A legjobbat kihozni minden szinten

Hajdú-Bihar - A Létavértest irányító Zoran Szpisljaknak határozott céljai vannak az NB III-as gárda élén.

A szerb tréner, Zoran Szpisljak 2007 és 2010 között volt a Herczeg András vezette szakmai stáb tagja (Bücs Zsolt és Mező József alkotta még a szűkebb csapatot) a DVSC-nél. Abban az időben a bajnoki és a kupagyőzelmek mellett a Loki bejutott a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörébe is, azaz nemzetközi szinten is tényezővé vált a debreceni labdarúgás. A magyar gyökerekkel is büszkélkedő Szpisljak a nyáron visszatért a régióba, július óta a Létavértes vezetőedzője.

Mi történt Zoran Szpisljakkal azóta, hogy 2010 decemberében lejárt a szerződése a szakmai stábnak Debrecenben?

Zoran Szpisljak: Visszatértem korábbi lakhelyemre, Angliába, szakmai utakat ejtettem meg különböző csapatoknál, elsősorban a talentumok felfedezését, a tehetséggondozást kutattam, ugyanezen okból jártam Spanyolországban és Németországban is. De tanulmányoztam a maratoni futók edzésmunkáját is, Jamaikában pedig sprinterek felkészülésére voltam kíváncsi. Aztán 2011 augusztusában hívott Leo Beenhakker, aki az Újpestnél dolgozott akkoriban, a szakmai elképzelésem találkozó a holland szakemberével, ezért meg tudtunk állapodni a lila-fehérekkel. A cél a biztos bentmaradás volt, illetve minél jobban szerepelni a Magyar Kupában, ott az elődöntőig jutottunk a csapattal. Tavaly tavasszal elváltak az útjaink, ugyanis nem értettem egyet az Újpesten felvázolt koncepcióval, ha a mostani eredményeiket nézem, látható, nem véletlenül döntöttem úgy, ahogy. Az ezt követő időszakban jártam a Barcelonánál, a Real Madridnál és a Dortmundnál is, illetve angol gárdáknál. Az a filozófiám, hogy ha tanulok, akkor azt a legjobbaktól tegyem, ezeknél a csapatoknál olyan információkat gyűjtöttem, amelyeket bármilyen szinten hasznosítani lehet. Nagyon sok olyan területe van a futballnak, ahol nem az anyagiak játsszák a főszerepet, ezekre nagyon figyeltem, hiszen lényeges a kellő hozzáállás és a megfelelő célok kitűzése is. A sérülések megelőzése szintén nagyon fontos és érdekes terep a számomra.

A válogatott bukaresti és amszterdami leszereplése óta össztűz alá került a szakma hazánkban, a magyar focit ostorozza most a szurkoló és a médiumok túlnyomó többsége is. Ön hol kezdené a labdarúgásunk megreformálását?

Zoran Szpisljak: Úgy vélem, az alapoknál kell kezdeni a munkát. A tehetségek kiválasztása és megfelelő kiaknázása roppant fontos. S nem csak az extra talentumokról van szó, hiszen azok hamar kitűnnek, ám azokból, akik a második, harmadik vonalba tartoznak, ugyanúgy nagy játékosokat lehet nevelni. Véleményem szerint egy gyerek először szeresse meg a sportágat, jöjjön rá, hogy mindenek felett ez egy játék. 12-13 évesen, amikor már dolgozik bennük a játék öröme, le kell fektetni a technikai alapokat, majd ha ez megvan, jöhet a fizikális képzés. A srácokban ekkor már 65 százalékban ott van a sportághoz szükséges fizikai erő, a maradék harmincötöt kell még hozzátenni a szakembereknek. Tizennyolc évesen pedig ott kell, hogy kopogtasson a labdarúgó az első csapat ajtaján. Egy 20-21 éves focista már nem tehetség, ez téves felfogás, egy ilyen korú játékos lehet nagyszerű NB II-es vagy NB III-as futballista, de tehetségnek 18 éves korára megszűnik lenni egy fiatal. Hangsúlyozom, itt a magyar futballistákról van szó, mert ugyan kellenek a megfelelő képességű külföldiek is, de a cél, hogy olyan hazai tehetségeket neveljünk, akik akár az első osztályban, akár a nemzetközi szinten versenyképesek legyenek.

A Létavértes az Ön irányításával vezeti az NB III. Keleti csoportját, minek köszönhető ez kitűnő szereplés és mi Zoran Szpisljak közelebbi, illetve távolabbi célja?

Zoran Szpisljak: Az elsődleges most az, hogy minél jobban szerepeljünk a Létával, ott vagyunk az első helyen, de ezt megtartani nehezebb lesz, mint az élre kerülni. Meg kell tanulnunk elbírni a nyomást, ami a listavezetőre nehezedik. Szeretnénk feljutni az NB II-be, hogy a Lokinak minden osztályban legyen egy csapata, ahol a labdarúgók fejlődhetnek. Büszke vagyok rá, hogy kialakítottunk egy olyan szisztémát, amely a sérülések megelőzését tartja szem előtt. Talán nem véletlen, hogy amióta elkezdtük a munkát, nem történt olyan sérülés a csapatnál, amelyet ne előzött volna meg közvetlen testi kontaktus, igaz, szerencsére ez utóbbi sem gyakori nálunk. Nap mint azért kell dolgozni, hogy a játékosok megfelelő edzésmunkát végezzenek, a szükséges terhelést kapják meg és akkor olyan tizenegy futhat ki a pályára hétről hétre, amelynek játékában örömét leli szurkoló, játékos, edző, újságíró, vagyis mindenki. Ami a hosszútávú terveimet illeti, szeretnék idővel újra az NB I-ben dolgozni, de valójában mindegy, melyik osztályban dolgozom, szeretném a munkámat a lehető legjobban végezni.

HBN