Nagy Gergő

2019.11.28. 07:00

Bulizzunk biztonságosan!

Minden korosztálynak szüksége van kikapcsolódásra, ami viszont veszélyt rejthet magában, főleg a fiatalok számára.

Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Ezért kell odafigyelni, hogy kivel barátkozunk, és milyen itallal kínálnak minket. Mellőzzük a szeszes és a bódító italokat, mert ezek veszélyesek a környezetünkre és saját magunkra is. Nélkülük is jól érezhetjük magunkat.

Az elővigyázatosság az oda- és visszaútnál sem árt, hiszen ha nem figyelünk a közlekedésre, akkor könnyen megtörténhet a baleset. Természetesen barátainkra is illik figyelni, és ha bajt észlelünk, akkor azonnal menjünk oda hozzájuk, és hívjunk segítséget. Az a régi jó tanács is érvényes, miszerint nem szabad idegenektől semmit sem elfogadni, mert ha rosszindulatú emberekkel találkozunk, tragikus következményei lehetnek.

Ha bulizni indulunk, érdemes több személlyel menni, mert így veszélyhelyzetben vagy baleset esetén vigyázni tudunk egymásra. Figyelni kell arra is, hogy mennyi szeszes italt fogyasztunk, hiszen a mértékletesség fontos szempont. Bárhol bulizzunk, az a legfontosabb, hogy biztonságosan, kulturáltan tegyük, abból baj még sosem volt.

Nagy Gergő, Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!