Nyomás innen!

A szó hallatán is feláll a hátamon a szőr. Mára eljutottam oda, hogy aki nyomásra hivatkozik, azt nem veszem komolyan.

Talán a két­ezres évek elején szökött be a sportolók szókincsébe a nyomás szó, legalábbis bennem akkor tudatosult, hogy sportoló, edző, vezető mindenhol csak ezt hangoztatja. A nyomás lett az első számú alibi a magyar sportban.

A nagyobbik baj az, hogy ehhez asszisztált a teljes magyar sportközeg, az újságíróktól kezdte a nézőkig mindenki legitimálta a nyomást. Holott pont ennek az ellenkezője lett volna a feladata: szembesíteni az élsportolókat azzal, hogy amikor a versenysportot választották, vajon nem voltak tisztában az eredménykényszerrel, a téttel és a vele járó nyomással? Hiszen az élsport mégiscsak a teljesítményről szól, és csak az viszi valamire, aki elviseli az ezzel járó terhet.

A nyomásérzékenység a férfi- és a női kézilabdaválogatott közötti különbségről jutott az eszembe. A nők tavaly decemberben leszerepeltek a dániai Európa-bajnokságon. Öt meccset elveszítettek, csak kettőt nyertek a tornán, pedig a tavalyi Eb-n minden volt, csak teher nem. Teljesen mindegy volt, hogy hányadik helyen végez a csapat. A szövetség ennek szellemében nem is fogalmazott meg hivatalos elvárást a válogatottal szemben. A tizedik hely után a játékosok megalkották a saját magyarázatukat: a saját maguk által elvárt magas szintnek nem tudtak megfelelni. Feleslegesen pakoltak magukra nyomást, és ez lett a vesztük.

A férfi-kézilabdaválogatott szókészletében is szerepelhet a nyomás, de hála istennek ők ritkán használják. Pedig velük szemben konkrét az elvárás, a negyeddöntőt tűzte ki célul a szövetség elnöksége a januári vb előtt. És amióta ez elhangzott, egy játékos, edző, kapitány, és még a szakmai alelnök sem érezte szükségét, hogy negatív kontextusban használja a bűvös nyomás szót.

Ennek örülök, talán van remény, hogy egyszer s mindenkorra elfelejtjük ezt a szörnyen roncsoló alibit, a gyávák és az alkalmatlanok áltudományos, olcsó kifogását.

A sportoló és a vezető önértékelésének is jót tesz, ha kitörli a szótárából a nyomást, mert ha megteszi, akkor végre valódi képet alkot arról, hogy alkalmas-e egy feladat elvégzésére vagy nem. Ha nem, akkor tegyen meg mindent a fejlődése érdekében, előbb-utóbb rájön, hogy a nyomás az élsport velejárója. Erre hivatkozni nem illik, sőt, tilos. Szóval, felejtsük el a nyomást. Senkinek sem fog hiányozni. Akinek mégis, az sürgősen hagyjon fel az élsporttal!