A pálya borítása mindegy, csak kapu legyen rajta

Hajdú-Bihar - Szalánczi Zoltán a nagypályán, a teremben és a homokban is megállja a helyét.

Testnevelő tanár, edzői papírja van, jelenleg kereskedelem és marketing szakos hallgató, emellett hálóőr az NB III-as Ebes KKSE (labdarúgás), az NB I-es DEAC Futsal Club (futsal), és Goldwin Pluss (strandfoci) csapataiban, valamint kapusedző a Debreceni Labdarúgó Akadémián (DLA). Kevés ember van, aki ennyi mindent csinál egyszerre önszántából, és még élvezi is, pedig a debreceni születésű Szalánczi Zoltán ilyen. Igaz, saját bevallása szerint is kell egy kis flúg mindehhez, ami ráadásul rengeteg áldozattal is jár, de számára mégis megéri. Hogy miért, arról ő maga számolt be a Naplónak.

Megfogta a miliő

– Édesapám labdarúgóedző, így neki is nagy szerepe volt abban, hogy ebbe az irányba indultam el. Először iskolai szinten kezdtem el focizni, majd pedig a DVSC korosztályos csapataiban rúgtam a bőrt. Tizenhárom éves koromtól U20-ig az összes korosztályos válogatottnak, illetve a Loki összes korosztályos csapatának a tagja voltam, Létavértesen, a DVSC fiókcsapatában is játszottam, valamint egy felkészülést az NB I-es együttesnél is eltöltöttem, azonban egy sajnálatos sérülés keresztbe húzta az élvonalt illető számításaimat. Miután Debrecenben nem kaptam elég lehetőséget, eligazoltam NB II-be, majd rájöttem, inkább a tanulmányaimra kell koncentrálnom, így kötöttem ki a harmadosztályban – mondta el a kezdeteket Szalánczi Zoltán, aki azt is elárulta, miért lett belőle éppen kapus.

– Azt szokták mondani, a kis duci gyerekeket mindig a kapuba állítják, nálam nem ez volt a helyzet. Szeretek mezőnyben is játszani, de megfogott a kapusposzt miliője, tetszik, hogy ez a csapatsporton belül egy egyéni sportág.

A cikk folytatását a Hajdú-bihari Napló október 10-i, csütörtöki számában olvashatják.