkor lehet használni, ha az kifejezetten a tanórát segíti. Ezt a munkát a kormány is erősítette az elmúlt időben – tette hozzá -, hiszen 450 ezer laptopot osztottak ki a diákoknak, az idén pedig további 100 ezret osztanak ki azért, hogy minden diák készségszinten megismerje a különféle eszközöket és a tanulást szolgáló tartalmakat. 

A legutóbbi felmérések szerint az alsó tagozat esetében a megkérdezettek 94 százaléka, a felső tagozatban 89, míg a középiskolában 73 százaléka támogatta a mobiltelefon használatának tanítási idő alatti korlátozását

– ismertette Rétvári Bence. 

20240613_telefonhasziskola_ut (4)
Illusztráció 
Fotó: Unger Tamás / Forrás: Vas Népe

Egy másik, a Szent István Intézet által készíttetett felmérés szerint, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy egyetértenek-e azzal, hogy telefont csak oktatási céllal lehessen az iskolában használni, a válaszadók 67 százaléka „teljes mértékben egyetért”, 18 százaléka „inkább egyetért”, az „inkább nem” és az "egyáltalán nem ért egyet" választ 7-7 százalék jelölte meg. 

A mobileszközök iskolai időben történő korlátozásával nagyban megelőzhetők az iskolai online zaklatások is

– emelte ki az államtitkár. Mint mondta, 

a telefonok használatának tiltása nemcsak Magyarországon van napirenden, számos ország korlátozta vagy korlátozni fogja ezen eszközök iskolai használatát. Így például Angliában, Franciaországban, Szlovákiában, Hollandiában, Olaszországban született hasonló korlátozás. 

A sajtótájékoztatón Hal Melinda klinikai szakpszichológus - egyetértve a rendelettel - azt mondta, az oktatási intézmény szerepe nem kizárólag a tanulást szolgálja, hanem a nevelést, a megfelelő és biztonságos fejlődést is. 

A mentális keretben ez nem képzelhető el úgy, hogy a digitális eszközök próbálják nevelni, alakítani a fiatalok gondolkodását

– fogalmazott. Az elmúlt évek tendenciája azt mutatja – folytatta –, hogy minél többet használja a digitális eszközt egy gyermek, a mentális készségei annál inkább háttérbe szorulnak. Igaz ez a kognitív, tanulási teljesítményre, a gondolkodásra, a logikai sorok kialakítására vagy a szimbolikus gondolkodásra – fűzte hozzá. 

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszél az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendeletről tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2024. szeptember 3-án. Mögötte Eőry Csaba adatkezelési szakember, Hal Melinda klinikai szakpszichológus és Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Közölte: 

minél kisebb korban kap egy gyerek okoseszközt, annál nagyobb a mentális romlás; mára ez azt jelenti, hogy minden negyedik fiatal küzd valamilyen mentális zavarral vagy annak klinikai tünetével. Hal Melinda szerint az évtized legnagyobb kihívása lesz megpróbálni megállítani ezt a romlást. 

A szakember úgy vélte, hogy a korlátozással csökkenni fog az internetes zaklatási (cyberbullying) esetek száma, amelyek az online térben, iskolaidőben is megtörténtek. 

Az adatok szerint 

minden második magyar gyerek évente legalább egyszer zaklatás áldozatává válik, ezen esetek 80 százaléka az online térben történik.

Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő arról beszélt, hogy a kiskamaszok, kamaszok képernyő előtt töltött ideje más, az idegrendszeri fejlődéshez elengedhetetlen tevékenységtől vonja el az időt. Idézte az OECD 2017-es jelentését, amely szerint nem látható, hogy az okostelefonok iskolai megjelenése bármi pluszt adna az oktatáshoz, a tavalyi PISA-jelentés szerint pedig ezen eszközök a gyerekek kompetenciaképességét rontja. Mint mondta, tud olyan iskoláról, ahol már nyolc éve tiltják a telefonok iskolai használatát. 

Eőry Csaba adatkezelési szakember szerint az ilyen eszközökön a személyes adatkezelés is hosszú távra ható probléma: a telefon- és internethasználat során számos adat keletkezik a felhasználóról, az évek során „rengeteg információmorzsát” elszórnak magukról a gyerekek, az érdeklődési körükről, a döntéseikről. 

A szakember a tudatosságra hívta fel a figyelmet, mint mondta, a „józan ész politikája” alapján jelenjen meg mindenki az online térben.

A tanárok mobiltelefon-használatáról is döntött a kormány

A tanórákon és foglalkoztatásokon, valamint tanulói felügyelet ellátásánál a tanárok a telefonjukat és egy elektronikus kommunikációs eszközeiket csak oktatási célokra használhatják – derül ki a Magyar Közlöny legfrisebb számából.

Ez alól a tanár csak akkor kaphatnak kivételt, amennyiben

  • külső helyszínen, de iskolai programon van,
  • más életét, testi épségét vagy vagyonát meg tudja használatával védeni,
  • szabálysértés vagy bűncselekmény elhárításához, vagy elkövetése miatti segítségkérés miatt,
  • vagy pedig ha a pedagógus vagy a gyermek, tanuló egészségügyi állapotára tekintettel szükséges –írja a Magyar Nemzet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában