„Kicsi” még nem tud lelassulni

Debrecen - A Hajós Alfréd-díjat kapott DVSC-legenda, Dombi Tibor idővel felnőtteket is edzene.

Ahogyan minden esztendőben, idén október 23-án is ünnepi közgyűlést tartott Debrecen önkormányzata. A Kölcsey Központban Papp László polgármester adta át a város idei Csokonai-, Hatvani-, Hajós Alfréd- és Boncz László-díjait.

Összegző díj

Az egyik Hajós Alfréd-díjas ezúttal Dombi Tibor, a debreceni labdarúgás egyik kiemelkedő alakja lett. A népszerű „Kicsi” tizenhét évesen került a DVSC-hez, melyben 41 éves koráig 437 élvonalbeli mérkőzésen játszott, ami a legtöbb a Loki történetében. Pályafutása során Németországban és Hollandiában is szerepelt, és a magyar olimpiai válogatott tagjaként ott volt 1996-ban az atlantai játékokon. 35 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott mezét.

Hétszeres magyar bajnok, ötszörös kupagyőztes, ötszörös Szuperkupa-győztes, egyszeres ligakupa-győztes. Jelenleg a Debreceni Labdarúgó Akadémia U17-es csapatának másodedzője.

Dombi mosolyogva mesélt a Naplónak:

Levélben értesítettek róla, hogy megkapom a díjat. Három lap volt a borítékban, a lényeget, a polgármesteri értesítést arról, hogy kitüntetett vagyok, először nem vettem észre, csak pár órával később."

– Nagyon boldog voltam, úgy éreztem, ez egy összegzése a sok elismerésnek, amit kaptam már eddig is. Jó volt a meccsek után a szurkolókkal ünnepelni, csodás volt a bajnoki címeknek együtt örülni, ez a díj pedig mindezek összességének szól valószínűleg. A másik megható dolog az volt számomra, hogy milyen remek emberek kapták már meg előttem. Elég ha csak Garamvölgyi Lajos nevét említem, akit az apámként tiszteltem, Herczeg Andrásét, akivel a legtöbb sikert értük el, vagy Sándor Tamásét, a DVSC valaha volt legjobb futballistájáét. Ez a díj a polcomon a trófeák között a fő helyre került, mert az is nagy dolog, hogy a városvezetés tagjai, akiktől kaptam, egyben Loki-szurkolók is – mondta a tréner, aki erre az alkalomra – bár nem jellemző egyébként rá – inget és zakót öltött.

Kérdés, a fiatalok edzőjeként vajon mit tervez a jövőben.

A focival csak annyi baj van, hogy véges, pedig játszani szerettem a legjobban."

– Nekem már lezárult a pályafutásom, holott egy rockzenész mondjuk még 70 évesen is a színpadon állhat. Jól érzem magam az utánpótlásban dolgozva, nagyon sokat tanulhatok az akadémián a kollégáktól. Korábban azt mondtam, nem akarok tréner lenni, de most már idővel szeretnék felnőtt csapatot is edzeni. Ehhez azonban le kell kicsit lassulnom, mert most még csinálni szeretek mindent az életben, nem beszélni róla, legyen szó mondjuk a maratoni futásról vagy a hegymászásról. Ami biztos, még sokat kell az edzői pályán tapasztalnom.

HBN