csökkenés

2019.09.15. 07:56

Az olajpiacra is hatással voltak a dróntámadások

Több mint a felére csökkent átmenetileg a szaúdi napi olajkitermelés azután, hogy a jemeni húszi lázadók dróntámadásokat intéztek két szaúdi olajterminál ellen – ismerte el vasárnapra virradóra rijádi kormány és az Aramco szaúdi olajvállalat.

Közlésük szerint a dróntámadások okozta robbanások következtében 5,7 millió hordóval csökkent a napi olajkitermelés, ami több mint a fele a szaúdi olajkitermelésnek, és mintegy öt százaléka a világ napi olajkitermelésének. A veszteségek egy részét az olajtartalékot tartalmazó tározókból fogják pótolni.

Az illetékes amerikai hatóságok adatai szerint Szaúd-Arábia naponta átlagosan 10 millió hordó olajat termel, az augusztusi átlag pedig 9,85 millió volt.

A rijádi kormány szerint a támadás következtében jelentősen csökkent az olajkitermeléskor keletkező kísérő gáz mennyisége is.

A jemeni húszi lázadók elismerték, hogy szombat hajnalban tíz drónnal intéztek támadásokat két szaúdi olajterminál ellen. Egyik szóvivőjük közölte, hogy ez jogos válasz volt arra, hogy a szaúdiak vezette katonai koalíció beavatkozott a jemeni polgárháborúba a kormány oldalán. A húszik által működtetett tévének nyilatkozva fogadkozott, hogy a következő akciók kiterjettebbek és fájdalmasabbak lesznek a szaúdi rezsimnek.

Az egyik támadás az Abkaik kormányzóság Bukjak nevű helységében lévő olajterminált érte, amely az Aramco közlése szerint a világ legnagyobb olajfinomítója. A másik célba vett terminál a Huraisz kormányzóságban lévő olajmezőhöz tartozik, amely a második legnagyobb olajmező az országban. Az üzemekben robbanások történtek és tűz ütött ki. A tüzeket rövid időn belül eloltották, senkinek sem esett baja.

A támadások után Donald Trump amerikai elnök felhívta telefonon Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst, és biztosítsa arról, az Egyesült Államok kész együttműködni a királyság biztonságának és stabilitásának megőrzésében. Jóllehet a húszik elismerték, hogy ők hajtották végre a támadásokat, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az őket támogató Iránt tette felelőssé értük, és azt mondta: nincs bizonyíték arra, hogy Jemenből érkezett a támadás.

Az amerikai kormány közölte, hogy szükség eseték kész hozzányúlni a stratégiai olajtartalékaihoz, hogy stabilizálja a támadások miatt megingott olajpiacot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában