Védéseivel az őrületbe kergette az ellenfeleket

Debrecen - A védései után hangosan kiáltó hálóőrt feldobta, hogy szerettei előtt játszhatott.

A három lokista leányzón – Pénzes Laura, Román Dorina és Tóvizi Petra – kívül még egy hajdú-bihari tagja volt az U20-as világbajnoki címet szerző női kézilabda-válogatottnak. Ráadásul Suba Sára, a váciak fiatal hálóőre főszerepet vállalt az aranyérem megszerzésében, hiszen ő védte a mieink kapuját a norvégok elleni fináléban is. A parádéi után saját magát hangos kiáltással spannoló, a kézilabda alapjait Balmazújvárosban elsajátító játékos egyelőre még emésztgeti az elmúlt hetek történéseit.

Nem adták alább az aranynál

Elmondani nem lehet, mekkora élmény volt ez nekünk. Szerintem ekkora felhajtás és tömeg évek óta nem volt utánpótlás kézilabda tornán, de az is előfordulhat, hogy még sohasem."

– Még nem ülepedett le bennem ez a két hét, még mindig a hatása alatt állok, de azt már most elmondhatom, hogy fantasztikus időszak van mögöttünk. Mindannyian hittünk a végső győzelemben, ez volt a titka annak, hogy mi lettünk végül a legjobbak. A szövetség elvárása az volt, hogy az első négybe jussunk be, de mi a lányokkal megbeszéltük, hogy éremnél – és lehetőleg aranynál – nem adjuk alább. Úgy voltunk vele, ha már ez az utolsó világversenyünk így együtt, szeretnénk megkoronázni az együtt töltött hat esztendőt – árulta el Suba, aki hozzátette, a hazai rendezés miatt volt rajtuk egy kis nyomás, de igyekeztek ettől függetleníteni magunkat, mert különben az nyomot hagyhatott volna a játékukon.

A hálóőr kiemelte, hogy a társaság mindig egy irányba húzott, mindig is egységet alkotott, amely a hazai világbajnokságon csúcspontra jutott.

Nem mumusa a norvégoknak

– Ez volt az igazi erőnk, hogy egymásért is tudtunk küzdeni. Voltak olyan szakaszai a meccsnek, amikor ebből merítettünk: a szívünk, az akaratunk, no meg a közönség biztatása vitt előre minket, és segített magunk mögött hagyni a találkozókon olykor előforduló mélypontokat.

Az elején nem számítottunk rá, hogy sokan lesznek a lelátókon, de aztán ahogy haladtunk előre, egyre több és több szurkoló volt a csarnokban elképesztő hangulatot teremtve, amelyet ezúton is köszönünk nekik. Többen is kérdezték, hogy mumusa vagyok-e a norvégoknak, de erről nincs szó. Évről-évre változnak a csapatok, az aktuális felkészülésnek, videózásnak köszönhető, hogy jól sikerültek az északiak elleni meccsek. De hiába védtem ellenük az átlagnál nagyobb százalékkal, nem láttam rajtuk az elbizonytalanodást, hiszen a skandináv játékosok arról ismertek, hogy rendkívül erősek mentálisan, épp ezért is tartom különösen nagy dolognak, hogy egymás után kétszer is legyőztük őket a tornán.

A védéshez számomra az adott még külön motivációt, hogy tudtam, a családom, a barátaim ott voltak a lelátón, és szorítottak nekem, valamint a csapatnak is. Nagyon örülök, hogy a szemük láttára értük el ezt a sikert.

MSz

[related-post post_id="3923643"]

[related-post post_id="3922765"]

[related-post post_id="3921913"]