Sport

2018.06.01. 10:26

Férfi kosárlabda NB I - A döntő küszöbén a Szolnok

Körmend - A Körmend hazai pályán kikapott a Szolnoktól a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén, ezzel az Olaj 2-0-ra vezet a három sikerig tartó csatában.

Körmend - A Körmend hazai pályán kikapott a Szolnoktól a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén, ezzel az Olaj 2-0-ra vezet a három sikerig tartó csatában.

A párharc hétfői nyitányán az alapszakasz- és Magyar Kupa-győztes szolnokiak simán, 92-72-re verték ellenfelüket, a folytatásban pedig a második negyedben "rázták meg magukat", és a nagyszünetben 45-36-ra vezettek. A Tisza-parti gárdában a szerb Strahinja Milosevic és a csapatkapitány Vojvoda Dávid vitte a prímet, míg az odahaza öt meccs óta veretlen vasiaknál főként Ferencz Csaba remekelt.

A harmadik játékrészben, amely 20-20-szal zárult, maradt a különbség, majd a házigazdák egy 9-2-es rohammal két pontra feljöttek (65-67). A hajrában a Körmendnek megvoltak a lehetőségei, hogy faragjon hátrányán, de két ekkor sem tudott pontnál közelebb férkőzni a keményen védekező Olajhoz. A találkozó legjobbja a hazaiakat erősítő Csorvási Milán lett 21 ponttal.

A 2-0-ra álló párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart, a harmadik meccset vasárnap rendezik Szolnokon.

Eredmény, elődöntő, 2. mérkőzés:

Egis Körmend-Szolnoki Olaj KK 77-80 (25-22, 11-23, 20-20, 21-15)

A párharc állása: 2-0 a Szolnok javára.

Korábban:

Alba Fehérvár - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 94-90 (25-26, 21-22, 27-17, 21-25)

A párharc állása: 1-1.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!