„Bízom abban, hogy nem vagyok számkivetett”

Normantas Paulius alig tíz napja érkezett haza a Himalájából, március 20-án pedig a Nyíregyházi Művészeti hetek programsorozata keretében Keleti szél címmel nyílt kiállítása a szabolcsi megyeszékhelyen. A fotográfus ebben az évben tölti be hatvanadik életévét, a jeles jubileum kapcsán keleti vallásokról, versekről és persze képekről beszélgettünk, a szülinapi interjúba azonban szomorúság is vegyült.

Thaiföld, Kambodzsa, Mianmar, Bhutan, Vietnám, Laosz, Indonézia, Sri Lanka

Önálló kiállítások:

Bécs, Göteborg, Újdelhi, Párizs, Helsinki, Vilnius, Budapest, Tralee,

Velence, Nida, Katmandu, Phnom Penh, Bangkok

Díjak:

Pro Cultura, Balogh Rudolf-díj, Gediminas nagyhercegi kitüntetés, MAOE

Kulturális Örökség Nagydíj, Magyar Fotográfiai Nagydíj, Magyar Köztársasági

Érdemrend Lovagkeresztje, a Litván Kormány Kulturális és Művészeti díja

– Amikor leszálltam a repülőgépről, akkor tudtam meg, hogy az egyik nemzetközi versmagazin, melyet Japánban adnak ki, megjelentette néhány haikumat – japán versforma, a szerk. –, litvánul, magyarul és japánul – meséli. – Az első verseimet három évtizeddel ezelőtt írtam, a haikut hét–nyolc éve fedeztem fel. A versek állnak a legközelebb a fotózáshoz, ha nem tudok fotózni, mindig írok. Ám a fő hangsúly a képeken van. A képeken, melyek nagy része a keleti népeket örökíti meg, s melyek mára elválaszthatatlanok a buddhizmustól. Normantas Paulius azt mondja, Buddha 18 éve a „főnöke”: tanul a buddhizmusból: szerénységet, tisztaságot, ám ő kereszténységet gyakorolja. A két vallás közel áll egymáshoz – vallja, s hozzáteszi: egyre inkább vonzza a Kelet. Ez nem is csoda, hiszen számos erős kapocs köti oda: tizennégy alkalommal töltött már hosszú hónapokat a Himalájában, háromszor fogadta a tibeti állami jós, aki meg is szentelte.

Normantas Paulius közgazdásznak tanult és műszaki egyetemre is járt, ám azt vallja: mindkettő hiba volt. Amikor azonban először fogott fényképezőgépet a kezébe, négy hónap múlva kiállítása nyílt. Arra a kérdésre, hogy miért éppen a fotózást választotta, nincs felelet. – A missziónkat nem mi választjuk – véli. Azt, hogy az ő küldetését jól választották meg az égiek, kiállítások, albumok és díjak bizonyítják. Kiállítások Új-Delhiben, Párizsban, Velencében, Bangkokban, Katmanduban, albumok Magyarországon, Finnországban és Litvániában, Pro Cultura kitüntetés, Magyar Fotográfiai Nagydíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje – csak néhány a számos elismerés közül.
Novemberben lesz huszonöt éve, hogy Normantas PauliusNyíregyházán él. Nyíregyházinak vallja magát, s bárhol is jár a világon, legyen szó Tibetről, Indiáról, Nepálról, Kínáról vagy Kambodzsáról, mindehol kitűzi a város zászlaját. Két évtizeden át boldog volt, hogy itt élhet, az elmúlt pár évben azonban szomorúságot is érez. Azt tapasztalja, hogy a szakma kiveti, s fáj neki, hogy éppen ebben a városban nem ismerik el. – Az elmúlt öt év alatt a megyeszékhely nem támogatott, a bangkoki kiállításomhoz 2006-ban a polgármester asszony saját keretéből járult hozzá. Számomra Nyíregyháza rendkívül fontos, és megmondom őszintén, hogy a hatvanadik születésnapom kapcsán vártam volna valamit. Elismerést, figyelmet, bármit, ami azt jelzi: nem vagyok számkivetett.
- Száraz Ancsa -