Járvány

2020.04.23. 16:05

Palkovics: májustól szigorú menetrend mellett kezdődik a gazdaság újraindítása

Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését, a korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági következményekkel jár – közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hozzátéve: a magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy tervet állítsanak össze a gazdaság újraindítására, ami azonban csak fokozatosan, szigorú menetrend mellett történhet meg.

Debrecen, 2020. április 9. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén 2020. április 9-én. Palkovics László elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt elindított gazdaságvédelmi akcióterv legfontosabb feladata a munkahelyek megõrzése. Az üzemben a koronavírus-járvány miatti kéthetes leállást követõen, a szükséges óvintézkedések mellett újraindult az autóbuszgyártás. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére online tudományos konferenciát tartanak a kutatásoknak a koronavírus terjedésének fékezését, az egészségügy felkészülését szolgáló beavatkozások megalapozásában játszott szerepéről. Az esemény célja az, hogy lehetőséget biztosítson a járványügyi intézkedések szakmai háttereként szolgáló elemzések, modellszámítások megismerésére – ismerteti az ITM közleménye.

A járvány az első ütemben azt követelte meg, hogy terjedési sebességének csökkentésével időt nyerjünk az egészségügyi felkészülésre – olvasható a dokumentumban, amely emlékeztet, hogy az emberek közötti kontaktusok számának drasztikus csökkentése az állampolgárok felelős magatartásának köszönhetően eredményes stratégiának bizonyult.

Az ITM emlékeztet: a kormányzati intézkedések társadalmi elfogadottsága magas szintű, a társadalmi kontaktusok száma településtípusonként 70-90 százalékkal csökkent, így áprilisban a napi újonnan megerősített és bejelentett esetszám 14 és 210 között ingadozott hazánkban, ráadásul az esetek jelentős hányada néhány zárt közösségben, jellemzően kórházi osztályokon, szociális vagy idősotthonokban bekövetkezett fertőzésekhez köthető. A jelenlegi ismeretek szerint ezeken kívül április első felében naponta 7 és 48 közötti megbetegedést jelentettek, leginkább egy-egy háztartáson belül alakulnak ki néhány fős terjedési láncok, amelyek megszakadnak – teszi hozzá a minisztérium.

Az új koronavírus tehát nem tudott utat törni, a hatékonynak bizonyult korlátozó intézkedések elrendelése óta a nem intézményi halmozódásokhoz köthető megbetegedések száma meglehetősen stabil, az országos kiterjedésű járványt a védekezés első fázisában sikerült elkerülni Magyarországon – összegez a közlemény.

Palkovics László a konferencia nyitóelőadásában elmondta, a megtett lépésekkel és a magyar emberek felelős magatartásának köszönhetően értékes időt nyertünk arra, hogy az egészségügy felkészültségét magasabb szintre emeljük. Hozzátette azonban, hogy a széles körű korlátozó intézkedések fenntartása az ország gazdaságára hosszú távon káros, ezért a védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuló meghatározása.

A hazai kutatási kapacitások, a tudományos élet képviselőinek szakértelme rendelkezésre áll ahhoz, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban kellő megalapozottsággal mehessen végbe

- hangsúlyozta a miniszter.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével egy hónapja epidemiológusokból, matematikai modellezőkből és az egészségügyi ellátórendszer adatait elemző szakemberekből álló munkacsoportok térképezik fel a járvány terjedésével kapcsolatos folyamatokat, kilátásokat. A kutatók munkáját a társadalmi kapcsolatok alakulását vizsgáló hálózatkutatók és szociológusok is támogatják. A szakemberek kapcsolatban állnak a Jakab Ferenc professzor vezette koronavírus-kutatócsoporttal. Munkájukat nagyban segítik a már több mint 350 ezer kitöltésnél járó online kérdőívre adott válaszok is, amelynek kitöltésére továbbra is buzdítanak.

Borítókép: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond egy vállalati ünnepségen 2020. április 9-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában