Dorosz Dávid

2020.11.19. 21:39

Lemondott az egyik budapesti főpolgármester-helyettes

Lemondott Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes (Párbeszéd) – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán csütörtök este. Dorosz Dávid ugyancsak a Facebookon azt közölte, december 31-ével mond le posztjáról.

A főpolgármester azt írta: csütörtök este kapta meg Dorosz Dávid lemondó levelét, aki úgy döntött, hogy „a pozíció és tisztség helyett a munkát választja”, a Párbeszédet, illetve a közös ellenzéket segítve kizárólag a kormányváltásért dolgozik.

Közölte: pártja felkérte, hogy újonnan megválasztott elnökségi tagként legyen az országgyűlési választási felkészülés vezetője. Ezért úgy döntött, hogy a kormányváltást előkészítő közös ellenzéki programra és kampányra összpontosítja minden energiáját.

Karácsony Gergely közölte: elfogadta a lemondást, és köszönetet mondott Dorosz Dávid munkájáért, akinek vezetésével a klímavédelem tucatnyi városházi munkatárs addigi „földalatti” munkájából központi üggyé vált.

Az Origo ugyanakkor hozzátette: sokatmondó, hogy miután a Facebookra azzal rakta ki a lemondást, hogy ma benyújtja (vagyis még nem tette meg), Karácsony Gergely alig negyedóra múlva már hosszú üzenetben válaszolt is rá, szintén a Facebookon, hogy elfogadta.

Az portál szerint Dorosz lemondása előre megtervezett volt, és olyan gyorsan kellett végrehajtani, hogy még a látszattal sem törődhettek. Hozzátették: Dorosz Karácsony bizalmi embere, korábbi kampányfőnöke volt, így nyilvánvaló, hogy jelentősen gyengült a főpolgármester. Gyurcsány Ferenc viszont erősödött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában