Te miben méred a sikert? Pénzben, lájkokban vagy éppen mosolyban?

Először is nem árt tisztázni, mi a siker: egy kitűzött cél elérése. Legyen jó tanuló a gyerekünk, ezért leülünk vele hazaérve és tanulunk, vagy magántanárt fogadunk. Jussak el az Antarktiszra, mert akkor egy olyan helyre is eljutok, ahova csak nagyon kevesek. Kapjam meg azt a zsíros állást, hogy ne kelljen a Penny akciós újságban az árakat böngészni. Felnőttként mind magunk dönthetjük el, milyen cél eléréséért küzdünk. Míg az iskolapadban ülünk, egyértelmű, mivel mérjük a sikert. 1-esek és 5-ösök között lavírozunk nap mint nap, igyekszünk megfelelni a világos elvárásoknak. Van elég szereplő körülöttünk, akik ösztönöznek: szülők, nagyszülők, tanárok, idővel pedig mi magunk ébredünk rá, miben vagyunk jók, miben tudunk könnyűszerrel akár dicséretet is kiharcolni a tanórán.

Más a helyzet a középiskolából, az egyetemről kilépve. Már a felsőoktatás is nagy szabadságot ad, de az igazi „mámor” az iskolák után kezdődik. Először mámornak gondoljuk azt, hogy saját lábra állunk, magunk dönthetünk céljainkról, pénzt keresünk és mi döntjük el, hol és mit dolgozunk. Ha szerencsénk van, olyan munkahelyen dolgozhatunk és olyan munkát végezhetünk, ami örömöt okoz nekünk. De a többség hamar arra döbben rá, hogy a mókuskerék nem éppen szórakoztató. Mégis minden nap – ugyanúgy, mint az iskolás lét idején – fel kell kelni, buszra/vonatra/autóba kell szállni és be kell érni a munkahelyre, „hasznosan” kell tölteni a munkaidőt a napi 8-10-12 órában.

Milyen az élet siker nélkül? Milyen az élet célok nélkül? Egyhangú, szürke. Az élet folyamán többször feltesszük (magunknak) a kérdést, hogy mi az élet értelme. Erre a kérdésre mindenkinek magának kell megtalálnia a választ, aszerint, hogy miben lel örömet, mi az, ami lelkesíti. Fontos kérdés a motiváció, az ösztönzés forrása. Vegyük például a szerelembe esést. Amint efféle nagyfokú kötődést érzünk valaki iránt, minél több időt akarunk vele tölteni, boldoggá akarjuk tenni őt. Egy másik példa: elismerésre, csodálatra vágyunk a környezetünktől, így a közösségi profilunkra olyan képeket, megnyilvánulásokat töltünk fel, amikkel lájkokat kapunk (és irigylőket).

A két példánál maradva, azért akarjuk boldoggá tenni és sok időt a szerelmünkkel tölteni, mert fenn akarjuk tartani a szerelmes érzés állapotát. Illetve, azért árasztjuk el különleges helyszíneken készült képekkel az internetet, mert tetszeni akarunk másoknak. A létfenntartás mellett alapvető ösztönünk a fajfenntartás, és ez rögtön kézenfekvő célnak mutatkozik. Egy gyermek megszülése és érett felnőtté nevelése hosszú távú feladat, ami rengeteg rövidebb távú feladatot foglal magába. (Főleg a 21. században terjed az a nézőpont, hogy ezt a célt elutasítják emberek. Helyette hatalmat, befolyást, minél több pénzt, az élvezetek hajszolását tűzik zászlójukra.)

És felvetődhet a kérdés: minél több energiát és időt igényel egy cél elérése, annál tartósabb a sikerélmény? Tessék elgondolkozni ezen amellett, hogy újabb és újabb célokat tűzünk ki magunk elé. A célok eléréséhez határozzuk meg a feladatokat, lássuk el határidővel a feladatok teljesítését és máris jobban fogjuk érezni magunkat, akár mozgalmasnak és boldognak, akár egyhangúnak és szürkének érezzük életünket. Mert rend és egy kisebb elvárásrendszer mentén kezdünk naponta működni. Hajrá!