Tengerentúl

2024.10.20. 08:50

Gyűjtéssel segítik a természeti csapásokban károsult társaikat az amerikai magyarok

A floridai és észak-, valamint dél-karolinai magyarok is nagyszabású gyűjtéssel segítik az elmúlt három hét természeti csapásaiban károsult magyarokat – közölték helyi diaszpóravezetők szombaton.

MW

A Helene hurrikán pusztításának nyomai Asheville-ben

Forrás: Anadolu via AFP

Fotó: Peter Zay

Kozma Zsuzsi, a Karolinai Magyar Csoport elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szeptember végi hurrikán és árvizek után több család is megkereste őket.

Volt, akinek házát és autóját is kidőlő fa tette használhatatlanná

– tette hozzá. Beszámolója szerint

az észak-karolinai árvíz legsúlyosabban érintett településén, Asheville városában is voltak magyar károsultak.

Az észak- és dél-karolinai magyarokat tömörítő csoport vezetője közölte, hogy szervezetük 3000 dollárt ajánlott fel a károsultak javára, amit a kisebb összegekből összeálló magánadományok nagyjából megkétszereztek.

Kozma Zsuzsi elmondta, hogy

a két államban változatlanul vannak olyan magyarok, akiknél szünetel az internetkapcsolat, ez nehezíti a kapcsolattartást, az áramszolgáltatás ugyanakkor már helyreállt.

Az Egyesült Államokra szeptember végén sújtott le a Helene hurrikán, Észak- és Dél-Karolina államot érintve, nyomában súlyos árvizek alakultak ki, főként az Appalache-hegység déli vonulatainak lábánál. A két héttel később érkező Milton hurrikán szintén hatalmas károkat okozott, emberáldozatot is követelve.

A floridai magyarság több mint egy tucat szervezete a Magyar Közösségi Egyház szervezésében indított gyűjtést Hurrikánsegély néven, amelyhez október végéig várják a felajánlásokat. A felhívás szerint a természeti katasztrófák következtében több floridai család is teljes mértékben elveszítette otthonát.

A két hurrikán, a Helene és a Milton Florida nyugati partjainál érte el az Egyesült Államok szárazföldjét, azon a részen, ahol nagyobb magyar közösségek élnek - mondta el Pazaurek Piros tiszteletbeli konzul, a Hungarian Hub alapítója és vezetője az MTI-nek. A Daytona Beach-en élő magyar közösségi vezető arról is beszámolt, hogy a Milton hurrikán Sarasota és Daytona magyarjait érintette a legsúlyosabban, mind víz-, mind szélkárok formájában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában