új törvény

2021.01.08. 16:01

Szélesebb jogkört kapott járványügyi korlátozások bevezetésére a svéd kormány

A svéd kormány szélesebb jogkört kapott pénteken a parlamenttől járványügyi korlátozások bevezetésére a koronavírus-járvány miatt: ez alapján most először akár be is zárathatnak kereskedelmi és vendéglátóipari egységeket, leállíthatják a tömegközlekedést és megbüntethetik a távolságtartást be nem tartó embereket.

A legtöbb európai országtól eltérően Svédországban eddig főleg csak nem kötelezően betartandó intézkedéseket vezettek be, részben azért, mert a kormánynak nem volt törvényi felhatalmazása szigorú szabályok meghozatalára, noha nem is kért ilyet. Az új törvény lehetőséget ad a végrehajtó hatalomnak arra, hogy akár szelektíven, akár általánosan korlátozza a szolgáltatások működését és a közterületen gyülekező emberek számát, de végső soron teljesen be is zárathat éttermeket, üzleteket.

Lena Hallegren egészségügyi miniszter a törvénytervezet parlamenti vitájában elmondta, hogy ez az első olyan lehetősége a kormánynak, amikor gondosan ki tudja dolgozni az intézkedéseket úgy, hogy hatékonyan védekezni tudjanak a vírus terjedése ellen anélkül, hogy fölöslegesen korlátoznák a társadalom életét. Egy tévéinterjúban azt mondta a miniszter: ilyen széles jogkörre a kormánynak nem volt szüksége a járvány első hullámában, tavaly tavasszal, nyáron pedig már enyhülni látszott a terjedés, csak ősszel kellett komolyabb intézkedéseket fontolóra venni.

A maszkviselést még csak nem is ajánlották sokáig a közösségi terekben, nemhogy kötelezővé tegyék. Most is – csütörtöktől – csak ajánlják hivatalosan a tömegközlekedésben a napi csúcsforgalmi időszakokban – jegyezte meg az AFP hírügynökség.

A parlamenti és társadalmi vitában sokan bírálták a kormányt amiatt, hogy túl sokára – csak decemberben – nyújtott be olyan törtvénytervezetet, amely alapján széleskörű felhatalmazást kap a járvány második hulláma elleni hatékony védekezéshez. Sőt, eredetileg a kormány azt akarta, hogy csak márciustól legyen nagyobb hatásköre, aztán előrehozták ezt január 10-ére, mert az egészségügyi ellátórendszer ismét nagy nyomás alá került. A parlament nagy többséggel szavazta meg pénteken az új törvényt.

A jogszabály azonban nem ad felhatalmazást a kormánynak arra, hogy kijárási vagy utazási tilalmat vezessen be.

A 10,3 millió lakosú országban az utóbbi három napban 12 536 új fertőzöttet regisztráltak, eddig összesen 480 ezret. Eddig 9262-en haltak bele a Covid-19 betegségbe a járvány kezdete óta, ami azonos lakosságszámra vetítve többszöröse a többi észak-európai ország esetszámának – és majdnem annyi, mint a járvány tavaszi kezdetén Svédországban -, de kevesebb, mint most sok délebbi európai országban, amely viszont bevezetett kijárási korlátozásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában