jegyzet

2021.11.18. 06:30

Nem dübörög…

Novák Miklós

Nem megfelelő a magyar bajnokság színvonala, leginkább e tekintetben maradunk el a riválisainktól – jegyezte meg Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya még Varsóban, a lengyel–magyar világbajnoki selejtező után, amikor arról kérdezték, hogyan léphet előre a csapata a jövőben. Ennél összetettebb a kérdés. Miként egy nappal korábban is utaltunk rá, a válogatottnak vannak olyan alapemberei, akik az NB I-ben futballoznak (Dibusz, Fiola, Botka és Nego), tehát elvileg így is fel lehet készülni a nemzetközi szintre. Sokkal nagyobb gond, hogy ez a kör nem elég tágas,

kevés a meghatározó magyar futballista, hát még a meghatározó fiatal játékos a magyar bajnokságban.

Hogy mennyire kevés, arra kedd este láttunk újabb bizonyítékot. A magyar U21-es válogatott ezúttal Izraeltől kapott kijózanító pofont. A 3–0-s vereséget nem kenhetjük a játékvezetőre, a balszerencsére, az izraeliek minden tekintetben jobbak voltak a mieinknél. A technikai, fizikai lemaradásnál is fájdalmasabb volt talán, hogy a magyar fiatalok képtelenek voltak összpontosítani, többször is hajmeresztő hibát követtek el. Az Európa-bajnoki selejtezőcsoportban Németország, Izrael és Lengyelország is utcahosszal megelőzi a mi fiataljainkat, akik csak Lettországot és San Marinót képesek maguk mögé utasítani. Itt tartunk.

Márpedig az U21-esek képezik a magyar válogatott közvetlen utánpótlását, néhány éven belül ezeknek az ifjú játékosoknak kellene alkotni a felnőtt csapat gerincét.

Gera Zoltán együtteséből Kiss Tamás felkerült a felnőttek közé, a megelőlegezett bizalom jeleként San Marino ellen Balogh Botond is bemutatkozhatott. Rajtuk kívül Csontos Dominik, a szerbiai Verbászon született, ma már az AC Milanban pallérozódó Kerkez Milos, Szánthó Regő, valamint Németh András áll ehhez a legközelebb. Szánthó ­esete, mondhatni, az állatorvosi ló példája a magyar futballban. Az FTC 2020 januárjában igazolta le Győrből a tehetséges, ballábas támadót, majd először Soroksárra és Zalaegerszegre adta kölcsön. Szánthó az előző idényben olyan teljesítményt nyújtott a ZTE-nél, hogy a Fradi 2021 nyarán már megtartotta. Igen ám, de nem fér be a csapatba, avagy nem kap lehetőséget, s szép lassan lemarad a korosztályától.

Csak ismételni tudjuk magunkat: az utánpótlásnak kellene előrelépni a magyar labdarúgás fejlődése érdekében. Persze ezt eddig is tudtuk, s ezt szajkózzuk évtizedek óta. A tehetségek mégis elmaradnak. S a következő években nem is remélhetünk csodát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!