Családpolitika

2024.09.13. 11:17

A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget

A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget: idén már több mint 130 milliárd forintot fordít erre, míg 2010-ben 30 milliárd volt a keret – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

MW

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Vitályos Eszter kormányszóvivő és Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára (b-j) az iskolai étkeztetésről tartott sajtótájékoztatón a Kispesti Bolyai János Általános Iskolában 2024. szeptember 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Rétvári Bence a Kispesti Bolyai János Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón elmondta: 

a kormány számára kiemelten fontos, hogy minél szélesebb körben biztosítsa az egészséges, változatos ételeket a gyermekeknek, ezért 2010 óta bővítették a kedvezményes vagy ingyenes étkezésre jogosultak körét, és időben is kiterjesztették a lehetőségét, így már az őszi, téli és tavaszi szünetben is igénybe lehet venni azt.

Hozzátette: a cél az, hogy minden gyerek számára legyen állami segítség, ezért hároméves korig ételcsomagprogramot működtetnek, a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban pedig ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést biztosítanak, így már összesen 600 ezer diák étkeztetését támogatja az állam. Ezzel is a családok válláról veszünk le terhet, és minden gyermeknek megteremtjük a szellemi, fizikai fejlődés lehetőségét – hangsúlyozta az államtitkár.

Rétvári Bence elmondta: 

kiterjesztették az iskolatej- és iskolagyümölcs-programot is, hogy a gyerekek megkóstoljanak és rendszeresen fogyasszanak tejtermékeket és friss gyümölcsöket. Hozzátette: jelenleg az iskolatej-programban 2500 iskola vesz részt, az iskolagyümölcs-programban pedig 2300, az erre fordított összeget pedig megnyolcszorozták.

Kiemelte: az ingyenes, illetve kedvezményes étkeztetéssel, valamint az iskolatej- és iskolagyümölcs-programmal segítik a családokat, hogy a gyerekek egészséges, változatos ételekhez jussanak, ami nem függ a család anyagi lehetőségeitől.

Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára elmondta: a gyermekétkeztetésben a főzést, a konyhák fenntartását az önkormányzatok látják el. 

Az idei költségvetés 105 milliárd forintot tartalmazott ezek állami támogatására, de az önkormányzatok jelzései alapján ezt az összeget már 30 milliárd forinttal megemelték az önkormányzatok minimálbérrel, illetve rezsinövekedéssel kapcsolatos költségeinek fedezésére.

Elmondta: 

a bölcsődés, óvodás korosztály nagy része ingyen vagy kedvezményesen, az iskolákban a tanulók nagy része kedvezményesen étkezik. a jövő évi költségvetésben is prioritás a gyermekétkeztetés finanszírozása, és legalább az idén biztosított forrással jövőre is számolhatnak az önkormányzatok – fűzte hozzá.

Vitályos Eszter kormányszóvivő arról beszélt, a családok terheinek könnyítése érdekében a kormány az önkormányzatokon keresztül biztosítja évek óta az ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést, de emellett a kormány számos más módon is segíti a tanévkezdést.

Példaként említette, hogy 2013 óta a köznevelésben és a szakképzésben ingyenesen biztosítják a tankönyveket és körülbelül 15 milliárd forint marad a családoknál azzal, hogy 1,2 millió tanuló ingyen jut tankönyvhöz. Idén mintegy 13 millió példányt szállítottak ki az iskolákhoz.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány az

előre hozott családtámogatásokkal is segítette a családok tanévkezdését, emellett az 5–12. évfolyam között 500 ezer laptopot adtak át a tankerületek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában