Világklasszis

Olyan szédítő sorozatra, amilyet Szoboszlai Dominik produkál, amióta a koronavírus-őrület lecsengésével újraindult az osztrák Bundesliga, évtizedek óta nem volt példa magyar labdarúgótól. A Red Bull Salzburg 19 éves zsenije az eddigi öt júniusi fordulóban és az egy kupameccsen öt gólt és ugyanannyi gólpasszt jegyzett, és minden szószaporításnál többet mond, ha rápillantunk a klubhonlapra; amikor el akarják kerülni a szóismétlést, és nem szeretnék ötvenötödször is leírni, hogy Red Bull Salzburg, egyszerűen „Szobo & Kollegen” a csapat neve.

Egy szó, mint száz: Szoboszlai meghódította Mozart városát. Van már beceneve – nem is egy: hol Szobónak hívják, hol Dominak –, Jesse Marsch, a Red Bull-birodalom New York-i csapatától érkezett vezetőedző pedig világklasszisnak aposztrofálja játékosát, akit a fél Serie A csábít a Napolitól a Milanon át a Juventusig.

Hogy elhamarkodott-e a jelző, nem tudom, bár ami Szobo rúgótechnikáját illeti, arról Martin Dúbravka, a szlovák válogatott és a Newcastle kapusa is tudna egyet s mást mesélni, a gyorsasága, testi ereje pedig még a gladiátorokból álló Red Bull Salzburg nemzetközi, sokszínű társulatából is kiemelkedik.

De 19 éves honfitársunk nemcsak a Salzach-parti várost hódította meg, hanem a magyar futballrajongók szívét is. Olyannyira, hogy momentán benne testesül meg minden reményü(n)k. Dzsudzsák lejárt lemez, Szalai percekre jut szóhoz a Mainzban, Willi Orbán súlyos sérülése után nem tudja visszaszerezni helyét a nagy testvér, az RB Leipzig védelmében, Gulácsi pedig, bármennyire is remek kapus – de „csak” kapus. Sallai Roland ugyan a múltkor szerzett egy ügyes fejes gólt a Freiburgban, de őt meg egy óra után rendszerint lecserélik. Más nincs, marad Szoboszlai.

Nem túlzás, e pillanatban ő a magyar futball, benne látjuk a jövő Détáriját, Kiprichjét, Nyilasiját, talán Puskását.

Hogy ez az abnormálisan felfokozott várakozás teher-e? Igen, Esterházy Mátyás, Szoboszlai menedzsere szerint teher. De édes teher. Amit védence örömmel és alázattal cipel.

Tavaly kint jártam nála a Red Bull Arenában. Úgy bolyongtam a tömött stadionban, mint az anyátlan, elveszett gyerek, halvány fogalmam sem volt, hogyan találom meg a játékost. Egyszer csak megcsörrent a telefonom, Szoboszlai volt az. „Gyere ide az első emeleti sajtóbüféhez, itt várlak.”

Egy nappal korábban azt sem tudta, hogy a világon vagyok, mégis segített, nem érezte nyűgnek az érdeklődésemet. Útba igazított.

Klasszismegoldás volt. Ha úgy tetszik, világklasszis.