Sport

2019.03.04. 14:05

Futott a Loki az eredmény után

Debrecen - Damásdi Alex szerint a Puskás elleni pontatlan játékuknak a nagy iram is lehetett az oka.

Debrecen - Damásdi Alex szerint a Puskás elleni pontatlan játékuknak a nagy iram is lehetett az oka.

Az eredmény ismert: a DVSC labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 23. fordulójában Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen lejátszott bajnokit 2–0-ra elveszítette múlt szombaton. A lelátóról egy sok egyéni hibával játszó debreceni gárdát láthatott az alig ezer néző. Pontatlan passzok, az előrejátékban kevés tervszerűség, míg a védelemben egyéni hibák is jellemezték a játékot az ugyancsak középszerűen futballozó, a mutatott játéka alapján nem túlságosan acélos Puskás Akadémia ellen.

Sok hiba volt

A Lokiból Damásdi Alexnek ez a találkozó volt az első olyan NB I-es mérkőzése, amelyet végigjátszott. – Nem játszottam még végig NB I-es mérkőzést, elég sokat kivett belőlem a derbi. Ilyen Puskás Akadémiára számítottunk: tudtuk róluk, hogy kondícióban jók, és van elképzelésük a fociról. A kontrákból indított támadásaiknál négy-öt ember rendre felért a kapunk elé. Ezt egyébként nehéz volt levédekezni, ebből szerezték a második gólt – beszélt a találkozóról a Loki 26-os mezt viselő játékosa. Damásdi Alex azzal folytatta, hogy igaz, rúgott két gólt a második félidőben a hazai csapat, de az elsőben a debrecenieknek is voltak helyzeteik. Ám azokat nem sikerült értékesíteni. Hogy miért? Erre egyelőre nem tudja a választ.

– Egy jóiramú mérkőzésen vagyunk túl, melyen sokat hibáztunk. De ahol iram van, ott a hibák is becsúsznak. A második félidőben is azt a játékot vittük volna tovább, amit az elsőben produkáltunk, de nagyon hamar jött a tizenegyes. A büntető soha nem jön jól, főleg az összecsapás azon szakaszában nem, amikor mi kaptuk. Mentünk az eredmény után, és volt is két-három helyzetünk, pontosabban helyzetecskénk. De nekünk mindig kifelé, vagy rossz irányba pattant a labda. Azt, hogy elég sok hibával játszunk, a pályán is éreztük, de ez egy ilyen meccs volt. Ezt egyelőre annak tudom be, hogy az iram végig az NB I. átlaga fölötti volt. A Puskás is nyomott minket, ezáltal rá voltunk kényszerülve, hogy gyorsan passzoljunk, ebből is volt a kapujuk előtt gólszerzési lehetőségünk. Nem mondom, hogy minden helyzetben hibáztunk, de középen sokszor pont emiatt vesztettünk labdát – vélekedett Damásdi, majd hozzátette, egy vesztes derbi után természetesen mindenki szomorú vagy ideges az öltözőben. A hét elején megnézik videón a találkozót, értékelik, majd készülnek a következőre, a Mezőkövesd elleni találkozóra, amely a Nagyerdei Stadionban lesz szombaton.

KZS


[related-post post_id="4160393"]

[related-post post_id="4160123"]

[related-post post_id="4159395"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!