betegség

2019.06.11. 05:21

Kanyarójárványt hirdettek a Kongói Demokratikus Köztársaságban

Tavaly összesen 65 098 kanyarógyanús esetet regisztráltak.

Kanyarójárványt hirdettek a Kongói Demokratikus Köztársaságban hétfőn, miután drámai mértékben nőtt a megbetegedések száma – közölte az egészségügyi minisztérium.

Az év eleje óta a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest 700 százalékkal nőtt a kanyarós megbetegedések száma. Az idén az egészségügyi hatóságok mintegy 87 ezer beteg esetében állapították meg a kanyaró gyanúját, a halálozási ráta pedig 1,8 százalékos volt.

A tavalyi év egészében 65 098 kanyarógyanús esetet regisztráltak.

Kongóban 18 évvel ezelőtt, 2001-ben indítottak oltási kampányt a kanyaró megfékezésére, s hogy csökkentsék a halálesetek számát. Az egészségügyi minisztérium hétfői közlése szerint azonban a vakcináció nehézségekbe ütközik a többi között a biztonság hiánya, a nagy távolságok és az erős migráció miatt.

Az egészségügyi hatóságok az idén fokozták erőfeszítéseiket, és csak áprilisban kétmilliónál több gyereket oltottak be, az elkövetkező napokban pedig még másfél millió ember kapja meg az oltást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában