Cserkészet

2019.05.17. 19:35

Rétvári: fontos az államnak, hogy a fiatalok élete minél tartalmasabb legyen

Fontos célja az államnak, hogy a fiatalok élete minél tartalmasabb legyen – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Pannonhalmán sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence a Magyar Cserkészszövetség és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) által megvalósított Lépj át a határaidon! elnevezésű európai uniós projekt kapcsán azt hangoztatta, hogy a program abban segíti a fiatalokat, hogy megéljék, erősítsék magyarságukat, értékeljék az épített és természeti környezetet, ápolja a hagyományokat és családi életre nevel, amely az alapja lehet a hazaszeretetnek.

Ma olyan világban élünk, ahol nagyon erős veszélyek fenyegetik mindezt – tette hozzá. Kiemelte, hogy

a cserkészszövetség jó partnere az államnak, mert bár egy világszervezet, de Magyarországon mégis tudja növelni a nemzettudatot.

Vannak olyan nemzetközi szervezetek, amelyek ezt teszik, de vannak olyanok is, amelyek célt tévesztettek és úgy vélik, a határokon való átlépésnek a nemzeti öntudat lebontásával kell egybeesnie. Ez értékválasztási kérdés – fűzte hozzá.

Rétvári Bence megemlítette azt is, hogy a cserkészet révén a fiatalok a közösség részévé válnak, amely céllal, tartalommal van megtöltve.

Hozzátette, hogy a szövetség és az EMET ebben a projektben olyan értékalapot nyújthat más szervezeteknek, amelyek köré a fiatalok össze tudnak gyűlni, sikerességét pedig az is jelzi, hogy a jelenleg félidejénél tartó programban már most annyi fiatalt értek el, mint amennyi a támogatási szerződésben szerepel.

Kovács-Pifka Péter, az EMET stratégiai tervezésért és európai uniós projektekért felelős főigazgató-helyettese azt emelte ki, hogy a Lépj át a határaidon! projektben eddig 25 szakmai napot tartottak, ahol egyebek mellett az EMET-nél elérhető pályázatokról és a pályázatok sikeres elnyeréséről is beszélnek. A főigazgató-helyettes az MTI-nek elmondta, hogy a pályázat keretösszege egymilliárd forint.

A fiatalok csupán negyede tagja valamely közösségnek

Pótor József, a Magyar Cserkészszövetség ügyvezetője arról beszélt, hogy a Lépj át a határaidon! elnevezésű programban azért vesznek részt, mert az összhangban van a szövetség céljaival. Hangsúlyozta, hogy egy felmérés szerint ma Magyarországon a fiataloknak a 25 százaléka egy közösség tagja, amely kevés. A cél az, hogy minél több gyermek tartozzon valamilyen közösséghez, ahol fejlődni tud.

A szövetségnél hangsúlyos szerepet kap a fiatalok nevelése és tanulása, amely azonban nem formális formában történik – mondta. Hozzátette, hogy

olyan kompetenciákat fejlesztenek a cserkészek, amelyeket a munkaerőpiac elvár, vagyis a fiatalok megtanulnak csapatban dolgozni, gondolkodni, hatékony problémamegoldó képességre tesznek szert és megtanulnak felelősséget vállalni.

A Lépj át a határaidon program 2018 elején indult és 2020 végéig tart. Általános célkitűzése, hogy a Kárpát-medence szomszédos országai közötti tematikus együttműködéseket erősítse. Kiemelt célja, hogy a Kárpát-medence magyar cserkészei közötti együttműködéseket megerősítse, új kapcsolatokat hívjon életre, elősegítse a csapatok és cserkészvezetők közötti szakmai tapasztalatcserét és megossza a jó gyakorlatokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában