Magány

Nem meglepetés, hogy a magyar sportolók közül Szoboszlai Dominik nevére kerestek rá a legtöbben az interneten 2023-ban. A Google minden évben elkészíti országokra lebontva a kategóriánkénti toplistáit, amelyek azt is objektívan mutatják meg, hogy kik azok az emberek, akikre a legtöbb figyelem irányult. Ugye a számok nem hazudnak, és az eredmény visszaigazolja azt, amit láttunk: amióta Szoboszlai tavaly nyáron a Liverpool futballistája lett, a csapból is ő folyik. Akkor is, ha éppen sérült, mint az elmúlt hónapban.

Miközben mindenki akar belőle egy szeletet, még a perbáli kisiskolások is reménykedve várják a farsangi mulatságukra, ő valójában magányos.
– Aki azt mondja, hogy profi futballistaként nem magányos, az hazudik – vallotta be a minap Szoboszlai. – Nem olyan életmód ez, mint az átlagembereké, hogy bármikor leugrasz moziba, vagy ilyesmi. Ha van is rá opciód, nagy szervezéssel jár. Egyszer jártam Liverpoolban, nagy hiba volt, hiába a kapucni, mozdulni sem volt esélyem.

Szoboszlai többek között ezért sem költözött Liverpoolba, hanem a közeli Manchesterben lakik, ahol lényegében elszigetelten telnek a napjai. Ruhákat is csak úgy tud vásárolni, hogy hátsó ajtókon viszik be az üzletekbe. Ebben nincs semmi sztárallűr, ez nem a saját választása, hanem a népszerűség átka, amivel egy Liverpool-szintű topklub alapemberének együtt kell élnie. Foglalkozási ártalom, hogy minden léptét árgus szemekkel figyelik, igazi emberi kapcsolatokban pedig egyre kevesebb része van.

Huszonhárom évesen a pályán az álmait éli (sőt sokak álmát), de közben a legszebb évei tovaszállnak anélkül, hogy igazán önfeledt fiatal lehetne. Amikor szóba kerül a nemzetközi futball­sztárok átlagemberként értelmezhetetlenül magas fizetése – ami Szoboszlai esetében meg nem erősített angliai források szerint 120 ezer font, cirka 55 millió forint hetente (!) –, akkor abba ezt a pénzzel soha nem pótolható áldozatot is bele kell kalkulálni.

Sajnálni persze nem kell, de valószínűleg nem annyira irigylésre méltó az élete, mint amilyennek kívülről látszik. Mennyivel egyszerűbb lenne az NB I-ben meggazdagodni (ha nem is ennyire), és aztán nyugodtan kávézgatni trendi helyeken, zavartalan életet élni, amire a kutya sem kíváncsi? Szobosz­lait ez nem elégítette volna ki, ha pedig figyelembe vesszük az életét fojtogató rajongás mértékét, akkor az ambíciói még inkább becsülendők.