beiktatás

2020.01.16. 16:44

Megszavazta Misusztyin miniszterelnöki kinevezését az orosz parlament

Putyin elnök rendeletben már véglegesítette is a döntést.

A jelöltet 383 képviselő támogatta, 41 pedig tartózkodott. Nemmel senki sem szavazott, a 450 képviselő közül több az alkotmányozó munkatanács tagjaként maradt távol a szavazással egy időben megtartott tanácskozás miatt, amelyen részt vett Putyin is.

Az állami dumának (az alsóháznak) a hatályos alkotmány értelmében jelenleg véleményezési joga van, kinevezési ügyekben döntési joga várhatóan csak a Putyin által szerdán kezdeményezett alaptörvény-reform után lesz.

Vjacseszlav Vologyin házelnök a csütörtöki plenáris ülésen közölte: Misusztyinnak az állami dumában folytatott konzultációk során azt tanácsolták, hogy az előző kormány több tagját tartsa meg. Az RBK gazdasági lap Vologyin egyik tanácsadójára hivatkozva azt írta, hogy a honatyák a munkaügyi, az egészségügyi, a kulturális és a közoktatási tárca működésével kapcsolatban komoly kifogásokat emeltek.

Misusztyin a szavazást megelőzően elmondott beszédében kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnök szerdai üzenetét „a szociális igazságosság hagyományos értékeken alapuló és az emberek felé forduló” programként kell értelmezni. „Az első helyen áll a gyerekekről, a családról, a jólétről és a növekedésről, az életminőség javításáról való gondoskodás” – hangoztatta.

A kormányfőjelölt egyúttal kilátásba helyezte a nemzeti fejlesztési projektek megvalósításának felgyorsítását, és közölte, hogy a munkákért a kormánytagok személyesen felelnek majd. Mint mondta, a megvalósításokhoz szükséges eszközök – 450 milliárd rubel – a makrogazdasági stabilitásnak köszönhetően rendelkezésre állnak.

A kijelölt kormányfő államigazgatási reformjának végrehajtását, valamint a gazdaság digitalizálását és technológiai fejlesztését, továbbá az agrárexport növelését ígérete. Megfogadta, hogy felszámolja az üzleti tevékenységet gátoló akadályokat, javítja a befektetési légkört, valamint szorosan együtt fog működni a parlamenttel és a régiókkal.

Az 54. életévét márciusban betöltő miniszterelnököt technokratának tartják. Kinevezésével kapcsolatban több orosz lap is rámutatott arra, hogy egyetlen hatalmi csoportosuláshoz sem tartozik, mindenkivel rendezett a viszonya, és kifejezetten jóban van az elnöki hivatal második emberével, a vezetői káderutánpótlást felügyelő Szergej Kirijenkóval, aki korábban maga is volt már kormányfő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában