Sport

2017.09.25. 15:02

DVSC: „Ez az igazi arcunk”

Debrecen - Megvan az ötödik Loki-siker is zsinórban, a hétvégén Újpestre utazik a csapat.

Debrecen - Megvan az ötödik Loki-siker is zsinórban, a hétvégén Újpestre utazik a csapat.

Már a dobogón foglal helyett a DVSC együttese, miután szombaton este sima, 3–0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia felett a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzésen Varga Kevin nyitotta meg a gólok sorát, majd a második játékrészben Könyves Norbert és Tőzsér Dániel is beköszönt Hegedüsnek, teljessé téve a hajdúsági szurkolók örömét. Különösen Tőzsér találata volt látványos, majdnem 30 méterről zúdított egy szabadrúgást ballal a jobb felső sarokba.

Újra megpróbálta

– Már akkor éreztem, hogy jó lesz a lövés, amikor elrúgtam a labdát – nyilatkozta a Naplónak a Loki csapatkapitánya. – Az első félidőben is volt egy lehetőségem hasonló szögből, mindkét esetnél ugyanúgy állította föl a sorfalat a kapus, szerintem az elsőt jobban eltaláltam, de pár centit tévedtem. Mikor láttam, hogy újabb ilyen szituáció adódik, gondoltam, hogy újra megpróbálom, szerencsére abból már gól lett – árulta el Tőzsér.

A kapitány elmondta, egyáltalán nem ártott a stadion gyepének, hogy szombaton szinte egész nap esett az eső, mint mondta, kifogástalan volt a talaj.

A Debrecen remek teljesítményt nyújt hetek óta, és ezzel már a harmadik helyre kúszott fel a tabellán. Meglepte-e a középpályást ez a kitűnő szereplés?

– Engem egyáltalán nem lepett meg ez, mindig is bíztam a csapatban. Nyilván nem mindig lesz az a bajnokság végéig, hogy mi folyamatosan nyerjük a meccseket. De úgy vélem, a gárdának ez az igazi arca: taktikusan, okosan és alázatosan futballozik.

Az első fordulókban nyögvenyelős volt a szereplésünk, akkor joggal kaptuk a kritikákat, a közvéleményben kisebb pánikhangulat lett úrrá, de mi akkor nem szétestünk, hanem még inkább összefogtunk. Akkor is megbeszéltük a problémákat és ez így van most is, csak a saját dolgunkra szeretnénk figyelni, és jól akarunk játszani a jövőben is”

– fogalmazott a válogatott labdarúgó, aki azzal nem kívánt foglalkozni, mire lehet képes a társaság a bajnokság végén. – Nem gondolkodunk ilyesmin, mindig a következő mérkőzés foglalkoztat bennünket. A hétvégén Újpestre látogatunk, aztán a válogatott meccsek miatt valamivel több időnk lesz még keményebben dolgozni. A kisebb-nagyobb sérülések helyre jöhetnek, a célunk, hogy meccsről meccsre lépegessünk. Ez nem az a keret, amely könnyen kijelentheti, hogy bármire is képes lehet, csak szép csendben dolgozunk.

HBN


[related-post post_id="3626508"]

[related-post post_id="3625964"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!