Zsákutca

2021.11.22. 22:37

Menczer: Brüsszel továbbra is ugyanabba az irányba halad a migráció terén

Az illegális migráció kérdésében Brüsszel ugyanabba az irányba halad, mint korábban – emelte ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

Menczer Tamást a többi között annak apropóján kérdezték, hogy kedden Budapesten tanácskoznak a visegrádi országok (Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország) kormányfői a migrációról.

A „helyzet érdemben változatlan”.

Brüsszelben továbbra is meghatározóak az olyan „bevándorláspárti” politikusok, akik a migrációt nem problémának tekintik. Sőt úgy gondolják, a migráció jelenti a megoldást Európa összes problémájára – mondta, hozzátéve: a magyar kormány továbbra is problémának tartja az illegális migrációt.

Ylva Johansson uniós belügyi biztos egyes kijelentéseit rémisztőnek nevezte az államtitkár. Példaként említette, hogy a biztos korábban arról beszélt, a migránsok nélkül Európa nem tudott volna felülkerekedni a koronavírus-járványon, de – Menczer Tamás szavai szerint – azt is mondta, hogy a befogadó nemzeteknek kell „jobban alkalmazkodniuk a bevándorlókhoz”.

Brüsszelben már rég ki kellett volna mondani: „Európába illegálisan nem jöhet be senki” – jelentette ki Menczer Tamás, megjegyezve: „akkor a bajok jelentős részét megúszhattuk volna”.

Az államtitkárt kérdezték Orbán Viktor miniszterelnök Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének írt leveléről is. Ennek kapcsán azt mondta, a magyar miniszterelnök egyértelműen fogalmazott: azon tagállamokat, amelyek saját és Európa határait védik, nem szabad támadni. Menczer Tamás azt is kiemelte: Magyarország szolidáris Lengyelországgal, amely védi a határt.

Orbán Viktor levelében hangsúlyozta továbbá – a magyar kormány által évek óta hangoztatott álláspontot -, hogy lépéseket kell tenni az európai határok megvédése érdekében – mondta Menczer Tamás, aki szerint az elmúlt években Brüsszelben semmilyen érdemi határvédelmi döntést nem hoztak.

A hétfőn kezdődött oltási akcióhétről szólva a KKM államtitkára mindenkit az oltás felvételére buzdított.

A statisztikák világosak – szögezte le, kifejtve: az oltatlanok tízszer nagyobb valószínűséggel kapják el a koronavírust és nagyobb az esélyük a súlyos tünetekre is.

Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy az oltás az egyetlen lehetséges út, hogy „a normálishoz legközelebbi kerékvágásban” mehessen az élet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában